2010. december 16., csütörtök

Megjelent az Opera 11

  Az Opera Software váratlan gyorsasággal - mindössze két nappal a kiadásra jelölt változat közzétételét követően - ma letölthetővé tette honlapjáról böngésző legújabb verziójának végleges változatát. Az új Opera 11 legfontosabb újítása a bővítmények (plugin) támogatásának megjelenése, de ezen kívül is számos érdekes újdonságot kínál.

A változások már a telepítési folyamat során is szembeötlőek, hiszen a program ezen részét is alaposan átdolgozta az Opera, de az igazán fontos újítások csak a böngésző indítását követően válnak nyilvánvalóvá. Ezek közül a leggyorsabban észrevehető, hogy az amúgy keresére is használható címsáv az új verzióban már találati javaslatok megjelenítésére is képes, de a fülek kezelése is jelentősen fejlődött, amely téren az azok csoportosítását és csoport kezelését lehetővé tevő fülhalmozás a legfontosabb újdonság.

Ugyanakkor jelentős változások történtek a böngésző belsejében is. Ezek közül a legtöbb átlagfelhasználó számára azonnal nyilvánvaló a sebességnövekedés lesz, ami a még tovább tuningolt JavaScript- és megjelenítőmotornak köszönhető. Ennél is fontosabb újítás azonban, hogy a böngésző végre csatlakozik az IE-hez, a Firefox-hoz és a Chrome-hoz azon a téren, hogy képes a működését jelentős mértékben bővítő vagy átalakítő bővítmények (pluginek) fogadására is. Ez utóbbi lehetőséggel ugyan még alig él egy-két szoftver, de rövid időn belül várható lesz a más böngészőkben már népszerű bővítések az Opera alá portolása is.

Az Opera 11 végleges változatát a fejlesztő cég honlapjáról lehet letölteni, ahol további részletek találhatók az új verzió által hozott újdonságokról is.

Letöltés: http://www.opera.com/



2010. december 9., csütörtök

Megalakult a Renault Sport F1

  Miután a Renault úgy döntött, eladja kisebbségi résztulajdonát a Renault F1 Team csapatban, a francia gyártó megerősítette, megalapították a Renault Sport F1-et, ez a részleg lesz felelős a Formula-1-es munkáért, mint motorszállító és technológiai tanácsadó.



A Renault már korábban bejelentette, a jövő évben három csapatnak szállít - név szerint a Red Bull Racing, a Lotus Renault GP és a Team Lotus számíthat a támogatásra - és emellett megosztja kutatásainak eredményét partnereivel, valamint mérnöki programjának termékét, így a sebességváltókat és a KERS rendszert.

"Az új részleg viszi tovább a Renault technológiai felelősségét, melyet a Formula-1 új szabályai váltanak ki a motorok tekintetében. Olyan laboratóriumi körülmények között folyik majd a fejlesztés, amely jobban környezetbarát, alkalmazhatóak az égéstermékek és az elektromos ipari automatizálás, valamint a sorozatgyártású modellek" - közölte a gyártó.

A Renault Sport F1-et Viry-Chatillonból irányítják - a vállalat hagyományos Formula-1-es központjából - és Bernard Rey lesz az elnöke.

"2011 új fejezetet nyit Formula-1-es történetünkben" - mondta el Carlos Ghosn, a Renault elnöke. "A 2010-es győzelem a Red Bull Racinggel megmutatta Viry-Chatillon motorgyártói lehetőségeit és megerősítette a Renault hihetőségét, mint motorgyártó és technológiai tanácsadó. A következő években erre a győzelemre szeretnék építeni és további sikereket szeretnénk elérni partnereinkkel. A Renault tudatosan közeledik a többi gyártóhoz és a sporttestülethez azért, hogy a fő stratégiai kihívásnak eleget tegyenek: a motorfejlesztés során olyan technológiát szeretnének alkalmazni, amely előfutára lehet az autógyártás jövőbeli megoldásainak."

F1 - A Lotus beszállt a Renault-ba

  A Group Lotus 2011-től főszponzorként és a Renault F1 Team legnagyobb részvényeseként beszáll a Formula-1-be. A csapat neve Lotus Renault GP Team lesz

A megegyezés értelmében a Renault kiszáll a csapat működtetéséből és a jövőben csak, mint motorszállító tevékenykedik a Formula-1-ben, míg a Group Lotus a résztulajdona mellett 2017 végéig szóló szponzori megállapodást kötött a csapattal. A Renault azonban a motorokon kívül továbbra is technológiai támogatást nyújt a jövőre fekete, arany színekben pompázó Lotus Renault GP Team-nek.

