2011. február 21., hétfő

Hivatalos: Elmarad a Bahreini Nagydíj

A mai nap folyamán már korábban biztossá vált, hogy elmarad az utolsó tesztlehetőség, mely a csapatoknak adatott, legalábbis Bahreinben biztosan nem tartják meg március első hétvégéjén. Ma folytattak tárgyalásokat a csapatvezetők. A fő téma az volt, hogy az arab ország helyett, hol tartják meg az idénynyitó előtti utolsó tesztelést. Eközben Bernie Ecclestone is megbeszélést tartott a helyi szervezőkkel, ahol megszületett a végső döntés: a zavargások és tüntetések miatt, elmarad a március 13-ai, Bahreini Nagydíj.

A teszteket több helyen is pótolhatják: Abu Dhabi és Portimao, mint új helyszínek kerültek képbe, míg Jerez és Barcelona szintén felajánlotta a lehetőséget, hogy a negyedik tesztelésre visszatérhessen a mezőny.

Mivel a zavargások nem nyugszanak Bahreinben, a nagydíj szervezői és Bernie Ecclestone úgy döntöttek, hogy a tesztelések elhalasztása után, a versenyt is elhalasztják. A hivatalos döntés ma délután született meg. „Úgy éreztük, hogy jelenleg egyedül a legfontosabb eseményre kell összpontosítani minden figyelmünket, ez az esemény pedig most nem a Forma-1 szezonnyitó nagydíjának megrendezése. Most a belföldi problémáinkat kell megoldanunk” – nyilatkozta Salman bin Hamad bin Isa Al-Khalifa, az ország Korona Hercege. 

„Bahreinnek most egy nagyon fontos konfliktust kell megoldania. Ami most itt folyik, az tragédia. Országunknak újra fel kell fedeznie azokat az értékeket, melyek egy csoporttá, egy társadalommá, egy nemzetté kovácsoltak minket” – fogalmazott a trónörökös. Az események ilyesfajta alakulása azt jelenti, hogy a 2011-es szezon két héttel később veszi kezdetét a tervezettnél. A hivatalos idénynyitó március 27-én lesz Ausztráliában.

Arról egyelőre nem érkezett hír, hogy mikor pótolják a versenyt a Yas Marina versenypályán, de egy novemberi végi pletykáról már lehetett hallani a mai napon.



Detect language » Hungarian

2011. február 19., szombat

F1 - Visszatér a KERS: Tények és számok

A fékezések során korábban kárba vesző energiát felhasználó KERS első ízben 2009. március 29-én, az Ausztrál Nagydíjon mutatkozott be a Formula-1-ben. Bár a csapatok a 2010-es szezonnal kapcsolatban megegyeztek, hogy mellőzik annak használatát, az idei évben újra feltűnik majd a versenyeken, sőt 2009-cel ellentétben most szinte az összes csapat autójában megtalálható lesz.

- A KERS egy mozaik szó, ami a Kinetic Energy Recovery System rövidítése és szó szerint fordításban Mozgási Energia Visszanyerő Rendszer lenne. A fékezések során az autók mozgási energiája elemésztődik, kárba vész. Ez az energia pedig nem kevés, úgy körönként nagyjából 400 kilojoule, a KERS azonban „ebből” 60 kW-ot (81 lóerő) tud a pilóta rendelkezésére bocsátani, amit a szabályok értelmében minden egyes körben 6,67 századmásodpercig szabadon felhasználhat. A pilóta csak megnyom egy gombot a kormányon és máris 81 lóerővel erősebb lesz az autója, és ez bizony bizonyos helyzetekben, mint amilyen a rajt nagyon jól jöhet.

- Craig Nelson, a Mercedes GP jármű dinamikai osztályának az igazgatója szerint „a KERS jelenleg még nagy kihívást jelent a mérnököknek, ugyanakkor a rendszer körönként 0,3-0,4 tizedmásodpercet jelent, ráadásul a versenyben egy új és izgalmas stratégiai elemként is felhasználható.” Akkor, amikor a Formula-1-ben század, sőt ezredmásodpercekért folyik a harc a KERS körönkénti 3-4 tizedes előnye hatalmas előnyt jelent, olyat, amivel minden csapatnak számolnia kell.

