2012. január 28., szombat

F1 - Mekkora esélye van a sikerre Raikkönennek?

 Vajon csak a Lotus volt a Formula-1-be két év kihagyást követően visszatérni akaró 2007-es világbajnok egyetlen esélye? És egyáltalán mit várhatunk a Räikkönen-Lotus párostól? A kérdésekre a választ az Autosport újságírója, Tony Dodgins próbálja megtalálni.


Dodgins szerint a Lotus nem vállalt kockázatott a két évet kihagyó 2007-es világbajnok leszerződtetésével. Két év nem nagy idő, míg Räikkönennek csak a nyakizmaival és az abroncsokkal lesz egy kis munkája. De nem mindenki van ezen a véleményen. Jarno Trulli szerint nagyon nehéz lesz Räikkönennek alkalmazkodni a Formula-1-es autókhoz, és ezért kezdetben nem lesz valami gyors. Trullinak lehet, hogy igaza van, de az évnek ebben a szakaszában, amikor az összes csapat arra készül, hogy a pályára vigye az új autóját a csapatoknak nem elsősorban a pilóta, hanem sokkal inkább az autó teljesítménye miatt kell aggódniuk. Ráadásul sokkal nagyobb kockázattal kellett volna szembenéznie a Lotusnak, ha nem szerződteti le Räikkönent. 

Nem szabad ugyanis figyelmen kívül hagynunk, hogy ez a csapat elvesztette Fernando Alonsót, valamint a kétszeres spanyol világbajnok helyét átvevő Robert Kubicát is, akiről még Alonso is azt gondolja, hogy az egyik legjobb pilóta a mezőnyben. Persze Alonso ezt lehet, hogy csak azért mondta, mert borsot akart törni Sebastian Vettel és Lewis Hamilton orra alá, de ha nem hinne benne (legalább egy kicsit), akkor biztosan nem nyilatkozta volna ezt Kubicáról. A Lotus számára azonban a lényeg az, hogy bizony kétes értékű fizetős pilótákkal pedig nem valószínű, hogy sikerülne betörniük az élmezőnybe.

Kubica pótlására tehát nem csak egyszerűen keresgélned kell az egykori pilóták között, de egy olyan versenyzőre van szükséged, aki már volt ott az élen és, aki motiválni is tudja a csapatot. És ha megnézed a Red Bullt, a McLarent, a Ferrarit és a Mercedest, akkor nekik mind van legalább egy ilyen pilótájuk. Ezért egy olyan pilóta ült be a Lotusba, aki már nyert egy világbajnoki címet és 18 futamgyőzelmet, és vissza is akart térni az F1-be. Így nem az a kérdés, hogy vakmerőség volt e Kimit szerződtetni, hanem az, hogy vakmerőség lett volna e a Lotus számára nélküle rajthoz állni. Mert bizony olyan pilóták, mint ő nem nőnek minden bokorban.

 Räikkönen pedig már egyszer bizonyítékát adta annak, hogy Trulli véleménye, ha nem is alaptalan, de bizony a finn fiú könnyen rácáfolhat. 12 évvel ezelőtt, amikor Räikkönen a Formula-Renault-ból megérkezett a Sauberhez Mugellóba nagyjából 10 perc kellett neki ahhoz, hogy felvegye a szükséges sebességet. És egyetlen egy hibát sem követett el. 

 Az egyetlen kérdés így Räikkönen edzettségi szintje. Ha a pilóták edzés módszereinél Michael Schumacher lenne az etalon, akkor Kiminek bizony lenne egy kis lemaradása, de a másik oldalon ő még csak 32 éves és nem 43, mint Schumacher. Ráadásul a Lotusnál nem igazán az a helyzet jelenleg, hogy egy olyan pilótára van szükség, aki csak beugrik egy nagyszerű autóba és egyből a bajnoki címért harcol, így a Lotusnak és Räikkönennek is elég ideje lesz arra, hogy az esetleges problémákat orvosolják. 

 Räikkönen teljesítménynek a mérésére pedig Romain Grosjean ideális mérce lesz. Grosjean tehetséges, gyors, fiatal és nagyon hálás a csapatnak a második esélyért. Dodgins szerint így, ha az élete függne attól, hogy megjósolja azt, hogy a 2012-es szezon elején melyik is lesz a jobb Lotus pilóta, akkor nagyon aggódna. Ez azonban elsősorban Kimi hozzáállásán múlik majd. 

 Vajon a 2003-as McLarenes pilóta, vagy a 2008-as Ferraris Kimi tér e majd vissza 2012-ben a rajtrácsra? Mert sokak szerint ez a két ember nem ugyanaz az ember. A Ferrarinál sokan elmondták már, hogy 2007-ben bizony a 2003-as Kimivel találkoztak a csapatban, aki képes volt az „orr nehéz” autók után a Michael Schumacher által kedvelt túlkormányzott autóhoz is hozzászokni. És bár a hírév és a külvilág nem igazán érdekelte, annál fantasztikusabb volt az autó műszaki kérdéseit illetően. A dolgok azonban rosszra fordultak és a Räikkönen-Ferrari kapcsolat megromlott. Ugyanakkor ironikus, hogy mire a Ferrari beleszeretett Alonsóba Räikkönen teljesítménye is megjavult, így talán nem túlzás kijelenteni, hogy a problémái mögött is elsősorban a vezetési stílusához kevésbé illő gumihasználatot követelő 2008-as autó állt. 