„Ez egy hihetetlenül izgalmas kezdet egy a csapat számára új területen, nem csak, hogy új kapcsolatra léptünk a Group Lotussal, de a Renault-val is megmarad a szoros együttműködés. Kiváló munkát végeztünk idén és az új főszponzorunknak köszönhetően nagyon fényes jövő áll előttünk” – nyilatkozta Gerard Lopez a Renault F1 Team elnöke.

A Group Lotus elnöke, Dany Bahar: „Úgy gondolom, hogy a legjobb hely a márkánk számára a motorsport és a Formula-1. Tudjuk, hogy sok ellentmondás van a Lotus név körül a sportban, de mi vagyunk a Lotus és most visszatértünk!”

A csapat még nem erősítette meg, hogy ki fogja vezetni a Lotus Renault GP Team másik autóját a lengyel Robert Kubica mellett.


Holiday Giveaway - Data Recovery Software - Now Time Limited Free until Dec. 25

http://www.icare-recovery.com/giveaway/data-recovery-hard-disk.html
iCare Data Recovery Software is dedicated in hard disk data recovery like hard disk failure, formatted hard drive, MBR (Mast Boot Record) corrupted, bad boot sector, drive inaccessible, partition unreadable, partition deleted, software operation failure like Partition Magic caused data loss, Ghost failure, virus attacked, etc.

Supported Storage: hard disk drive, external hard drive, memory card, USB drive, pen drive, flash card etc. (Any drive that can be connected to computer except CD, DVD)

2010. december 3., péntek

Download for free BufferZone Pro until Jan. 1

http://www.trustware.com/download/
BufferZone Pro
A TrustWare BufferZone Pro teljesen biztonságossá teszi az internetezést azáltal, hogy virtuális zónát hoz létre, így kockázat nélkül netezhetsz, tölthetsz le fájlokat, nyithatsz meg e-mail mellékleteket.
Egy piros keretet tesz a futó alkalmazás köré, így jelezve, hogy védett módban működik.

BufferZone is the only security software that creates a separate environment allowing you unlimited freedom to enjoy all Internet activities without the fear of external threats

Az alkalmazást január elsejéig ingyen letöltheted. Nincs szükség semmmilyen regisztrációs kódra, az alkalmazás teljeskörűen használható.

Technology News, Internet, Tips-n-Tricks, Tutorials, Software Reviews, Themes, Skins, Wallpapers

http://www.askvg.com/
Tweaking with Vishal
AskVG.com is an award-winning technology website which actively focuses on Microsoft Windows tutorials, tweaks, tips-n-tricks, news, themes, skins, wallpapers, troubleshooting guides and lots more.

It was launched by "Vishal Gupta" who is also known as "Mr. Vista" and "VG" in many online forums and blogs.

2010. december 2., csütörtök

F1 - Szezonösszefoglaló 2010

  A 2010-es Formula-1-es világbajnokság az egyik legjobb szezon volt a sport történetében. Abu Dhabiban, a Formula-1 története során először a szezonzáró versenyen négy esélyese volt a bajnoki címnek, amely felülmúlt minden várakozást.



A brutálisan hosszú, 19 versenyből álló szezon Bahrein és Abu Dhabi között ellátogatott Ausztráliába, Malajziába, Kínába, Spanyolországba, Monacóba, Törökországba, Kanadába, Angliába, Németországba, Magyarországra, Belgiumba, Olaszországba, Szingapúrba, Japánba, Koreába és Brazíliába.

A pontverseny élén állt a ferraris Fernando Alonso, a Red Bull pilótája, Mark Webber és a McLaren versenyzője, Lewis Hamilton is, végül a bajnok, Sebastian Vettel került mindenki elé. Gyakran lehetetlenség volt megjósolni a végeredményt, amelyet bizonyít az a tény, hogy a sport legfiatalabb világbajnoka csak akkor került a pontverseny élére, amikor bajnokká koronázták.

Hihetetlen, de az egyetlen komoly problémát csak a Ferrari csapatutasítása okozta egész év során. Az olasz csapat a Hockenheimringen arra utasította Felipe Massát, hogy engedje el márkatársát, Fernando Alonsót. Kisebb zúgolódás volt azzal kapcsolatban, hogy a Red Bull pilótáinak egyenlő esélyeket ad, valamint arról folyik továbbra is a vita, hogy mely csapat - a Lotus Racing, vagy a Renault - használhatja a Lotus nevet 2011-ben.

Az idő többi részében lehetett egy dologra koncentrálni - a versenyzésre. Az évtized legversenyképesebb szezonja volt ez, amelyet megfűszerezett az a tény, hogy a csapatok és a pilóták egy pillanatra sem adták fel a küzdelmet.

