2011. június 22., szerda

A Pirelli megváltoztatta a valenciai keverékeit

  Az eredeti tervek szerint a Pirelli a Kanadai Nagydíjhoz hasonlóan a lágy és szuper lágy keverékeit bocsátotta volna a csapatok rendelkezésére, de végül úgy döntöttek, hogy a Kanadai Nagydíj pénteki napján tesztelt közepes és a lágy keverékeket teszik elérhetővé az Európa Nagydíjon.





Pirelli a valenciai pályán tapasztalható magas gumikopás és az alacsony tapadás miatt döntött a szuper lágy keveréke helyett a közepes keverék mellett.

„Mi eddig láthattunk néhány fantasztikus utcai versenyt a szezonban, például legutóbb Kanadában, amely az idei év egyik legjobbja volt, így remélem, hogy Valencia is folytatni fogja ezt a sorozatot, bár itt hírhedten nehéz előzni” – nyilatkozta a Pirelli Motorsport Igazgatója, Paul Hembery. „A gumikopás ezen a pályán biztosan magas lesz, mert a pálya vonalvezetése, az aszfalt felülete és az időjárási körülmények, a nagy meleg mind ezt valószínűsítik. Ezen okok miatt végül a közepes és a lágy keverék mellett döntöttünk, ami szerintünk jó lehetőséget biztosít majd a csapatoknak a megfelelő stratégia kiválasztására, ugyanis a két keverék között a különbség egy másodperc lesz körönként. A PZero (Fehér) keveréke élesen különbözik a mi eredeti keverékünktől, egy kicsit tartósabb, hasonlít a Spanyolországban használt kemény (Ezüst) keverékünkhöz. A csapatok Kanadában már kipróbálhatták a közepes keveréket és akkor nagyon sok hasznos adatot gyűjtöttünk velük kapcsolatban.”

English (auto-detected) » Hungarian

2011. június 16., csütörtök

Forma 1 Európa Nagydíj

Start:     Jun 24, '11 10:00a
End:     Jun 26, '11 4:00p
Photobucket

2011. június 24. péntek
Első szabadedzés: 10:00 - 11:30
Második szabadedzés: 14:00 - 15:30

2011. június 25. szombat
Harmadik szabadedzés: 11:00 - 12:00
Időmérő edzés: 14:00 - 15:00

2011. június 26. vasárnap
Verseny: 14:00 - 16:00

Circuito Urbano de Valencia
Város: Circuito Urbano de Valencia
Alapítás éve: 2008
Kanyarok száma: 25
Hosszúság: 5,419 km
Körök száma: 57
Első F1-es futam: 2008.
Pályacsúcs: 1:38.683 (Timo Glock, Toyota, 2009)

Website: http://www.circuitourbanovalencia.es
Tavalyi eredmények: http://laczyi.multiply.com/calendar/item/10053
Tavalyi összefoglaló videó: http://laczyi.multiply.com/video/Formula1-Europe2010

Circuito Urbano de Valencia pályarajz:
Europa

2011. június 14., kedd

Új, igéretes scifisorozat indul

  Steven Spielberg scifisorozatát, a Falling Skiest Amerikával egy időben még 75 országban lehet élvezni. A világpremier a tévézés jövője? Start jövő héten.

A TNT csatorna és a Turner Broadcasting System International, Inc. bejelentette, hogy új sorozatukat, a Falling Skies-t nem csak Amerikában fogják bemutatni június 19-én, hanem a világ 75 országában és tévés piacán is. Ennek nálunk leginkább a németesek örülhetnek, ugyanis ott már június 24-én látható lesz a sorozat premierje a TNT Serie csatornán, de ugyancsak késlekedés nélkül, vagy minimális kivárással Brazíliában, Mexikóban, Spanyolországban, Kanadában, Nagy-Britanniában vagy Dél-Koreában. Sajnos itthon minden jel szerint nem részesülünk ebben a kegyben.