 Persze ez most nem jó hír Räikkönen számára, aki maga is bevallja, hogy a legnagyobb problémát a gumik okozhatják majd a számára, ráadásul most nem is lehet majd valami sokat tesztelni. Mindenesetre pikáns ezek után a Lotus technikai igazgatóját James Allisont hallgatni arról, hogy a tavalyi front-kipufogó rendszerüknek is az egyik hibája az volt, hogy nem tudták teljesen megérteni a Pirelli abroncsok viselkedését. És bizony a Lotus tavaly nagyot zakózott az innovatív kipufogó rendszerével, amely az év elején még „nyerő” ötletnek tűnt, amit csak tovább erősített, hogy a Renault volt az élen a motorirányítás megfelelő hangolásának területén is. Az ellenfelek azonban beérték, vagy inkább lehagyták a Lotust, ők pedig nem tudták a kívánt mértékben fejleszteni az ötletes, de végül zsákutcának bizonyuló kipufogó megoldásukat, aminek eredményeképpen a leszorító erő hiánya miatt az autójuk hátulja túlságosan rakoncátlanná vált. 

 A Lotus ezért a 2012-es szezonban a konzervatívabb utat választja, és ha végül kiderül, hogy Kimi Räikkönen mégis csak versenyképes pilóta még, akkor már csak egy jó autó kell neki, mert a Lotusnak már van egy pilótája, aki tudja, hogy hogyan is kell világbajnoki címet nyeri, és rajta kívül ezt csak öten mondhatják el magukról a mezőnyben.

2012. január 26., csütörtök

F1 - A Pirelli bemutatta 2012-es abroncsait

 A Pirelli új gumikeverékeket fejlesztett ki 2012-re, "kockásabb" és lágyabb keverékeket biztosít a csapatok részére.

A gumiszállító 2011-ben sikeresen visszatér a sportba, a gyorsan elkopó abroncsok miatt számos boxkiállást és szorosabb versenyeket lehetett látni, ezzel együtt az előzés is könnyebbé vált. A 2012-re a keverékek a szuperlágy kivételével megváltoztatásra kerültek, a gumik lágyabbak és tartósabbak lettek. A "kockásabb" profil stabilabb tapadást biztosít, az új aerodinamikai szabályokat próbálja ellensúlyozni. "A tavalyi pozitív tapasztalatok után a csapatok arra kértek minket, olyan karakterű abroncsokat biztosítsunk, amelyek hozzájárultak a 2011-es látványos versenyekhez" - közölte a Pirelli elnöke, Marco Tronchetti Provera. "Ezt tettük, optimalizáltuk a keverékeket és profiljukat azért, hogy még jobb és stabilabb teljesítményt tudjanak nyújtani, ezt kombináltuk a 2011-ben alkalmazott nagymértékű kopással. Újra megjósolhatatlan versenyekre számítunk, különböző stratégiákra és számos boxkiállásra: olyanokra, melyet a csapatok és a nézők is élveztek tavaly. A 2011-es szezon során zajlott az új keverékek fejlesztési munkája, köszönhetően a lenyűgöző tanulási folyamatnak és mérnökeink reakcióidejének, akik az előttünk álló szezon alatt tovább folytatják a fejlesztést." A négy slick keverék jelölése változatlan marad, míg az intermediate abroncs zöld, az esőgumi kék jelölést kap. Az esőgumik a Cinturato nevet kapták, ezt az elnevezést már használta a Pirelli az 1950-es években a Formula-1-ben.  

2012. január 24., kedd

Räikkönen meggyőző volt az első napon

   

 Kimi Räikkönen első napján mély benyomást tett Eric Boullier-re, a Lotus csapatfőnökére. Räikkönen két év kihagyást követően ült először Forma 1-es autóba. Eric Boullier elmondta, hogy Räikkönen nagyon jó visszajelzéseket adott az autóról, annak ellenére, hogy csak demo abroncsokat használhatott.

„Azt kell mondjam, az első nap nagyon pozitív volt.” – mondta Boullier. „Láthattuk, hogy az egész csapat nagyon elégedett Kimi visszajelzéseivel, és maga Kimi is nagyon boldognak látszott, hogy ismét autóba ülhetett. Nagyon gyorsan visszatértek az érzései és jó látni, hogy hamar erős kapcsolatot alakított ki a csapattal.”

„Nyilvánvaló, hogy az R30 teljesen más, mint az új autó, de egyértelműen izgatottan várja az első tesztet Jerezben. Csapatunkat olyan emberek alkotják, akik igazán a versenyzésnek élnek és Kimi nagyon passzol ebbe.”

Alan Permane kiemelte még Räikkönen professzionalizmusát, hozzáállását, ami ösztönző lesz az elkövetkező évekre.

 „Mindig nagyon jó olyan top versenyzővel együtt dolgozni, aki nem csak gyors, de professzionális is, és Räikkönen rendelkezik ezekkel a jellemzőkkel. A visszajelzései kiválóak, a megjegyzései tömörek és lényegre törőek. Már nagyon várjuk, hogy egy jó szezont teljesítsünk vele.”

 Video: F1 2012 - Lotus Renault - Kimi Raikkonen on track  

2012. január 17., kedd

F1 - Hivatalos: Senna a Williamsnél

  Most már biztos: Bruno Senna a Williams versenyzője lesz 2012-ben, a hírt a csapat is megerősítette.

Ayrton Senna unokaöccse 2010-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a Hispania színeiben, de 2011-re nem sikerült helyet találnia. Végül a Lotus Renault-nál, Nick Heidfeld helyét vette át a Belga Nagydíjon, így a szezon felében rajthoz állhatott. Az időközben Lotus névre váltó csapat nem hosszabbított a brazillal, helyette Romain Grosjeant és Kimi Raikkonent szerződtette. Senna a nyolc teljesített futam alatt két pontot tudott szerezni.

Hónapokig tartó találgatások után ma a Williams istálló hivatalosan is bejelentette, hogy a 28 éves Sennának adnak esélyt, ő lesz Pastor Maldonado csapattársa 2012-ben. Senna az idei első hivatalos teszt harmadik napján, február 9.-én, Jerezben mutatkozik be a csapatnál. Ez a lépés egyúttal azt is jelenti, hogy a Williams csapat megválik a mezőny veteránjától, Rubens Barrichellótól.