Már a szezon elejétől a Red Bull dominált. Adrian Nwewy és Rob Marshall mesés munkát végzett az RB6-tal, különösen annak aerodinamikai részén, de a hátsó felfüggesztés is jól sikerült, amely nagyszerű kigyorsítást eredményezett - sokkal jobbat, mint a McLaren MP4-25-öse számára.

A riválisok azonban hosszú ideig a hasmagasságban keresték a titok nyitját, de azt is feltételezték, az autó szárnyai hajlanak el, ezzel extra leszorítóerőt biztosítva. A szabályokat a szezon során szigorították, ám ez nem befolyásolta az RB6 teljesítményét.

A megbízhatóság volt az ami az elsődleges szempontnak számított és ezért Vettel drágán megfizetett. A német pilóta Bahreinben vezette a versenyt, ám a gyújtógyertya meghibásodott - de nem csak ezen a napon volt problémája. Alonso megörökölte a győzelmet, Vettel a negyedik helyre esett vissza a ferraris Felipe Massa és a McLaren pilótája, Lewis Hamilton mögé.

Vettel Melbourne-ben ismét kiesett, fékhiba miatt. Ez annak volt köszönhető, hogy Newey túlságosan vékonyra tervezte a tárcsákat, így nem tudtak megbirkózni azzal a pályával, amely híresen kemény a fékezéseiről. Ekkor a McLarennél első évét töltő Jenson Button nyert.

Vettel végül Malajziában győzni tudott, csapattársát, Mark Webbert előzte meg, de Kinában a tavalyi év világbajnoka, Button aratott győzelmet, esős időben. Azonban Button csillaga, amilyen gyorsan felragyogott olyan gyorsan el is halványult, amikor a bajnokság májusban Európába érkezett, már nem tudott jól teljesíteni.

Webber indult el felfelé ekkor, nemcsak Spanyolországban, de Monacóban is nyert. Mindkét versenyen az ausztrál pilóta ugyanazt a sebességet mutatta, amelyet 2009-ben Németországban és Brazíliában, mely társult egy váratlanul nagy elánnal és elszántsággal. Azt lehet mondani, ezek a sikerek indították el rakétaként Vettelt és a Red Bullt.

Webber sikere trükkös problémát eredményezett a vállalatnál, mivel a Red Bull a 23 éves pilóta köré építette ki a marketinget. "Kellemetlenkedem" - mondta el az ausztrál pilóta gonosz módon, szókimondó stílusában. És talán ez így is volt.

A dolgok a Red Bull pilótái között Törökországban tetőztek, ahol Webbert arra utasították, vegyen vissza a motorteljesítményből, míg Vettelt a motor teljesítményének növelésére utasították. A német pilóta előzési pozícióba került, ám túl korán vágott csapattársa elé és ütköztek. A győzelem a McLaren ölébe hullt.

Lewis Hamilton megörökölte az első helyet, mely majdnem kicsúszott a kezei közül csapattársával, Jenson Buttonnal szemben. 2009 világbajnokát a motorteljesítmény visszafogására kérték, ám a célegyenesben és az első kanyarban előzni próbált. Ez volt a két brit pilóta egyetlen forróbb helyzete a szezonban, de átbeszélték a helyzetet és gyorsan maguk mögött hagyták a dolgok, a két pilóta kapcsolata lett a legerősebb az élcsapatok között. A Red Bull pilótáinak tovább tartott a felejtés és soha nem kerültek már harmonikus kapcsolatba, mivel Webber mindig úgy érezte, hogy Vettel volt Dietrich Mateschitz kedvence.

Hamilton Kanadában ismét nyert és a bajnokság élére ugrott. Erre a versenyre a Bridgestone két, egymástól nagy mértékben eltérő keveréket szállított - a közepest és a szuperlágyat -, amely remek versenyt eredményezett. Vettel idei második győzelmét Valenciában aratta, ahol a beszédtéma Webber nagy balesete volt, miközben a lekörözendő Heikki Kovalainent próbálta kikerülni. Webber Silverstone-ban ismét ütést kapott, Vettel kapta meg az időmérő edzés előtt az autójáról leszerelt első vezetőszárnyat, ám az ausztrál pilóta csattanós választ adott, a régi típusú vezetőszárnnyal megnyerte a futamot.

A szezon ezen szakaszában úgy tűnt, a Red Bull számára a McLaren lesz a vetélytárs, a wokingi alakulat óriási lendületbe került, míg a Ferrari sebességhátrányban volt. Alonso bahreini győzelme után az olasz csapatnál problémák voltak, a spanyol pilóta kezdett elhalványulni és Monacóban egy nagyon ritka hibát követett el a szombat délelőtti szabadedzésen, melyért keményen megfizetett, talán ez bajnoki címébe került.

