| Start: | Nov 23, '12 1:00p |
| End: | Nov 25, '12 7:00p |
2012. november 20., kedd
2012. november 7., szerda
2012. október 29., hétfő
2012. október 16., kedd
Hivatalos: Massa marad a Ferrarinál.
Az év elején még úgy tűnt, mindenképpen menesztik a brazilt, az idény során azonban sok mindent történt, a Ferrari csapat pedig végül úgy döntött, jövőre is a Fernando Alonso – Felipe Massa párossal indul.
Ma délután hivatalos sajtóközleményt adott ki a Ferrari, melyben bejelentette, hogy Felipe Massa 2013-ban is a csapat tagja marad.
„Nagyon örülök ennek a megegyezésnek. A Ferrari az én családom a sportban, mindig is az általuk gyártott motorokkal versenyeztem itt, a Forma-1-ben. Csodálatos erőforrások, örülök, hogy ezekkel küzdhetek a jövőben is. Szeretném megköszönni Luca di Montezemolónak, a Ferrari elnökének, és Stefano Domenicali csapatfőnöknek, hogy továbbra is megtisztelnek a bizalmukkal. Ők ketten azok, a kik a legnehezebb pillanatokban is mindvégig mellettem álltak. Mind a csapat, mind a rajongók biztosak lehetnek benne, hogy mindent el fogok követni annak érdekében, hogy a Scuderia elérje a célját, minden évben” – nyilatkozta Massa, akinek ezzel nagy teher került le a válláról.
Fernando Alonso már gratulált is kollégájának, a Twitter közösségi oldalon keresztül: „Nagyon boldog vagyok, hogy még egy évig Felipével folytathatom, mint csapattárs. Biztos vagyok benne, hogy mi vagyunk a legjobb csapat!” Egy kicsit később még hozzátette: „Felipe esete élő példája annak, amit mindig mondok: semmit nem szabad elhinni, amíg nem hivatalos.”
2012. október 9., kedd
F1 - Lotus, egy új korszak kezdődik
Eric Boullier és James Allison beszámolt arról, milyen frissítések várhatók a Lotusnál, így többek között ők is bevezetik a Coanda-hatást kihasználó kipufogót. Boullier szerint a Lotusnál „egy új korszak kezdődik”.
A szezon elején több alkalommal is közel járta a csapat a győzelemhez, azonban egy ideje visszaesett a versenyképessége és már futamok óta nem tudják a dobogós helyeket támadni. Ez idő alatt a csapat a dupla DRS rendszer kifejlesztésére fordította a figyelmét, ezzel viszont más fejlesztéseket elhanyagoltak. A dupla DRS-t most egy időre fiókba rakták és Koreára egy komolyabb fejlesztési csomaggal készülnek, amitől teljesítmény javulást várnak.
„Minden alkalommal, amikor van egy új fejlesztés, abban bízol, hogy az úgy fog működni, ahogy azt várod.” – mondta Boullier. „A Koreába szánt frissítések egy nagy lépés lesz előre, ez egy új korszak megnyitása lesz a számunkra. Arra számítunk, hogy működni fognak, de természetesen ez mindig nehéz feladat, hogy megtaláld a helyes beállításokat az autón, amikor egy új elemet értékelsz. Ami történt a dupla DRS rendszerünkkel, azt mutatja, nem vehetsz biztosra bármilyen javulást, amíg azt ténylegesen nem értékeled a pályán. Mondjuk azt, hogy óvatosan optimisták vagyunk.”
A technikai igazgató, James Allison elmondta, a bevezetésre kerülő Coanda-hatású kipufogó nem csak egy azonnali lökést adhat a teljesítményüknek, hanem a jövőbeli fejlesztéseknek is új kapukat tárna fel.