Frank Williams: „Bruno már 20 éves volt, amikor elkezdett versenyezni, de hamar bizonyította tehetségét az F3-ban és a GP2-ben. Jól küzdött a 2008-as GP2-es szezonban, Bruno a második lett a bajnokságban. Jelentős győzelmet aratott Monacóban és Silverstone-ban, az utóbbi helyszínen vizes körülmények között. Bruno körülményei az elmúlt két szezonban nem adták meg az ideális lehetőséget ahhoz, hogy kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtson, így elengedhetetlen volt számunkra, hogy annyi időt töltsünk vele, amennyit csak lehetséges, hogy megértsük és értékeljük őt, mint versenyzőt. Megtettük ezt, mind a pályán, mind a szimulátorban, és bebizonyította, hogy gyors, technikailag éleslátó, képes gyorsan és következetesen tanulni. Most várjuk, hogy a versenyautóban is megmutassa tehetségét.”

Bruno Senna: „Nagyon kiváltságosnak érzem magam, hogy a Williams engem választott az egyik versenyzőjének. A csapatnak nagy múltja van, remélem részem lesz abban, hogy egy jó fejezet kerüljön a történelmébe. Az értékelési folyamat nagyon intenzív és módszeres volt. Az az idő, amit a gyárban töltöttem, megmutatta számomra, hogy a csapatban nagyszerű emberek dolgoznak és minden szükséges forrás jobban rendelkezésre áll számukra, mint tavaly. Nagyon érdekes számomra, hogy abban a csapatban versenyezhetek, ahol a nagybátyám is tette, különösen, hogy vannak itt néhányan, akik még valóban együtt dolgoztak Ayrtonnal. Remélem, felélesztünk egy-két emléket és hozunk létre néhány nagyszerű sajátot is. Szeretnék jó eredményeket hozni, cserébe azért a támogatásért, amit a hazámtól kaptam, hogy itt lehessek ma. Nagyon büszke vagyok rá, hogy brazil vagyok, és motivációm nagyobb, mint valaha, hogy megmutathassam, mire vagyok képes. Amióta először ültem gokartban, soha nem akartam mást tenni.”

2012. január 12., csütörtök

M1 - Fellebbent a lepel az új F1-es stábról

Csütörtökön a közszolgálati televízió sajtótájékoztatóján, hivatalosan is bejelentették, hogy kikből fog összeállni a Magyar Televízió 2012-es Formula-1-es közvetítésének állandó stábja. Sokan szurkoltak azért, hogy Palik László visszatérjen és ismét ő legyen a Forma-1 magyar hangja, de akik ebben bíztak, most csalatkoznak.

A közvetítésért eddig felelős RTL Klub úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg szerződését a FOM (Formula One Management) és Bernie Ecclestone úrral, ezért a Magyar Televízió lecsaphatott a parlagon heverő lehetőségre és meg is tette. Ennek köszönhetően idén már HD minőségben is élvezhetik a készülékek előtt ülő nézők az izgalmakat, hiszen 2011-től nagy felbontású kamerákkal dolgozik az F1 stábja és a Magyar Televízió is HD-ben közvetít egy ideje.

A vezető kommentátor szerepét 2012-től Mezei Dániel tölti majd be, akinek szakértőként Wéber Gábor lesz majd segítségére, ő tehát továbbra is látható lesz az RTL után az m1-en is. A stúdióban az elemzések és vitás helyzetek eldöntésében Baumgartner Zsolt lesz érdekelt, aki Magyarország első és eddig egyetlen Forma-1-es pilótája. Két magazin is jelentkezik majd a közvetítés alatt, melyek az Autosport és a Boxutca nevet viselik majd.

Helyszíni tudósítóként továbbra is Szujó Zoltánt fog munkálkodni, de idén kap egy társat is Bende Adrienn személyében, akit a 2011-es Lotus Ladies Cup indulójaként ismerhettek meg motorsport rajongók és idén, mint helyszíni riporter kerül képernyőre. A rádiós közvetítésért Bera Emese felel majd. A felelős szerkesztő Réz Gábor lesz
.

Külön érdekes információ, hogy Bernie Ecclestone személyesen engedélyezte, hogy az idei évtől a csatorna helyszíni riportei jelen lehetnek a verseny előtt rajtrácson és már nem csak a Hungaroringen, hanem az összes helyszínen.

A stáb egyszerre jelentkezik be az m1 csatornán, a Duna sporthíradásaiban, az MR1-Kossuth és az MR2-Petőfi rádióban és internetes hozzáférés is elérhető lesz a hirado.hu-n. Természetesen az MTI is szolgál majd közleményekkel. A rádiós közvetítéssel kapcsolatban eddig annyi tisztázott, hogy az MR1-Kossuth rádió összefoglalókat sugároz a pénteki szabadedzésekről és a szombati időmérőről a Sportvilág műsor keretein belül, míg az MR2-Petőfi rádió a helyszíni tudósítók segítségével jelentkezik majd külön rövidekkel a sporthíradóban.

A Hungaroring Sport Zrt. (Gyulai Zsolt, elnök) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (Böröcz István, elnök) 2011. deember 20-án írta alá a szerződést, melynek értelmében 2012-től 2016-ig biztosan az m1-en lesznek láthatóak a száguldó cirkusz izgalmai.