Az F10 Törökországban sem szerepelt jól. Alonso Silverstone-ban is szenvedett, Robert Kubicát úgy előzte meg, hogy négy kerékkel elhagyta a pályát, majd nem adta vissza a lengyel pilótának helyezését, ezért boxutca áthajtásos büntetést kapott. Világbajnokként butaság ilyen hibát véteni.

De a Ferrari visszavágott Németországban, Massa Alonso előtt haladt, majd a brazil elengedte csapattársát. Tulajdonképpen a spanyol pilóta volt a gyorsabb, de Massa is erős napot teljesített, tündérmese lett volna, ha egy évvel magyarországi balesete után nyerni tud. A Ferrari azonban csapatutasítást alkalmazott, Massa pedig keserű szájízzel állhatott fel a dobogóra.

Webber Magyarországon győzni tudott, Vettel pedig a biztonsági autó mögött hibázott, túlságosan nagy távolságot hagyott Webber mögött. Akadályozta Alonsót és boxutca áthajtásos büntetést kapott. Ez volt a német pilóta mélypontja, majd Belgiumban ismét ügyetlen volt, a Buszmegálló sikánnál Buttonnal ütközött. Spában Hamilton dominált, Webber a rossz rajt után felkapaszkodott a sorrendben, Alonso pedig balesetet szenvedett az esőben.

A spanyol pilóta a Ferrari hazai versenyén, Monzában győzni tudott, miután Button a verseny első felét vezette és talán a boxkiállás alatt veszítette el a győzelmet. Hamilton kiesett, az első körben Massával ütközött. A McLaren pilótája a Hungaroringen is kiesett, majd Szingapúrban Webberrel ütközött, ahol Alonso csodálatosan vezetett, Vettelt maga mögött tudta tartani. Egy pillanat alatt a spanyol pilóta vált Webber legnagyobb kihívójává, noha Hamilton, Vettel és Button is esélyese volt még a bajnoki címnek.

Vettel Japánban megismételte 2009-es győzelmét, Webber a második lett. A német pilóta az esős, drámai első koreai versenyen jól állt, azonban a Red Bull számára katasztrófává vált a verseny, Webber elveszítette első helyét, miután kicsúszott, majd Vettel motor meghibásodásával Alonso kezébe adták a győzelmet, aki átvette a vezetést a világbajnokságban.

A Red Bull kettős győzelmet aratott Brazíliában, de Vettelt a vezetés nem kérte meg Webber elengedésére, így az ausztrál pilóta esélyei komolyan elromlottak és több kérdés vetődött fel a csapaton belüli sorrend miatt. Emiatt a konstruktőri bajnoki cím megnyerésének ténye elhalványult. A stratégiát azonban Abu Dhabi igazolta, ahol a sport történetében első alkalommal négy pilóta harcolt a bajnoki címért, miután Button esélyei Brazíliában elszálltak.

Vettel domináns győzelmet aratott Hamilton és Button előtt, a Ferrari hibázott, amikor Massa és Alonso is követte Webber stratégiáját. A spanyol pilóta így elveszítette minden esélyét, mert a középmezőnyben forgalomba került.

A csodálatos küzdelem a Red Bull, McLaren és Ferrari között elhalványított minden mást, de nagyszerű verseny folyt a mezőnyben is. A Renault újjáéledt Robert Kubicával, a csapat visszaszerezte az elismerést a 2008-as Szingapúri Nagydíj ütközési botránya után, a lengyel pilóta Monacóban különösen jól szerepelt, de Ausztráliában és Abu Dhabiban is jól teljesített, versenyképes autóval körözött, melyet nagyon nehéz volt legyőzni.

A Williams is újjáéledt és a konstruktőri világbajnokságban a hatodik helyen megelőzte a Force Indiát. Vijay Mallya csapata megérezte a tervezők, James Key és Mark Smith távozását és habár Adrian Sutil nagyszerű sebességet mutatott, Vitantonio Liuzzi autójának sorozatos meghibásodása befolyásolta a Williams elleni küzdelmet.

A BMW Sauber és a Toro Rosso csak néhány pontot szerzett, habár Kamui Kobayashi több előzési manőverrel felhívta magára a figyelmet. És a kritizált újonc csapatok is hozzájárultak a show-hoz. Végül Tony Fernandes Lotus csapata nyerte meg az újoncok versenyét, de a Virgin szezon elején az üzemanyagtank átépítése után a VR-01 lépést tudott tartani a zöld-sárga autókkal.

Néhányan meglepődtek, hogy a HRT a rajtrácsra került, de Colin Kolles tudta, mit csinál és nem félt a kemény munkától. Néha a Lotus és a Virgin autóit meg tudták közelíteni, habár a Dallara-tervezte F110 a pénzügyi problémák miatt éppen csak elkészült.