- Egészen mostanáig a Formula-1-ben három futamgyőzelmet szereztek a KERS rendszerrel felszerelt autók. Az elsőt a McLaren-Mercedes pilótája, Lewis Hamilton érte el 2009. július 26-án a Magyar Nagydíjon, majd Belgiumban Kimi Raikkönen a Ferrarival és végül a Szingapúri Nagydíjon ismét Hamilton volt eredményes a KERS rendszerrel felszerelt McLarenjével.

- 2009 óta a KERS rendszerek komoly fejlődésen mentek keresztül, így erősebbek, könnyebbek és kompaktabbak lettek, ezáltal sokkal kisebb feladat elé állítják a mérnököket, amikor a rendszer autón belüli elhelyezéséről kell dönteniük. A rendszer súlya egyébként 2011-ben olyan 24 kilogramm körül van.

- A KERS rendszernek azért veszélyei is vannak, 2008-ban a jerezi teszten a BMW egyik szerelőjét áramütés érte, amikor hozzáért az autóhoz. Szerencsére neki csak egy fájdalmas „élményben” volt része, és nem szenvedett maradandó egészségkárosodást. A mai rendszerek viszont már sokkal megbízhatóbbak, a Mercedes-Benz High Performance Engines által kifejlesztett rendszer elsőként kapta meg az OHSAS 18001-es minőségbiztosítási tanúsítványt, ami az egészséges és biztonságos „munkahely” címet jelenti. Így talán a szerelőknek nem kell többé tartaniuk a KERS rendszerek által okozott áramütésektől.

- 2009-ben csak négy csapat a McLaren, Ferrari, BMW Sauber és a Renault próbálkozott meg a KERS használatával, míg a Red Bull csak tesztelte azt, a Williams pedig egy különleges lendkerekes KERS rendszert épített, de azt a Formula-1-ben sohasem vetette be éles körülmények között. A 2009-es szezont azonban csak a McLaren és a Ferrari fejezte be úgy, hogy benne volt az autóikban a KERS, a BMW és a Renault ugyanis már az év elején feladta a rendszerrel való „kísérletezést”.

- 2011-ben a HRT, a Virgin és a Team Lotus kivételével az összes csapat használni fogja a KERS-t, a Mercedes pedig (ahogyan a Ferrari is) több csapatot is ellát saját rendszerével, így a Mercedes GP mellett a McLaren és a Force India csapatok is a Mercedes által kifejlesztett KERS rendszerrel vághatnak neki a szezonnak.

- 2009-ben a legnagyobb probléma a KERS használatával az volt, hogy annak jelentős súlya miatt a nehezebb pilóták elvesztették az összes ballasztsúlyukat, amit az autó egyensúlyának megfelelő beállítására tudtak felhasználni, így jelentős hátrányba kerültek a többiekkel szemben. 2011-ben ezért az autók tömegét a 2009-es 605 kilogrammról (2010-ben már 620 kilogramm volt az autók minimum súlya) 640 kilogrammra emelték fel.

Detect language » Hungarian

2011. február 17., csütörtök

Nick Heidfeld a Lotus Renault pilótája lesz

  A Lotus Renault GP ma bejelentette, hogy Nick Heidfeld csatlakozik a csapathoz, a sérült Robert Kubica helyét foglalja el az eheti, barcelonai teszteléstől kezdve.




A 33 éves német pilóta az egyik legtapasztaltabb Formula-1-es versenyző, 11 szezon alatt 172 versenyen indult. Március 13-án, a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon Vitalij Petrov csapattársa lesz.

Nick Heidfeld:
"Szerettem volna más körülmények között visszatérni a Formula-1-be, de büszke vagyok, hogy megkaphattam ezt a lehetőséget. Minden gyorsan történt, de nagyon lenyűgözött, amit eddig láttam a létesítményekből és az enstone-i dolgozók elkötelezettségéből. Élveztem a múlt heti, jerezi tesztet és már sikerült a pályán jól megismerkednem a fiúkkal. Jó érzéseim vannak az autóról, amely egészen innovatív. Különösen motivált vagyok és már alig várom a szezon kezdetét."