Szujó Zoltánnal a delmagyar.hu-nak sikerült egy interjút készítenie:
"Megtiszteltetés annak a televíziónak a sport szerkesztőségében dolgozni, ahol Szepesi György, Gyulai István, Vitray Tamás, Knézy Jenő jelentette a mércét. A munkám majdhogynem ugyanaz lesz, mint az RTL Klubon volt: a helyszínről tudósítom a nézőket, és készítek remélhetőleg minél több, és minél izgalmasabb háttéranyagot, pilótainterjút. Az MTV picit közszolgálatibban akarja közvetíteni a Forma-1-et, mint az RTL. Nem fogok másképp odaállni egy Fernando Alonso mellé, de a kérdések tematikája elbillen majd a bulvártól a szakmaiság felé. Ez nem jelenti, hogy nem fogunk könnyedebb anyagokat is készíteni, de a sport és a televíziós szakmaiság jobban kidomborodik majd. Ennek jól látható és egyértelmű jele, hogy több mint 10 év után először a kommentálás is a helyszínről, a kommentátorállásból folyik majd. Mezei Dániel és Wéber Gábor kollegáim a helyszínről közvetítik a futamokat." - nyilatkozta Szujó.

st

2012. január 10., kedd

M1: Hamarosan bemutatkozik az új F1-es stáb

  Csütörtökön kiderül, hogy milyen stábbal vág neki a 2012-es évadnak az MTV új F1-es közvetítése, a kiszivárgott információkból azonban már most sok mindenre lehet következtetni.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Magyar Televízió Zrt. és a Hungaroring Sport Zrt. csütörtökön délelőtt mutatja majd be a sajtónak azt a stábot, amely 2012-től átveszi a korábban az RTL Klubon futó F1-es közvetítést.

A száguldó cirkusz rajongói miatt több százezres, esetenként milliós nézettséget hozó műsor az m1 prémium termékévé válik majd, ennek megfelelően megfelelő szakértői gárdát szerveztek a sportszerkesztőségen belül. Hivatalos információk hiányában egyelőre csak találgatni lehet a majdani műsorban szerepet kapó személyek kilétéről, ám annyi bizonyosnak látszik, hogy Szujó Zoltán továbbra is részese lesz a csapatnak, ő a jövőben is a helyszínről tudósítja majd az nézőket. A korábbi esztendőkben már F1-es kommentátorként szolgált Mezei Dániel biztosan senkinek nem okoz majd meglepetést, de hallani lehet egy új feladat várományosáról is, aki állítólag a Lotus Ladies Cup kötelékéből érkezik a televízióhoz, és a bulvárhírek felderítését kapja feladatul.

A szakértők személyét illetően még nem sikerült biztosat megtudni, de a hírek szerint több mint száz olyan jelentkező kereste meg a műsor szerkesztőjét, Réz Gábort, aki alkalmasnak tartaná magát a feladatokra, ám biztosat csak 12-én dél körül lehet majd tudni, amikor dr. Böröcz István, Gyulay Zsolt, Medveczky Balázs és Frank Tamás bejelentik a műsor főszereplőit és tájékoztatást adnak a közvetítés részleteiről.

2012. január 5., csütörtök

Hivatalos: Buemi a Red Bull tartalékosa

  A Red Bull Racing hivatalosan is bejelentette: 2012-ben Sebastien Buemi lesz a csapat teszt- és tartalékpilótája.

A svájci pilóta decemberben maradt állás nélkül, amikor csapata, a Toro Rosso mindkét pilótáját menesztette. A most 23 éves Buemi 2009-óta volt a Red Bull fiókcsapatának pilótája. Ma délelőtt a Red Bull hivatalosan is bejelentette: nem engedik el Buemi kezét, továbbra is alkalmazzák, 2012-ben, mint Sebastian Vettel és Mark Webber tartalékosát.

„Jó, hogy még egy évig a Red Bullal maradhatok és lehetőségem van a világbajnok csapatnál dolgozni. Természetesen inkább a versenyeken szeretek vezetni, de a munkám a Red Bullnál az autó fejlesztéséről szól, biztosítom számukra a visszajelzéseket az egész szezonban. Ez a második legjobb dolog” – mondta el Buemi.

„Teljesen logikus volt, hogy Sebastien továbbra is a Red Bullal marad, hisz a junior csapatunknak 2004 óta tagja. Már jól ismeri a csapatot, sok időt töltött velünk 2008-ban, és rengeteg tapasztalatra tett szert az elmúlt 3 évben. Ő fogja teljesíteni a fontos teszteket és szimulátoros munkákat és egész évben jön velünk a nagydíjakra”- mondta el Buemi főnöke, Christian Horner.

Buemi valóban örülhet, hogy legalább egy tartalékpilóta állást sikerült kifognia, hisz miután váratlanul menesztették őket, nagyon nehéz helyzetbe kerültek, a piac eléggé telített volt már. Úgy tűnik Buemi járt jobban – a jelentős spanyol szponzorokkal rendelkező Alguersuarinak még nem sikerült munkát találnia 2012-re.

F1 - Az FIA tisztázta az akadályozásra vonatkozó szabályt

A Formula-1 irányítótestülete, az FIA pontosan meghatározta a szabályokat, melyek 2012-re a kerék-kerék elleni harcra vonatkoznak. Szerdán a szövetség honlapján megjelent a Sportszabályzat legújabb változata.

A szabályzat 20.2-es és 20.3-as cikkelye kimondja:

"A pilóta előre megfontolt szándékból, indokolatlanul nem hagyhatja el a pályát. Több, mint egy irányváltoztatás a pozíció megvédésére nem engedélyezett. Az a pilóta, aki úgy tér vissza a versenyvonalra, hogy korábban pozícióját védte, a kanyar előtt legalább egy autó távolságot kell hagynia a pálya szélétől."

Az FIA egyértelművé tette a biztonsági autós fázisban a lekörözött autókra vonatkozó szabályt is.