A Bridgestone büszkén távozhat a sportból, melybe 1997-ben került és a tankolás betiltásával is megmaradt a látványos versenyzés, miután mindenki aggódott a szezonnyitó bahreini verseny unalmassága miatt.

Michael Schumacher visszatért a Mercedesszel. A világbajnok csapat erőfeszítései gyengék voltak az MGP W01-es autóval. Talán tündérmese volt, ahogy a Brawn felemelkedett a drámai és sikeres 2009-es szezonban, miután a Hondától megvásároltak a csapatot, majd 2010-ben visszaesett.

A Mercedesnél egész évben az alulkormányzottsággal volt probléma, melyet Schumacher utált, de Nico Rosberg számára feküdt. A fiatalabb német pilóta felülteljesítette csapattársát, aki a pályán brutális volt, Magyarországon Rubens Barrichellót szorította 300 kilométer/órás sebességnél a falnak. Schumacher időnként felvillantotta korábbi énjét, ezért nem lehet leírni sem őt, sem a Mercedest, ha az autó kezelhetőségén javítani tudnak 2011-re.

Szimbolikus volt, hogy Schumacher az Abu Dhabi Nagydíjon megpördült, Sebastian Vettel remekül vezetett és domináns stílust mutatott be.

A Red Bull szárnyakat adott, ahogy a reklám is mondja. Vettel megszerezte a bajnoki címet.

Azonban el kell ismerni Webber harciasságát, Hamilton olthatatlan lelkesedését, Button simaságát, Alonso rendíthetetlen elszántságát, vagy a McLaren és a Ferrari meg nem alkuvását.

F1 - A 2011-es szabályváltozások

  Az idei nyugalmat követően jövőre ismét jelentős szabályváltozásokra kell felkészülniük a csapatoknak és a versenyzőknek is egyaránt. Vajon megmarad Sebastian Vettel és a Red Bull fölénye, vagy valaki más alkalmazkodik majd a legjobban?



Búcsú az F-csatornától és a dupla-diffúzortól.
Az elmúlt két évben talán a legtöbbet használt technikai kifejezés volt az F-csatorna és a dupla-diffúzor, ennek azonban jövőre vége szakad, mert mindkét aerodinamikai eszköz betiltásra kerül. Ez azt fogja jelenteni, hogy az autók aerodinamikai karakterisztikája jelentős mértékben megváltozik a 2011-es szezonban.


A Pirelli visszatér!
A Bridgestone 13 Formula-1-ben eltöltött évet követően úgy döntött, hogy kivonul a sportból, helyét pedig kizárólagos szállítóként az olasz Pirelli veszi majd át. A Pirelli számára nem ismeretlen a Formula-1 világa, hiszen 1991 előtt már szerepeltek abroncsaikkal az F1-ben. A három éves szerződéssel rendelkező Pirelli új abroncsaival november közepén Abu Dhabiban már volt lehetősége megismerkednie a mezőnynek ez azonban nem azt jelenti, hogy mindenki össze is tud majd barátkozni az új abroncsokkal a Bahraini szezonnyitóra. A Pirelli abroncsai máshogyan viselkednek és kezelhetőek a Bridgestoneokhoz képest és a súlyelosztásuk (46,5% első, 53,5% hátsó) is eltérő.


Állítható hátsószárny.
Az első szárnyak helyett 2011-től a hátsószárnyak lesznek majd állíthatóak. A rendszert elektronikusan felügyelik, így a pilóta csak abban az esetben kapja meg a lehetőséget a pálya egy adott pontján a hátsószárny állítására, ha az előtte haladóhoz közelebb kerül, mint 1 másodperc. A mozgatható hátsószárnnyal az előzéseket szeretnék megkönnyíteni. A rendszer egyébként automatikusan kikapcsol amint a pilóta a fékre lép. A szabadedzéseken és az időmérőedzéseken azonban nem lesz megszorítás a pilóták ott és annyiszor használják, amennyiszer azt csak tudják, vagy akarják.


A KERS visszatérése.
Az állítható hátsószárny mellett a KERS-sel szeretné az FIA megkönnyíteni az előzést. A KERS 2009-ben mutatkozott be a Formula-1-ben majd a csapatok megegyeztek, hogy 2010-ben önkéntesen lemondanak a használatáról. A Kinetikus Energia Visszanyerő Rendszer (Kinetic Energy Recovery Systems) lényege, hogy a fékezések során energiát raktároz, amit a pilóta egy gomb megnyomásával ismét fel tud majd szabadítani. 2009-hez képest azonban nem emelkedik a KERS rendszer ereje, ugyanakkor, hogy a „testesebb” pilótákat se érje hátrány az autók (versenyzővel együtt számított) minimum súlyát 620 kilogrammról 640 kilogrammra emelik. A tankolás betiltása és a nagyobb üzemanyag tank azonban 2009-hez képest valószínűleg újabb nehézségeket jelent majd a csapatoknak a KERS rendszer beépítését illetően.