"A magunk útját jártuk a pályán a viszonylag egyenes, teljesítménymaximalizáló kipufogónkkal", mondta Allison. "Azonban már jóval az E20-as bemutatását megelőzően, egészen a mai napig párhuzamos fejlesztéseken dolgoztunk a szélcsatorna programjainkban, a Coanda hatású kipufogóra koncentrálva. Ahogy megláttuk a potenciálnövekedést, amit a Coanda rendszer jelentett a jelenlegi tervezéssel szemben, világos volt, hogy be kell vetnünk, mert egyszerre húzhatunk belőle hasznot az évad utolsó negyedében és tanulmányozhatjuk is a következő évre. Ennek a kipufogónak az első verziójával fogunk futni Koreában."
A Coanda kipufogónak a McLaren és a Sauber volt az úttörője, de Allison bízik benne, hogy ezt viszonylag könnyen lehet az E20-hoz illeszteni.
„Ez nem olyan nagy dolog, mint a 2011-es fújt ki kipufogók. Tavaly minden csapat, de különösen mi, az előre vezetett kipufogóval, azzal küzdött, hogy a kipufogó nagyon égette az autó egyes részeit. A Coanda rendszernél nincs ilyen, itt már kicsit lehűlnek a gázok, mire elérik a padlólemezt és ez kicsit könnyebbé teszi a dolgokat. Azonban még így is van pár elem, amin dolgozni kell, új Coke-elem, új kipufogó kivezetés, új kipufogó, néhány tűzálló elem a padlólemezen és így tovább. De mindezek egy-egy nagyobb változás, mint egyben egy hatalmas, így könnyebb cserélgetni is őket oda-vissza.”
2012. október 8., hétfő
2012. október 4., csütörtök
Michael Schumacher bejelentette, hogy visszavonul a Formula 1-től a szezon végén.
Schumacher bejelentése a múlt heti hírek után történt, miután kiderült, hogy a Lewis Hamiltont leszerződtette a Mercedes 2013-tól. Suzukában Schumacher megerősítette a médiának, hogy nem keres versenyzési lehetőséget jövőre, mert nem érzi magát teljességgel motiváltnak, hogy folytassa a sportot.„Úgy határoztam, hogy visszavonulok az év végén, habár még mindig képes vagyok a legjobb versenyzőkkel felvenni a versenyt.” - mondta. „De egy ponton el kell köszönnöd és én pontosan ezt fogom tenni az idény végén.”
„A múlt hónap során nem voltam biztos benne, hogy még mindig kellően motivált és energikus vagyok-e, ami szükséges a folytatáshoz. Nem az én stílusom csinálni valamit, ha nem érzem azt 100%-osan. A mai döntésemmel megkönnyebültnek érzem magam ezektől a kételyektől. Végtére is, a mutatott versenyképességem egyértelműen nem volt akkora, mint az ambícióm, hogy győzelmekért harcoljak.”
2012. október 1., hétfő
Button öt helyes rajtbüntetést kap Suzukában
Jenson Buttonnak öt helyes rajtbüntetéssel kell szembenéznie a Japán Nagydíjon, mert autójában sebességváltót kell cserélni.
A brit pilóta visszatér 12 hónappal ezelőtti briliáns győzelmének helyszínére. Button 75 pontos hátrányban van a világbajnokságot vezető Fernando Alonso mögött és tudja, csak a győzelemmel tudja életben tartani csekély bajnoki esélyeit.
A futam előtt azonban rossz híreket kapott, a Szingapúri Nagydíj utáni vizsgálat során sebességváltó problémát fedeztek fel autóján, ez a hiba ugyanaz, ami miatt Lewis Hamilton kiesett a versenyből.
A McLarennek nincs más lehetősége, mint kicserélni a sebességváltót, ezért Buttont öt hellyel hátrébb sorolják a rajtrácson.
Hamilton is új sebességváltót kap, de neki nem kell büntetéssel szembenéznie, mert a futamot nem tudta befejezni.
A McLaren műszaki igazgatója, Paddy Lowe elmondta: "Jenson sebességváltójával ugyanazon probléma volt, mint Lewis sebességváltójával a Szingapúri Nagydíj alatt és a vizsgálat során hibát észleltünk. Ezért mindkét autónak a Japán Nagydíjat új sebességváltóval kell kezdenie, ezért Jenson öt helyes rajtbüntetést kap. Természetesen ez nagy csalódás Jensonnak és a csapatnak. Pozitív dolog, hogy sikerült megérteni és teljesen megoldani a problémát, így mindkét pilóta magabiztosan harcolhat a dobogós helyezésekért."