"Ha a versenybírák úgy látják, biztonságosan megoldható, akkor a ’Lapped Cars May Now Overtake’ (A lekörözött autók előzhetnek) üzenet jelenik meg az időmérő monitoron, ezt követően minden autó, melyet az élen álló lekörözött, megelőzheti az első helyezettet és a biztonsági autót. Ez a szabály csak azokra az autókra vonatkozik, amelyek áthaladtak a kör végét jelző vonalon és a biztonsági autó pályára küldését követően másodszor szelték át az első biztonsági autós vonalat. Az első helyezettet és a biztonsági autót előzők csak megfelelő sebességgel tehetik meg, a mezőny végére kell felsorakozniuk. Miközben előznek, az élen állóknak folyamatosan a versenyvonalon kell tartózkodniuk, csak nyomós indokkal hagyhatják el azt. Ha a versenybírák úgy látják, a pálya nem megfelelő az előzésre, akkor az ’Overtaking Will Not Be Permitted’ (Az előzés nem engedélyezett) üzenetet küldik az időmérő monitorokra."

2011. december 30., péntek

2011. december 29., csütörtök

F1 2011: Csapattársak pro és kontra

Csapatról csapatra végigzongorázzuk a pilótapárosok közötti különbségeket. Idén nem csak Mark Webber vált láthatatlanná Sebastian Vettel árnyékában.

Idén egyes csapatoknál meglepően nagy volt a kontraszt a versenyzők között, és érdekes módon éppen a nagyobbaknál. Sebastian Vettel körbeautózta Mark Webbert, Fernando Alonso megalázó vereséget mért Felipe Massára, Jenson Button pedig irigylésre méltó lelki egyensúlyával megingatta Lewis Hamiltont saját tehetségébe vetett hitében. Máshol, mint a Force Indiánál, szorosabb küzdelem zajlott. A részletes összehasonlításhoz minden alakulatnál feltüntettük, hogy a csapattársak milyen arányban győzték le egymást az időmérőkön, a versenyeken (csak azokat számítva, amelyeken mindketten célba értek), hány alkalommal szereztek pontot, és mi volt a legjobb eredményük.

Red Bull: Sebastian Vettel-Mark Webber

Időmérő 16:3
Verseny 15:2
Pontszerzés 18/18
Legjobb eredmény 1./1.


Az év legjobb csapatánál az év egyik legegyoldalúbb párharca zajlott, ráadásul a rivaldafényben, így nem is szorul különösebben bemutatásra. Mark Webber szerzett ugyan néhány pole pozíciót, de azon a három alkalmon kívül egyetlenegyszer sem tudta legyőzni Sebastian Vettelt az időmérőkön. Külön megalázó volt számára, hogy amikor a szezon ötödik hétvégéjén, Barcelonában végre Vettel elé került a rajtrácson, a startnál azonnal hátraesett, így továbbra sem töltött egy árva versenykört sem csapattársa előtt.

A szokatlanul nagy különbség több tényező együttes következménye lehetett. Egyfelől nem vitás, hogy tavalyi, utolsó pillanatban aratott világbajnoki győzelme megsokszorozta Vettel önbizalmát, már csak azért is, mert visszaadta az abba vetett hitét, hogy vesztett helyzetből is képes fordítani. Ő tehát minden bizonnyal erősebb lett egy évvel korábbi önmagához képest, míg Webber látványosan visszaesett. Ennek eredendően az új Pirelli gumikkal kapcsolatos kálváriája lehetett az oka: több társához hasonlóan ő sem érzett rá a használatuk megfelelő ütemére, így hamar elkoptak az autóján, és rendszerint túl korán kellett kiállnia a bokszba. Ám az első néhány versenyen elszenvedett vereség alighanem megtépázta az önbizalmát is, és idővel egyre nehezebbé vált felállnia a padlóról. Most csak abban bízhat, hogy a brazíliai kegyelemgyőzelemből erőt merítve felfrissült pszichével vág neki a következő szezonnak, amely a pályafutása szempontjából döntő lesz.

Vettel viszont elsősorban magának köszönheti a fölényét. Közismert, hogy a tavalyi előszezonban a mezőnyből egyedüliként kereste meg a Pirellit tájékozódni a gumijaik várható tulajdonságai felől, s ezzel jogos lépéselőnybe került. Jövőre is nehéz lesz megállítani.

McLaren: Lewis Hamilton-Jenson Button

Időmérő 13:6
Verseny 7:7
Pontszerzés 16/17
Legjobb eredmény 1./1.


Ami a McLarennél történt ebben a szezonban, arra előtte kevesen mertek volna fogadni. Jenson Buttonról a legtöbben úgy vélték, lényegében a halálos ítéletét írta alá, amikor ahhoz a csapathoz szerződött, ahol csak mostohagyerek lehet Lewis Hamilton mellett, az akkor még kockázatosnak tűnő lépés azonban végül az évtized húzásának bizonyult. Vajon hol lenne most, ha a 2009-es világbajnoki győzelem által helyreállított renoméját kihasználva nem hagyja ott a Brawn GP-t? A McLarennél már tavaly is tisztességgel helytállt Hamiltonnal szemben, idén viszont sokkal többet tett, legyőzve őt az összetettben, ami előtte egyetlen csapattársának sem sikerült. Button a klasszikus megtestesítője annak az agyonhangoztatott tézisnek, hogy a sportban minden fejben dől el; aligha kétséges, hogy a vezetéshez szükséges veleszületett adottságok tekintetében elmarad csapattársától, ezt a látszólag végzetes hiányosságot azonban képes intelligenciával és higgadtsággal ellensúlyozni. Bámulatos, hogy az időmérőkön rendszerint elszenvedett vereségeit másnapra feldolgozza, és a versenynek már tiszta lappal - meg fejjel - vág neki. Elsősorban ennek köszönheti a kiegyensúlyozottságát.