2010. november 23., kedd

2011-es pilótafelállás: ami már biztos

  A Formula-1-es csapatok fele még nem jelentette be pilótapárosát a jövő évre és valószínűleg több újoncot is láthatunk majd a mezőnyben - erős nemzeti támogatással -, mint ahogy 30 év után ismét mexikói pilóta szerepelhet a Formula-1-ben.


Jelenleg az alábbi pilóták ismertek a 2011-es szezonra:


Red Bull-Renault
- Sebastian Vettel
- Mark Webber

McLaren-Mercedes
- Lewis Hamilton
- Jenson Button

Ferrari
- Fernando Alonso
- Felipe Massa

Mercedes GP
- Michael Schumacher
- Nico Rosberg

Renault
- Robert Kubica
Vitalij Petrov?
Adrian Sutil?
Timo Glock?
Nico Hülkenberg?
Nick Heidfeld?

Williams-Cosworth
- Rubens Barrichello
Pastor Maldonado?

Force India-Mercedes
Adrian Sutil?
Vitantonio Liuzzi?
Paul di Resta?
Karun Chandhok?
Nick Heidfeld?

Sauber-Ferrari
- Kamui Kobayashi
- Sergio Perez

Toro Rosso-Ferrari
- Jaime Alguersuari
- Sebastien Buemi

Lotus-Renault
Heikki Kovalainen?
Jarno Trulli?
Bruno Senna?
Giedo van der Garde?

Hispania-Cosworth
Christian Klien?
Bruno Senna?
Pedro de la Rosa?
Nico Hülkenberg?

Virgin-Cosworth
Timo Glock?
Giedo van der Garde?
Jerome d'Ambrosio?
Lucas di Grassi?

F1 - 2010 legjob pillanatai

  Sebastian Vettelt az Abu Dhabi Nagydíjon világbajnokká koronázták ám nemcsak ő, hanem más győztesei is voltak a 2010-es szezonnak.




Az év pilótája

Az esélyesek között meg kell említeni Robert Kubicát, aki a Renault-val kemény munkát végzett, Fernando Alonsót, aki a szezon közepe óta javuló formát mutatott és Mark Webbert, aki minden ármány ellenére harcolni tudott. De a győztesnek járó cím Sebastian Vettelé: 10 pole pozíció, öt győzelem, a sport legfiatalabb világbajnoka. Így miért probléma, ha kisbabaként sír?

Az év csalódást keltő pilótája
Versenyképes kategória. Bruno Senna nehézkesen csoszogott a HRT autójával, de családneve miatt valami különlegesre számítottunk tőle. Hasonlóképpen Michael Schumacherhez, aki úgy vezetett, mintha még mindig "nyugdíjban" lenne.
Az év csalódást keltő pilótája címet azonban Felipe Massa érdemelte ki, lassan lendült bele a versenyzésbe és soha nem tudta kiheverni azt a tényt, hogy a Ferrari második számú pilótaként kezelte. Szikráját sem lehetett látni annak a versenyzőnek, aki két évvel ezelőtt a bajnoki címért küzdött.

Az év csapata
Red Bull. Ki más? A Milton Keynes-i alakulat hat évvel első Formula-1-es szezonja után mindkét bajnoki címet begyűjtötte, 15 pole pozíciót, kilenc győzelmet és négy kettős győzelmet szereztek. Adrian Newey egy tervezőzseni, míg Christian Horner 36 évével a legfiatalabb csapatfőnök lett, aki bajnoki címet nyert.

Az év idézete
Második helyezettek: "Természetesen egy nagyon esztelen fiatalember. Oké, kimondom, egy tökfej." Közölte Tim Pallas, Ausztrália közlekedési minisztere Lewis Hamiltonról a közlekedési kihágás után.
"Nem rossz egy második számú pilótától" - ezt Mark Webber mondta, miután megnyerte júliusban a Brit Nagydíjat.
"Azt hiszem, jónak tűnik. Mi vagyunk a Red Bull, ebben az évben ismét különleges pozícióban és bezsongottan vagyunk - hogy is mondjam el angolul?" - Sebastian Vettel egy bikához hasonló kifejezést keresett Szingapúrban.
"Azt hiszem, áldozatokat keresnek, akik nem annyira gyorsak. Minden ember, akit kiraboltak, a rajtrácson nincsenek az első tízben. " Bernie Ecclestone így kérdőjelezte meg Jenson Button IQ-ját, miután a brit világbajnok egy fegyveres támadás célpontja volt Sao Paulóban.
A győztes: "Oké, nos, Fernando gyorsabb Nálad. Megerősíted, hogy megértetted?" - az egész világ tudja, Felipe Massa versenymérnöke, Rob Smedley mire gondolt Hockenheimben.