Eric Boullier, csapatfőnök:
"A csapat nagyon nehéz néhány héten van túl és gyorsan reagáltunk. Nicknek lehetőséget adtunk Jerezben az elmúlt héten és lenyűgözött minket. Gyors, tapasztalt, technikailag nagyon erős visszajelzéseket ad és ismeri az autót. Mindig azt mondtuk, elsődleges cél, hogy egy tapasztalt pilóta üljön az autóba és úgy érezzük ő az ideális ember erre a munkára. Örömmel üdvözöljük Nicket a csapatnál és egy erős szezonkezdetre számítunk vele és Vitalijjal Bahreinben."


Heidfeld szerződtetésének bejelentését követően a Renault csapat közölte a következő, barcelonai teszten részt vevő pilótákat is:
Péntek délelőtt: Nick Heidfeld és Vitalij Petrov boxkiállást gyakorol
Péntek délután: Vitalij Petrov
Szombat: Nick Heidfeld
Vasárnap: Vitalij Petrov
Hétfő: Nick Heidfeld

Detect language » Hungarian

2011. február 15., kedd

NYEREMÉNYJÁTÉK - ékszerutalvány 30.000 Ft értékben!

Szia!

Hallottál már arról, hogy milyen nyereményjáték van a www.mylatrend.hu oldalon? Regisztrálj, és minden hónapban nyerhetsz egy általad összeállított divatékszer kollekciót 30.000 Ft értékben! Fontos, hogy a regisztráció folyamán az Ajánlókód mezőbe másold be a következő szerencsekódot:

9878036854 !

Ráadásul a szerencsekód hosszabb változatával 10% kedvezménnyel is vásárolhatsz a www.mylatrend.hu kínálatából, amennyiben a rendelési folyamat 2. lépésénél a „Fizetési mód és szállítási feltételek” űrlapon található „Akciós kuponkód” mezőbe bemásolod a teljes kódot:

9996955709-9878036854-5247277698 !
Sok sikert!
Detect language » Hungarian

2011. február 11., péntek

Robert Kubica: Még idén vissza kell térnem

  Először szólalt meg vasárnapi ralibalesete óta Robert Kubica, a Lotus Renault GP Forma-1-es pilótája. A fiatal lengyel még idén vissza akar térni a pályára, és biztos benne, hogy ez a baleset csak még erősebbé teszi. Mint mondja, a ralira mindenképpen szüksége van ahhoz, hogy jobb pilótává váljon.


"Minden eddiginél erősebben akarok visszatérni a pályára, mert az ilyen balesetek után fejlődik az ember. 2007-ben is ez történt velem a kanadai baleset után. Akkor csak egy versenyt hagytam ki, de mikor visszatértem, jobb voltam, mint korábban"- nyilatkozta a Gazzetta dello Sport munkatársának Robert Kubica.


"Egy pilóta több annál, minthogy csak a gázt nyomja és tekeri a kormányt. Van különbség aközött, aki 80 százalékot ad bele, és aki 95 százalékot tesz oda: a tizenöt százaléknyi különbséget a képességek és a motiváció adja. 2007 óta fejben erősebb pilóta vagyok. És ugyanez lesz ezúttal is, amikor újra jó fizikai állapotba kerülök. Még idén vissza kell térnem"-

Kubicát megnyugtatja a tény, hogy ezúttal a műtét után négy nappal sokkal jobbnak érzi a jobb kezét, mint amikor hét évvel ezelőtt egy közlekedési balesetben megsérült szintén ezen testrésze.

A 26 éves pilóta azt is elmondta, a vasárnapi balesetből semmire sem emlékszik. Újabb műtétje előtt (pénteken reggel kezdődött a többórás operáció) megerősítette, ujjai mozognak, érzi őket, és karjával is ugyanez a helyzet.

"Sajnálom ami történt, nem kellett volna így lennie. Nem tudom mi történt pontosan, nem emlékszem az ütközésre. A kórházban tértem magamhoz, és mindent a menedzserem, Daniele Morelli magyarázott el nekem, aki itt van velem vasárnap óta"- folytatta.


Az elmúlt napokban a pilóta csapatát, a Lotus Renault GP-t többen is kritizálták, amiért engedte ralizni húzóemberét, ám Eric Boullier a jövőben sem tiltaná meg a veszélyes hobbikat versenyzőinek. Kubica az olasz lapnak adott interjúban kifejtette, miért is van szüksége a ralira.