Hamiltonnak a Japán Nagydíj előtt 52 pont a hátránya Alonso mögött, hat versennyel az idei szezon vége előtt.
2012. szeptember 29., szombat
Az FIA kiadta a hivatalos 2013-as versenynaptárat.
Az előzetes terveknek megfelelően a Formula-1-es világbajnokság 2013-as szezonjában is 20 futam szerepel majd, míg a bajnokság március 17-én Ausztráliában veszi majd kezdetét, a szezonzáró Brazil Nagydíjra pedig november 24-én kerül majd sor.
Az FIA Motorsport Világtanácsának szeptember 28-i ülésén jóváhagyott 2013-as versenynaptár 20 futama közül egyedül a New Jersey-ben megrendezésre kerülő amerikai futam sorsa bizonytalan még, a szervezők lassú munkatempója miatt ugyanis Bernie Ecclestone meglobogtatta egy szerződésbontás lehetőségét is.
A Formula-1 2013-as hivatalos versenynaptára :
1. Március 17 Ausztrália (Melbourne)
2. Március 24 Malajzia (Sepang)
3. Április 14 Kína (Sanghaj)
4. Április 21 Bahrein (Sakhir)
5. Május 12 Spanyolország (Barcelona)
6. Május 26 Monaco (Monte Carlo)
7. Június 9 Kanada (Montreal)
8. Június 16 USA (New Jersey)
9. Június 30 Anglia (Silverstone)
10. Július 14 Németország (Hockenheim)
11. Július 28 Magyarország (Hungaroring)
12. Augusztus 25 Belgium (Spa)
13. Szeptember 8 Olaszország (Monza)
14. Szeptember 22 Szingapúr (Marina Bay)
15. Október 6 Japán (Suzuka)
16. Október 13 Korea (Yeongam)
17. Október 27 India (Buddh International Circuit)
18. November 3 Abu Dhabi (Yas Marina)
19. November 17 USA (Austin)
20. November 24 Brazília (Interlagos)
2012. szeptember 28., péntek
HIVATALOS: Hamilton-Mercedes, Perez-McLaren
Hivatalos, hogy Lewis Hamilton három évre aláírt a Mercedes csapatához, így 2013-tól a német istállónál versenyez. A Mclaren azt is bejelentette, hogy megállapodott Sergio Perezzel, így 2013-ban Jenson Button csapattársaként állhat rajthoz a mexikói.
Az már biztos, hogy a brit pilóta Michael Schumacher helyére érkezik, de az még nem tisztázott, hogy a hétszeres világbajnok egy másik csapathoz igazol a következő szezonra, vagy a Mercedes visszavonultatja az élő legendát. Hamilton döntése mindenesetre csak az első dominó eldőlését jelentette a sorban, a láncreakció már beindult.
Angliában és Mexikóban ma reggel számos sportlap jelent meg Sergip Perez fotójával, a McLaren pedig hivatalos sajtóközleményben jelentette be új pilótájuk érkezését. Lewis Hamilton döntése ugyanis egyben azt is eredményezte, hogy a McLaren csapatának gyorsan keresnie kellett egy gyors, és fiatal versenyzőt világbajnokuk helyére. A legtöbbször a Massa esetlegesen megüresedő helyére legesélyesebb, és a Ferrari akadémiáján nevelkedett Perez tűnhetett a legszimpatikusabb megoldásnak a wokingiak számára.
A két szerződés már a csütörtöki nap folyamán megköttetett, és mindkét pilóta közölte döntését eddigi csapatával. Hamilton döntése nem érheti váratlanul az F1-es társadalmat, hiszen gyakorlatilag hónapok óta folynak a spekulációk jövőjével kapcsolatosan, de a legtöbben úgy gondolták, hogy 2008 világbajnoka, aki 13 éves kora óta versenyez a McLaren istápolásában, végül úgy is meghosszabbítja szerződését. Valószínűleg a Szingapúri Nagydíjon történt technikai hiba volt az utolsó csepp Hamilton poharában.