Az év képe
Mark Webber látványos szaltója a valenciai Európa Nagydíjon. "Azonnal tudtam, hogy nagylábujjamat beütöttem" - mondta el a baleset után.

Az év vezetése
Fernando Alonso remek Szingapúri teljesítménye, ahol Sebastian Vettel előtt pole pozícióba került, majd 61 hibátlan kört teljesített a német pilóta előtt.

Az év időmérő edzésen mutatott teljesítménye
Nico Hülkenberg Brazíliában elért sikere. Egy másodperccel gyorsabb volt a mezőnnyel. Csalódás azonban, hogy nyolc nappal később a Williams menesztette őt.

Az év ünneplése
Mark Webber Monacói Nagydíjon aratott győzelme után az ausztrál pilóta teljes menetfelszerelésben a Red Bull vendéglátó egységében található medencébe ugrott, majd pólóban és farmerben érkezett meg a vacsora helyszínére, egy kastélyba.

Az év csattanása
Sebastian Vettel vs Mark Webber, de ez alig hasonlított Ayrton Senna és Alain Prost közötti esetre.
Webber főleg a Red Bullra panaszkodott, míg Vettel szerint Webbernek az orvosi autót kellene hívni, ha verseny közben segítségre lenne szüksége, de ez valójában csak szócsata volt. Ez már nem igaz Rubens Barrichello és Michael Schumacher között történtekre a Hungaroringen.
"Ha előttem kerül a mennyországba; akkor én nem akarok oda jutni. Ez volt eddig a legveszélyesebb dolog amit átéltem" - mondta el Barrichello bosszúsan, miután 200 mérföld/órás sebességnél korábbi csapattársa, Michael Schumacher a falnak szorította.

Az év vitája
Kétségtelenül a Ferrari csapatutasítása, amely még mindig beszédtéma. Az FIA számára nem volt egyértelmű, hogy a Ferrari megsértette a sportszabályzatot és Alonso bajnoki esélyei továbbra is nyíltak maradtak. Ez csalódás.

Az év megmenekülése
Lewis Hamilton átment a kavicságyon és alig kerülte el a gumifalat, miközben Spában az első helyen haladt; Michael Schumachert majdnem lenyakazta a Force India Abu Dhabiban; de Jenson Button volt a legközelebb Brazíliában a kés éléhez.
A McLaren pilótájának a rendőrségi kiképzésben részesült sofőrnek, Daniel Toninak kellett köszönetet mondania, miután a 34 éves pilóta a B-osztályos Mercedesszel forgalmi dugóba került és fegyveres támadás érte, ám a sofőrnek köszönhetően megmenekültek.

Az év hotelje
Az Ádám és Éva szerelmi motel a dél-koreai Mokpóban. Illatos, hangulatvilágítás és félkarú rabló játékgépek a folyosón.

Az év számokban:
- 15 - A Red Bull 15 pole pozíciót szerzett 2010-ben a 19 versenyen
- 23 - Vettel 23 éves és 135 napos volt, maikor a Formula-1 legfiatalabb világbajnokává koronázták november 14-én, Abu Dhabiban
- 41 - Michael Schumacher életkora. A német pilóta a Mercedesnél tért vissza az idei évben
- 6 - éve került a Red Bull a Formula-1-be és ennyi idő elég volt számukra mindkét világbajnoki cím megszerzéséhez
- 100.000 - dollár a Ferrari büntetése, melyet a Hockenheimben alkalmazott csapatsorrend miatt kapott
- 53.248 - mérföld, ez az a távolság amennyit az utolsó öt versenyhelyszín és Anglia között meg kellett tenni, ha valaki a versenyek után visszautazott a szigetországba. Ez a távolság körülbelül annyi, mintha valaki 2.1-szer repülte volna körbe az Egyenlítőt, vagy 121 alkalommal oda-vissza utazott volna a Föld és a Nemzetközi Űrállomás között.

2010. november 19., péntek

Massa volt a leggyorsabb

  A Ferrari pilótája, Felipe Massa végzett az élen a Pirelli gumiteszt első napjának végén, Abu Dhabiban. A Formula-1-es csapatok először próbálhatták ki az olasz gyár 2011-es abroncsait.