Mostanra Hamilton is rájött, hogy ha vissza akarja nyerni korábbi formáját, Buttonhoz hasonlóan maga köré kell gyűjtenie egy csapatot a támogatóiból, akik folyamatosan biztosítják számára a megfelelő komfortérzetet. Megpróbált magányos harcosként érvényesülni, ez azonban nem vált be, ami különösen azután lett egyértelmű, hogy szakított barátnőjével, Nicole Scherzingerrel. Ha ígéretéhez híven levonja a tanulságot, és a jövőben nem szégyell másokra is támaszkodni, idei vergődése csak elkerülhetetlen jellemfejlődésének egyik átmeneti állomása lesz. Hogy a küszködése Webberével ellentétben nem annyira technikai, mint inkább lélektani eredetű volt, az jól látszik állandó ütközéseiből is: Monacóban például elvesztette a türelmét, míg spai afférját Kamui Kobajasival tipikusan a figyelmetlenségre lehetett visszavezetni. Hamiltonra hosszú, de legalább járható út vár, ha vissza akar találni ahhoz a csodagyerekhez, aki bemutatkozásakor, 2007-ben volt.

Ferrari: Fernando Alonso-Felipe Massa

Időmérő 15:4
Verseny 13:2
Pontszerzés 18/15
Legjobb eredmény 1./5.


Ha láttunk igazán egyoldalú párharcot a csapatokon belül, az minden bizonnyal Fernando Alonsóé és Felipe Massáé volt. Webberrel és Hamiltonnal ellentétben Massa bukdácsolását nehéz bármi mással megmagyarázni, mint azzal, hogy egyszerűen ennyivel gyengébb Alonsónál. Annak idején volt ő ennél klasszisokkal jobb is, mi több, az egyik leginkább alulértékelt versenyző volt a mezőnyben, a tehetségét azonban a kritikus pillanatokban nem sikerült eredményekre váltania, és mostanra, bármilyen fájdalmas kimondani, eljárt felette az idő. Jól dokumentált úton jutott el idáig: a 2008-as, filmbe illően drámai világbajnoki vereség után jött az a bizonyos szörnyű baleset a Hungaroringen, amelynek rá gyakorolt mentális és fizikai hatásait soha nem fogjuk teljes részletességgel megismerni, s ha esetleg talpra is állt volna, a tavalyi Német Nagydíjon kiadott csapatutasítás révén elvesztett, potenciálisan lélekmentő győzelem megadta neki a kegyelemdöfést. Már csak árnyéka hajdani önmagának, és jövőre szinte csodára lenne szüksége ahhoz, hogy megmentse az állását a Ferrarinál.

Alonso teljesítménye szintén önmagáért beszélt, csak éppen fordítva, mint Massáé: ugyanannyiszor, tízszer állt a dobogón, mint Webber a Red Bull-lal, míg ez csapattársának egyszer sem sikerült. A spanyol szinte folyamatosan többet hozott ki a lehetségesnél az elmúlt évek talán legócskább Ferrarijából, közben alig hibázott, és még a türelmét sem vesztette el - vagy legalábbis nem látszott rajta -, ami arra utal, hogy valóban otthon érzi magát a csapatánál. 2011 újabb bizonyíték volt rá, hogy Alonso továbbra is az abszolút legjobbak egyike. Kraftosabb autót érdemelne.

Mercedes: Michael Schumacher-Nico Rosberg

Időmérő 3:16
Verseny 6:7
Pontszerzés 11/14
Legjobb eredmény 4./5.


Michael Schumacher továbbra is a Forma-1 egyik legnagyobb talánya. Vajon ő vesztette el reménytelenül a fonalat a hároméves kihagyással, vagy Nico Rosberg a mezőny titkos adu ásza? Lehet, hogy a 2009 februári motorbalesetében, amelybe az orvosai szerint kis híján belehalt, Schumacher éppen azt a kis pluszt vesztette el a sérüléseivel, ami különlegessé tette? Hogyan értékeljük a teljesítményét? Bravúr, hogy 43 évesen tartja a lépést a feleannyi idős fiatalokkal, mert más nem lenne képes erre, vagy szégyen, hogy kikap egy olyan csapattárstól, aki még egy árva versenyt sem nyert? Mindkét álláspont védhető. Egyet azonban mindenképpen le kell szögezni: Schumacher eredményei egyáltalán nem katasztrofálisak. Az időmérőkön olykor megdöbbentően nagy hátrányát egyre kilátástalanabbnak tűnik ledolgoznia, a hosszú etapokon viszont többnyire rendkívül erős, és Rosbergnek folyamatosan a maximumon kell pörögnie, ha előtte akar maradni.

A legjobb példa erre az Indiai Nagydíj volt, ahol Schumacher négy hellyel hátrébbról rajtolt, mint ő, de körről körre, tizedmásodpercről tizedmásodpercre közelebb került hozzá, s végül óriási taktikai küzdelemben meg is előzte. Silverstone után az egyetlen hétvége, amikor elmaradt a versenytempója Rosbergétől, Abu-Dzabi volt, és montreali 4. helyezésével ő érte el a Mercedes idei legjobb eredményét is. A mérlege tehát összességében tényleg nem rossz, de félő, hogy ha a csapattól egyszer végre győztes autót kap, az időmérőkön nyújtott gyenge teljesítménye miatt éppúgy lépéshátrányba kerül majd a csapattársához képest, mint Webber. Ettől függetlenül a Mercedesnek már csak azért is ideje lenne felnőnie a három nagy mellé, mert Rosberg képességeiről is úgy kapnánk igazán tiszta képet. Ha valóban Vettel, Alonso és Hamilton szintjén van, jobb autó járna neki. Még tavaly is 53 ponttal többet szerzett, mint idén, amit a Mercedes relatív visszalépésének számlájára írhatunk.