"Ha nem álltam volna rajthoz, biztosan bántam volna. Ezért részt vettem a versenyen, és most itt fekszem ebben a kórházi ágyban. De a rali nem csak szenvedély, hanem egy komoly felkészülés is az F1-re. Jobb F1-es pilóta lettem, annak köszönhetően, hogy több raliversenyen is rajthoz álltam tavaly. A rali segít fejleszteni a koncentrációt, különösen hogy a Forma-1-ben már nincsenek évközi tesztek. Az F1-ben a teljesítmény egy csomó részleten múlik. A rali lehetővé teszi számomra, hogy olyan területeken képezzem tovább magam, ahol még fejlődésre szorulok. Ez nagyon fontos egy olyan szezon előtt, ami 20 futamból áll"- fejtette ki véleményét Kubica, aki azonban sajnos éppen a ralis képességfejlesztés miatt marad le az idei szezon nagy részéről.

Csapata, a Lotus Renault időközben Nick Heidfeld személyében megtalálta elsőszámú jelöltjét a pótlására, a rutinos német a hétvégén bizonyíthat a jerezi teszten.

Detect language » Hungarian

2011. február 7., hétfő

Kubica raliautóval bukott és súlyosan megsérült

A Lotus Renault GP Forma-1-es csapatának versenyzője, Robert Kubica a hétvégén ismét szenvedélyének, a ralinak hódolt, ezúttal azonban rosszul sikerült számára a kategóriaváltás, ugyanis nagy sebességnél bukott és súlyos sérülésekkel került kórházba. Menedzsere este megerősítette, a korábbi rémhírekkel ellentétben nem kell amputálni a karját.

Robert Kubica az olaszországi Ronde di Andora rali-versenyen állt rajthoz egy Skoda Fabiával, ám számára vasárnap nem tartott sokáig a száguldás, ugyanis a Testico nevű faluban kijelölt szakaszon nagy tempónál a vezetőoldalon egy templom falának csapta autóját. A baleset után helikopterrel egy Genovához közeli kórházba szállították.

Az első hírek súlyos sérülésről szóltak, azt azonban a legtöbb forrás cáfolta, hogy életveszélyben lenne a lengyel pilóta, aki állítólag mindvégig eszméleténél volt.

A hírek szerint Kubica combcsonttörést és komoly belső sérüléseket szenvedett, de főként bal karja sérült, amit egyes források szerint akár amputálni is kell, annyira megroncsolódott. Lengyel források szerint a csuklója tört el több helyen is.

Az Autosport értesülése szerint azonban nem a bal, hanem a jobb oldala sérült meg a fiatal versenyzőnek, ugyanis egy védőkorlát lemeze befúródott az utastérbe - ez magyarázza, hogyan sérülhetett meg az ajtótól távolabbi karja és lába. A szaklap szerint a baleset után Kubica még nagyjából egy órán át a roncsban ült, mivel speciális eszköz kellett a kiszabadításához.

A Lotus Renault GP vasárnap délután közleményben megerősítette, hogy pilótájuk jobb karja, keze és lába több helyen is eltört, és jelenleg is műtik. Kubica bal kezét már 2003-ban is megoperálták, miután egy Forma-3-as versenyen megsérült. Kubica navigátora, Jakub Gerber sértetlenül megúszta a bukást.

A pilóta menedzsere vasárnap este Olaszországban sajtótájékoztatót tartott, és elmondta, a korábbi rémhírekkel ellentétben biztosan nem kell amputálni Kubica kezét. Daniele Morelli elmondta, hogy az orvosok már helyreállították a sérült testrész vérkeringését és csontrendszerét. Még az izomzat helyreállítása van hátra. Keze sérült meg a legjobban, de felkarja és combcsontja is eltört. A német Motorsport-Total már azt sem tartja kizártnak, hogy Kubica ott lesz a bahreini szezonnyitón.

A 26 éves lengyel a hétvégén először vezethetett S2000 kategóriás raliautót, ami sokkal erősebb, mint azok, amikben korábban ült. Ezen felül az is újdonság volt számára, hogy a Skoda Fabia négykerék-meghajtású volt. F1-es csapata egyébként nem tiltotta számára a ralizást, de eddig csak Renault-val engedték versenyezni.