Persze közrejátszhatott a váltásban az is, hogy a brit sokkal többet fog keresni a német istállónál, és az sem érdekelte, hogy a Mercedes 2010-es F1-es visszatérése óta csak szenved. Állítólag ők már 2014-re koncentrálnak, amikor bevezetik az új karosszéria és motor szabványokat.
Visszatérve Schumihoz, Peter Sauber korábban kijelentette, hogy szívesen felajánlana egy versenyülést a németnek, ha csapat nélkül maradna és náluk is megüresedne egy hely. Nos, a szituáció adott, meglátjuk mi történik. Könnyen elképzelhető egy Schumacher-Kobayashi, Schumacher-Alguersuari, Kobayashi-Alguersuari, de még egy Alguersuari-Esteban Gutierrez páros is a svájci egyletnél 2013-ban.
Hivatalos: Jövőre eltűnik a kacsacsőr és a szuper DRS
Az FIA megerősítette, hogy 2013-tól a csapatok egy különleges panel segítségével tüntethetik el a lépcsős orrmegoldást.
A csapatokkal való egyeztetést követően az FIA hozzájárult ahhoz, hogy a csapatok egy egyszerű panelt szereljenek fel az autók orrára, ami eltüntetné azon a magasabb karosszéria rész és az alacsonyabb orrész közötti lépcsőt.
A Technikai Szabályzat 3.7.9 paragrafusa ugyanis kimondja, hogy „választható egy, egyetlen darabból álló, nem strukturális laminált elem (aminek a pontos alkotóelemei a függelékben találhatóak). A panel egyik pontja sem lehet magasabban a referencia sík felett 625 milliméterrel, de alacsonyabban sem, mint 550 milliméter, miközben a pilótafülke hátsó falától egyik pontja sem kerülhet 1950 milliméterrel előbbre.”
A panel érkezését a McLaren csapat technikai igazgatója, Paddy Lowe már korábban megerősítette akárcsak azt, hogy a reményeik szerint abból egyik csapat sem tud majd aerodinamikai előnyre szert tenni, és az új panel az ütközésbiztonságban sem fog szerepet játszani.
Az FIA e mellett azt is megerősítette, hogy 2013-tól betiltják a szuper DRS rendszerek használatát is. A Mercedes által a szezon eleje óta használt szuper DRS-t a Technikai Szabályzat 3.18 pontja alapján kívánják hatályon kívül helyezni, aminek értelmében „nem használható semmilyen változó geometriájú csatorna, amely direkt, vagy indirekt módon megváltoztatja a távolságot azon a területen, amit a szabályzat 3.10.2 pontja megenged.” Az új szabály ebben a tekintetben nem tesz különbséget a Mercedes eredeti és a Lotus továbbfejlesztett szuper DRS rendszere között.
2012. szeptember 25., kedd
2012. szeptember 24., hétfő
Webber sem úszta meg büntetés nélkül.
Webber a 7-es kanyarban túl szélesen fordult miközben üldözte Kamui Kobayashit, teljesen lecsúszott az ívről, elhagyta a pályát és úgy előzte meg végül a japánt. A szabályok szerint Webbernek vissza kellett volna adni a pozíciót, amit ő nem tett meg, ezért kapta a büntetést.
2012. szeptember 23., vasárnap
Schumacher 10 helyes rajtbüntetést kapott.
A Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher a Szingapúri Nagydíjat követően a versenybíráktól a Japán Nagydíjra egy 10 helyes rajtbüntetést kapott, amiért az egyik féktávot elmérve a 38. körben hátulról belehajtott Jean-Eric Vergne Toro Rossójába.
A Mercedes németje az első biztonsági autós fázist követően öklelte fel féktávon Vergne autóját, és annak ellenére, hogy Schumacher mechanikai hibában vélte megtalálni a baleset okát a versenybírók Suzukára egy 10 rajthelyes büntetéssel jutalmazták a német előadását.