Renault: Vitalij Petrov-Bruno Senna

Időmérő 3:5
Verseny 5:1
Pontszerzés 3/1
Legjobb eredmény 9./9.
(a közös időszakban, a Belga Nagydíj után)


Utólag erősen vitatható, hogy a Renault-nál helyesen döntöttek-e, amikor a Magyar Nagydíj után leváltották a sérült Robert Kubica helyére anno sebtében szerződtetett Nick Heidfeldet. Ezt nem is annyira a teljesítményével magyarázták, mint inkább azzal, hogy nem tudta betölteni a vezéregyéniség szerepét, ami egy versenyzőtől napjaink egyre összetettebb Forma-1-ében nem is feltétlenül elvárható. Bruno Senna érkezése után a Renault-nál átmenetileg eluralkodott a hurráoptimizmus, mindenki arról beszélt, hogy mennyivel jobb lett a hangulat a garázsban, az euforikus lelkesedés azonban nem tartott sokáig. Hamar kiderült, hogy hiába próbálják a versenyzőket okolni, a hiba alapvetően nem bennük, hanem az autóban keresendő, s a Renault menedzsmentje később burkoltan ugyan, de mégiscsak elismerte a tévedését, amikor Heidfeld után a megváltónak kikiáltott Sennát is menesztette. Soha nem biztató jel, ráadásul stabil összehasonlítási alapok híján nem is előnyös, ha egy csapat ilyen ütemben rágja meg és köpi ki a versenyzőket. Vitalij Petrov 2010-hez képest sokat fejlődött, ám továbbra is túl gyakran keveredett kalamajkába a pályán (gondoljunk például arra, ahogy Koreában kipöccintette Schumachert), így végeredményben nem csoda, hogy a Renault köszönte, nem kért belőle többet. De vigyázat: a csapat egy új versenyzőpárostól még nem fog automatikusan visszazökkenni a helyes kerékvágásba.

Force India: Adrian Sutil-Paul di Resta

Időmérő 10:9
Verseny 10:6
Pontszerzés 9/8
Legjobb eredmény 6./6.


Paul di Restát általában az év újoncának szokás tartani, és joggal: tapasztalatlanságát meghazudtolva az első kilenc versenyből hét alkalommal legyőzte az időmérőn a sokkal rutinosabb Adrian Sutilt, aki nem volt hozzászokva, hogy kikapjon a csapattársától. Ez élénken megmaradt az emberek emlékezetében, az már viszont kevésbé, hogy Sutil a szezon második felében összekapta magát, és a maradék tízből nyolc párharcot megnyert di Resta ellen. Pontot is többet szerzett nála, ráadásul egyszer többször, ám hiába, mert a Force Indiánál mindennek ellenére úgy ítélték, egy kis vérfrissítés nem árthat, és az év végén lecserélték őt Nico Hülkenbergre. Ha a DTM-ből érkező di Resta jövőre még tovább fejlődik, jó úton fog haladni afelé, hogy idővel a pályafutását régóta egyengető Mercedes gyári csapatához kerüljön.

Sauber: Kamui Kobajasi-Sergio Pérez

Időmérő 8:9
Verseny 7:4
Pontszerzés 9/5
Legjobb eredmény 5./7.


Idén a Force Indiához hasonlóan a Saubernél is egy rutinosabb versenyző és egy újonc alkotta a pilótapárost, s akárcsak ott, az időmérőn meglepően kiegyenlített volt a küzdelem a csapattársak között, a futamokon viszont érvényesült a tapasztalatok jótékony hatása. Kamui Kobajasi ugyanakkor haloványabbnak tűnt, mint tavaly, ezúttal nem forrt körülötte a levegő a korábban védjegyévé vált bevállalós, mégis precíz előzések jóvoltából. Ebben a szezonban éppenséggel Pérez hajtotta végre a több - sőt, az egész mezőnyben a legtöbb - sikeres manővert, ijesztő monacói balesete és közben elszenvedett agyrázkódása után azonban beletelt négy-öt versenybe, amíg visszanyerte az egyensúlyát. Érdekes, hogy a GP2-ben, ahonnan mindketten érkeztek, Péreznek jobb eredményei voltak, de Kobajasi tavaly meggyőzőbb (kvázi-)újoncnak tűnt, mint ő.

Toro Rosso: Sébastien Buemi-Jaime Alguersuari

Időmérő 12:7
Verseny 6:6
Pontszerzés 7/7
Legjobb eredmény 8./7.


Manapság nem túl jó előjel, ha valakinek csörög a telefonja, és Franz Tost jelentkezik be a vonal másik végén. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint ez egy-két évnyi versenyzést, majd egy elkerülhetetlen és kiadós kirúgást vetít előre - kivéve, ha az embert Sebastian Vettelnek hívják. A Toro Rosso a tehetségek keltetője helyett egyelőre inkább a tehetségek temetőjének tűnik, bár az is igaz, hogy ha egy jelölt nem üti meg a szintet, valahogy muszáj helyet biztosítani a következő reménységnek. Sébastien Buemi és Jaime Alguersuari nem voltak rossz versenyzők, pláne a korukhoz képest, az év végén mégis mindkettejüktől megszabadultak. A vesztüket paradox módon az okozhatta, hogy szinte teljesen kiegyensúlyozott volt a küzdelmük, s mivel egyikük sem kerekedett meggyőzően a másik fölé, a csapatnál nem tudták eldönteni, melyiküket küldjék el. Miután 2010 második felében Alguersuari nyeregbe került, Buemi az idei szezon elején összeszedte magát, és fordítani tudott, ami nem lehetett könnyű, még ha a párharcukra nem irányult is különösebben intenzív figyelem. Ám a svájci hiába verte őt 12:7-re az időmérőkön, Alguersuari a megspórolt új gumikat kihasználva az ötből négy olyan alkalommal feltört a legjobb tíz közé, amikor Buemi már a Q1-ben kiesett. Így fordulhatott elő, hogy ugyanannyiszor szerzett pontot, mint Buemi. Most 21 évesen állás nélkül maradt - ennyi idős korában a versenyzők többsége még csak álmodozik a Forma-1-ről, ő viszont 46 nagydíjjal a háta mögött már túl is van rajta. Legalábbis egyelőre.