A főbb szerepekben a Vészhelyzetből megismert Noah Wyle-t, Moon Bloodgoodot, Jessy Schramot, Will Pattont és Drew Royt láthatjuk. A Faling Skies alkotója a Ryan közlegny megmentése szkriptjéért Oscar-jelölést is begyűjtő Robert Rodat volt, ő írta Spielberg ötletéből a pilotot, de a sorozat epizódjainak megírásában már többek között Graham Yost (Justified) és Mark Verheiden (Heroes, Battlestar Galactica) is részt vett.

A Falling Skies alapfelállása elég egyszerű, és egyben elborzasztó, de minden további információi az élményt csökkentheti, így legyen elég annyi a sorozatról, hogy a Földet leigázó és felperzselő földönkívüli idegenek támadása után hat hónappal játszódik a sorozat, amikor az emberiség nagy része már kipusztult. A maroknyi túlélő világszerte a nagyobb városokon kívül gyűlik össze, általában azért, hogy kitalálják, miképp vághatnak vissza, vagy védhetik meg sajátmagukat az idegenektől, akiknek célja és származása ismeretlen.

English (auto-detected) » Hungarian

English (auto-detected) » Hungarian

English (auto-detected) » Hungarian

2011. június 4., szombat

Forma 1 Kanadai Nagydíj

Start:     Jun 10, '11 4:00p
End:     Jun 12, '11 9:00p
Photobucket

2011. június 10. péntek
Első szabadedzés: 16:00 - 17:30
Második szabadedzés: 20:00 - 21:30

2011. június 11. szombat
Harmadik szabadedzés: 16:00 - 17:00
Időmérő edzés: 19:00 - 20:00

2011. június 12. vasárnap
Verseny: 19:00 - 19:00

Gilles Villeneuve Circuit
Város: Gilles Villeneuve Circuit
Alapítás éve: 1978
Kanyarok száma: 15
Jobbos kanyar: 9
Balos kanyar: 6
Csúcssebesség: 323
Körök száma: 70
Első F1-es futam: 1978.
Első győztes: 1978: Gilles Villeneuve (Ferrari)
Első pole pozíció: 1978: Jean-Pierre Jarier (Lotus)
Legtöbb győzelem - pilóta: Michael Schumacher (7)
Legtöbb győzelem - csapat: Ferrari (10)
Legtöbb pole pozíció - pilóta: Michael Schumacher (6)
Legtöbb pole pozíció - csapat: Williams (8)
Versenyen futott leggyorsabb kör: 1:13.622 (Rubens Barrichello, Ferrari, 2004)
Időmérőn futott leggyorsabb kör: 1:12.275 (Ralf Schumacher, Williams, 2004)

Website: www.grandprixmontreal.com
Tavalyi eredmények: http://laczyi.multiply.com/calendar/item/10052
Tavalyi összefoglaló videó: http://laczyi.multiply.com/video/Formula1-Canada 2010

Gilles Villeneuve Circuit pályarajz:
Kanada

Hivatalos: Lesz Bahreini Nagydíj - vagy mégse ...

A Bahreini Nagydíj az idei évben megrendezésre kerül, miután a Formula-1 irányítótestülete, az FIA pénteken úgy döntött, pótolják a versenyt.

A királyság márciusi versenyét az országban zajló felkelések miatt márciusban el kellett halasztani. Május 1-re ígértek először döntést, de az FIA úgy határozott, június 3-ig ad időt Bahreinnek, hogy döntsön futamáról.

Pénteken a Motorsport Világtanács Barcelonában tanácskozott és zöld utat adtak a Bahreini Nagydíj idei megrendezésének.

A versenyt október 30-án rendezhetik, amely azt jelenti, az Indiai Nagydíj december 4-én, vagy 11-én kerülhet megrendezésre, habár az FIA még nem jelentette be a verseny dátumát.

Az Indiai Nagydíj szervezői örömmel fogadták a hírt, szezonzáró versenyt rendezhetnek.

Az FIA közleményében tudatta, a WMSC egyhangúlag elfogadta a Bahreini Nagydíj megrendezését.

English (auto-detected) » Hungarian

English (auto-detected) » Hungarian