„Én csak egyenesen mentem és keményen fékeztem, amikor minden blokkolt, olyan keményen próbáltam fékezni, amennyire csak tudtam, de a balesetet már nem tudtam elkerülni” – nyilatkozta Schumacher.
2012. szeptember 11., kedd
2012. szeptember 5., szerda
F1 - D´Ambrosio helyettesíti Grosjeant
A Lotus csapat bejelentette, a belga Jerome d Ambrosio helyettesíti majd a hétvégi Olasz Nagydíjon az eltiltását töltő Romain Grosjeant. A Lotus francia pilótája a Belga Nagydíjon okozott rajtbalesetért egy futamot eltiltást kapott.
D Ambrosio legutóbb Formula-1-es autóban a szezon közbeni teszten ült. A belga pilóta szerepeltetése versenyhétvégén valószínűleg egyszeri alkalom lesz, a tervek szerint Grosjean Szingapúrban már újra autóba ül.
Eric Boullier, csapatfőnök:
"Amikor Jeroméval aláírtuk a harmadik számú pilótáról szóló szerződést, akkor egy olyan pilótát szerződtettünk, aki motivált, friss, tehetséges és aki a 2011-es szezont végigversenyezte. Remélhetőleg ez kifizetődő lesz, amikor Monzában autónkat vezeti majd. Tudjuk, hogy Jerome jól beilleszkedett a csapatba és jó munkát végzett, amikor az E20-at vezette Mugellóban. Most számára egy kihívást jelentő verseny következik, a kihívást jelentő monzai pályán, egy olyan autóval amellyel dobogós helyezést lehet szerezni. Egy biztos, ő félig olasz és azt hiszem, tudom melyik pilótát fogják támogatni a szurkolók Fernando mellett! Nehéz feladat vár Jeromére, de mindenben támogatjuk őt, hogy egy jó eredményt tudjon elérni."
Jerome d Ambrosio:
"2012-ra mindig azt terveztem, hogy Formula-1-es autóba ülök, így két kézzel ragadom meg ezt a lehetőséget. Monza fantasztikus pálya és már alig várom, hogy pénteken dolgozhassak rajta. Harmadik számú pilótaként minden versenyen a csapattal dolgozom, részt veszek az eligazításokon és megbeszéléseken, melyeken a versenyzők is, ebből a szempontból felkészült vagyok. Monza remek pálya, de technikás is, ezért nem becsülöm le az előttem álló feladatot. Szeretném meghálálni a csapat belém fektetett bizalmát, pontot szeretnék szerezni a versenyen. A vasárnapi verseny után visszaadom az autót Romainnak és remélem, Olaszországban meg tudom mutatni, mire vagyok képes."
2012. szeptember 4., kedd
A Lotus Monzában nem használja a dupla DRS-t
A Lotus kizárta annak lehetőségét, hogy az Olasz Nagydíjon bevetné a dupla DRS-t, melyet rossz időjárás miatt Belgiumban nem tudott tesztelni.
Az enstone-i csapat abban reménykedett, hogy a rendszert Spában bevetheti, de az esős pénteki napon nem tudott készülni vele a versenyre. Emellett nagy kockázatot vállalt volna egy esetleges meghibásodás esetén a versenyen.
Az a tény, hogy Monza alacsony leszorítóerejű pálya, az autó beállítása szempontjából a rendszerrel csak kevés előnyre tudnának szert tenni.
A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier kizárta annak lehetőségét, hogy a csapat a dupla DRS-t használja Olaszországban, de valószínű, hogy a Szingapúri Nagydíjon már dolgoznak vele.
"Magabiztosan állíthatom, hogy nem használjuk, mert Monza az Monza. Más az aerodinamikai konfiguráció."
Nemcsak a Lotus az egyetlen a csapat amely használja ezt a megoldást, a Mercedes már Belgiumban megkezdte új fejlesztésének tesztelését. Az elképzelhető, hogy a Mercedes nem lesz kész a következő versenyre, de a szezon egy későbbi szakaszában valószínűleg bevetésre kerül.