Williams: Rubens Barrichello-Pastor Maldonado

Időmérő 10:9
Verseny 7:5
Pontszerzés 2/1
Legjobb eredmény 9./10.


Már önmagában az is hihetetlen - mármint hihetetlenül szomorú -, hogy a Williams idén csak háromszor szerzett pontot. Mégpedig összesen 5-öt, ami durván nyolcadrésze a konstruktőrök között közvetlenül előttük végző csapaténak, a Toro Rossóénak. A mélyrepülés a versenyzők lelkesedésére sem volt pozitív hatással, Rubens Barrichello a szezon közben számtalanszor nyílt kirohanást intézett a technikailag szerinte impotens Williams ellen, és kiakadt amiatt is, hogy állítólag rajta kísérleteztek a beállításokkal, ezért az autóját szinte sohasem tudta önmagára szabni. Végül az időmérőkön egy hajszállal így is lenyomta csapattársát, az ütközésekre feltűnően hajlamos Pastor Maldonadót, de a 10:9-es arány nem volt túl meggyőző a részéről egy újonc ellen, és állandó hőbörgéseivel egyébként sem ösztönözte arra a főnökeit, hogy mindenképpen hosszabbítsanak vele. Maldonado csak egyszer, Spában jutott a pontszerzők közé, pedig Monacóban szépen vezetett, és a hatodik helyen haladt, amikor öt körrel a verseny vége előtt Hamilton kipöckölte. Igaz, ő Barrichellóval ellentétben jövőre kap egy új esélyt.

Team Lotus: Heikki Kovalainen-Jarno Trulli

Időmérő 16:2
Verseny 8:3
Pontszerzés 0/0
Legjobb eredmény 13./13.


Egy olyan versenyzőnek, mint Jarno Trulli, akit hosszú évekig a mezőny egyik legjobb edzésmenőjeként tartottak számon, megalázó 16:2-es arányú vereséget szenvednie a csapattársától az időmérőkön. És akkor még finoman fogalmaztunk. Trulli jóformán egész évben a kormányszervóra panaszkodott, amely ugyan nem különbözött Kovalainenétől, de ő kevésbé boldogult el vele, mert túl érzéketlennek találta. A helyzet emiatt odáig fajult, hogy a Nürburgringen a tesztpilótát, Karun Chandhokot ültették be az autójába, s később hiába kapott új, személyre szabott szervót, Trulli sohasem talált magára. Igaz viszont, hogy a Lotus három 13. helyezéséből - melyek révén a csapat megelőzte a Hispaniát a konstruktőri összetettben - kettőt ő szerzett. A McLarennel korábban nem brillírozó Kovalainen gyanúsan jól érzi magát a Lotusnál, s bár ezt kihasználva később szeretne megint egy nagyobb csapathoz dobbantani, nem kizárt, hogy például Giancarlo Fisichellához hasonlóan ő is az a fajta versenyző, aki az esélyesség terhe nélkül van igazán elemében.

Hispania: Tonio Liuzzi-Daniel Ricciardo

Időmérő 5:5
Verseny 1:4
Pontszerzés 0/0
Legjobb eredmény 18./18.
(a közös időszakban, a Brit Nagydíjtól kezdve)


Ahhoz képest, hogy Daniel Ricciardo a Red Bull üdvöskéje, azaz szerepét tekintve az új Sebastian Vettel, nem váltotta meg a világot a Hispaniánál, ahová gyakorolni ültették be, mielőtt jövőre továbblép a Toro Rossóhoz. Egy sereghajtó csapat színeiben persze nehéz is feltűnést kelteni, és az Ricciardo mellett szól, hogy a szezon utolsó tíz versenyének időmérőin döntetlent játszott a rutinosabb Tonio Liuzzival, aki előző csapattársát, Narain Karthikeyant mindig legyőzte. Ricciardo alkalmasságáról a Toro Rossónál talán élesebb képet fogunk kapni, míg Liuzzi örülhet, ha a Hispania fix pontként megtartja a csapathoz újonnan érkező Pedro de la Rosa mellett.

Virgin: Timo Glock-Jérome D'Ambrosio

Időmérő 15:4
Verseny 7:3
Pontszerzés 0/0
Legjobb eredmény 15./14.


A Virgin versenyzőjeként Jérome D'Ambrosio is szembesült azzal, hogy egy kis alakulatnál a lehetetlennel határos szert tenni a hosszú pályafutás megalapozásához szükséges hírnévre, különösen egy olyan, osztályon felüli csapattárs mellett, mint Timo Glock. Bár a Virgin legjobb eredményeit, a két 14. helyet, D'Ambrosio érte el, valójában nem volt vitás, hogy kettejük közül Glock az elsőhegedűs. Kár, hogy egy olyan versenyzőnek, aki korábban már rajtolt az első sorból is, és háromszor állt a dobogón, a mezőny legvégén kell bohóckodnia. Persze közvetve tulajdonképpen ez is csak a jelenlegi mezőny elképesztően magas színvonalát bizonyítja: egyszerűen több a jó versenyző, mint ahány hely a jó csapatoknál van. Érdekes kérdés, hogy Glock a skatulyaelv egyik csüggedt áldozataként meddig fogja bírni cérnával.