Állapotáról később ad ki pontos és hivatalos tájékoztatást a csapat, ám az biztosnak tűnik, hogy Kubica nem lehet ott a március 13-i szezonrajton. A Lotus Renault GP-nek jelenleg öt tartalékpilótája is van, akik közül Eric Boullier csapatfőnök a múlt héten Bruno Sennát nevezte elsőszámúnak, így minden bizonnyal felépüléséig ő lép majd a lengyel helyébe. Már csak azért is Senna lenne a legjobb választás, mert ő tavaly a Hispania színeiben versenyzett a sorozatban, míg kollégái, Fairuz Fauzy, Romain Grosjean, Ho-Pin Tung és Jan Charouz közül eddig csak Grosjeannak van némi F1-es versenyzői tapasztalata.

Megmentették Kubica kezét, legalább egy évet kihagy

A vasárnap súlyosan megsérülő Robert Kubica akár a teljes 2011-es Forma-1-es szezont is kihagyhatja, miután a hétórás kézműtétét vezető orvos szerint egy évet is igénybe vehet a teljes felépülése. Jelenleg is mesterséges kómában tartják, állapota stabil, de súlyos.

A Forma-1-es Lotus Renault GP versenyzője a múlt hétvégén - csapata engedélyével - rajthoz állt egy olaszországi raliversenyen, amelyen vasárnap délelőtt súlyos balesetet szenvedett. A lengyel pilóta lesodródott az útról Skoda Fabiájával, és egy templom falának ütközött az autó vezető oldali részével. A súlyos sérüléseket az autó utasterébe fúródó védőkorlát egy eleme okozta, ez roncsolta meg Kubica jobb oldalát, és elsősorban csuklóját.

A sérülések eleinte annyira súlyosnak tűntek, hogy kezének amputációja is felmerült, de a hétórás műtétet elvégző orvosi csoport munkájának köszönhetően erre nem került sor, sőt, van esély a teljes felépülésére.

"Még legalább egy hetet kell várnunk arra, hogy kiderüljön, keze valóban túléli-e a műtétet"- kezdte vasárnap éjjeli tájékoztatóját az operációt vezető elismert kézspecialista, a savonai klinika professzora, Mario Igor Rossello.

"A legfőbb kérdés, hogy az idegi sérülések rendbe jönnek-e majd. A rehabilitációja viszonylag hosszú lesz, akár egy évig is eltarthat. Több trauma érte, számtalan kapcsolódó sérüléssel. Nem feltétlenül van szükség újabb műtétre, de ez sem kizárt"- mondta a professzor a Pietra Ligure nevű város kórházában elvégzett műtét után. Rossello hozzátette, szerinte legalább egy évnek el kell telnie, mire Kubica újra F1-es autóba ülhet, bár hozzátette, a versenypilóták általában hamarabb felépülnek, mint ahogyan azt előre megjósolják.

A professzor a Lotus Renault GP honlapján megjelent közleményben a műtét részleteiről is beszélt: "Nagyon fontos és bonyolult műtét volt. Robert Kubica alkarja két helyen is eltört, megszakadt az érrendszere, és jelentős elváltozás érte a csontokat és az inakat. Legjobb tudásunk szerint igyekeztünk újjáépíteni az alkar funkcióit. Hét orvos két csoportban összesen hét órán át végezte a műtétet. Az operáció után Robert kezében beindult a keringés és melegség járta át, ami biztató jel. Továbbra is komoly orvosi felügyelet alatt marad, mert állapota stabil, de továbbra is súlyos." Kubicát mesterséges kómában tartják.

A közleményben a Lotus Renault csapatfőnöke, Eric Boullier is megszólalt, és elmondta, sokkolta őket a hír, és természetesen mihamarabbi felépülést kívánnak társuknak. Boullier Vitalij Petrovval, az istálló másik versenyzőjével együtt hétfőn meglátogatja Kubicát.

VIDEO: http://laczyi.multiply.com/video/item/221/221

Detect language » Hungarian
Detect language » Hungarian
Detect language » Hungarian
Detect language » Hungarian