A brazil pilóta a 2010-es szezonban a gumik felmelegítésével küzdött, ezzel magyarázta az időmérő edzésen mutatott gyenge teljesítményét. Az első gumiteszten azonban az élen végzett, amely tökéletes kezdete a jövő évi felkészülésnek.

A brazil pilóta 1:40.170-es időt ért el, megelőzve a világbajnok Sebastian Vettelt, aki a délután nagy részében az élen állt. Massa két tizedmásodperccel ért el lassabb időt, mint a Ferrari tesztpilótája, Jules Bianchi a legutóbbi, Fiatal Pilóták Tesztjén és fél másodperccel maradt el csapattársa, Fernando Alonso időmérő edzésen futott köridejétől.

Vettel három tizedmásodperccel futott rosszabb időt, mint Massa és hét tizedmásodperccel előzte meg a McLaren tesztpilótáját, Gary Pafett-t, aki Lewis Hamiltont és Jenson Buttont helyettesíti a gumiteszten.

A Sauber pilótája, Kamui Kobayashi a negyedik lett, megelőzve a Renault versenyzőjét, Robert Kubicát, aki csak 39 kört teljesített, mechanikai probléma miatt. A hatodik helyen Rubens Barrichello végzett a Williamsszel. A tapasztalt brazil pilóta majdnem 100 kört teljesített a nap folyamán, délelőtt a gumi hatását értékelte ki az autó aerodinamikájára, majd délután az abroncsok viselkedését mérte fel.

A skót feltörekvő sztár, Paul di Resta, aki 2006-ban a Formula-3 Eurószériában legyőzte Vettelt, a hetedik lett, annak ellenére, hogy csak délután dolgozott. Délelőtt a Force Indiának kipufogó problémája volt, miközben Adrian Sutil ült az autóban és a nap nagy részét az autó újjáépítésével töltötték.

A Mercedes pilótája, Nico Rosberg a nyolcadik helyen zárt. A német pilóta megelőzte a Toro Rosso versenyzőjét, Jaime Alguersuarit, aki első pilótaként gurult a pályára délelőtt.

Sutil a napot a 10. helyen zárta, csak 20 kört teljesített. Az újonc csapatok pilótái közül a legjobban Timo Glock teljesített, megelőzte Heikki Kovalainent. A Williams ülésére esélyes Pastor Maldonado folytatta a munkát a HRT-nél, kilenc tizedmásodperccel maradt el Kovalainen idejétől.


1. Felipe Massa Ferrari 1:40.170 94

2. Sebastian Vettel Red Bull 1:40.500 77

3. Gary Paffett McLaren 1:40.874 94

4. Kamui Kobayashi Sauber 1.40.950 83

5. Robert Kubica Renault 1:41.032 39

6. Rubens Barrichello Williams 1:41.425 91

7. Paul di Resta Force India 1:41.615 20

8. Nico Rosberg Mercedes 1:41.778 81

9. Jaime Alguersuari Toro Rosso 1:42.019 71

10. Adrian Sutil Force India 1:42.859 20

11. Timo Glock Virgin 1:44.124 78

12. Heikki Kovalainen Lotus 1:44.686 88

13. Pastor Maldonado Hispania 1:45.728 83

2010. november 15., hétfő

Hivatalos: Barrichello 2011-ben is marad a Williamsnél

  Nem sokkal azt követően, hogy Nico Hülkenberg bejelentette, elhagyja a Williams csapatát, a brit istálló hivatalos közleményben tudtatta, hogy a távozó újonc idei csapattársát, Rubens Barrichellót 2011-re is megtartják. A másik versenyzőt még idén megnevezik.

A Williams a közleményben azt is megerősítette, hogy Nico Hülkenberg valóban nem velük fog versenyezni 2011-ben. A csapat elismerte Nico eredményeit és sok sikert kívánt a fiatal tehetségnek a jövőre nézve.

"Először is szeretném megköszönni Nico kemény munkáját, amit ebben az évben és korábban a Forma-1-re való felkészülés során nyújtott. Büszkék vagyunk rá, hogy a támogatásunkkal Forma-3-as és GP2-es bajnoki címeket szerzett, és bemutatkozhatott a Forma-1-ben. Minden jót kívánunk neki és reméljük, hogy útjaink még keresztezik egymást a jövőben"- nyilatkozta a közleményben Sir Frank Williams csapatfőnök, aki tehát nem tartja kizártnak, hogy évek múlva még együtt dolgozzanak Hülkenberggel.

A csapatfőnök ezt követően Rubens Barrichellóra tért át: "Újítottunk Rubensszel, tudva azt, hogy műszaki szakértelmet, tapasztalatot és szenvedélyt hoz a csapatba. Mindent elért, amit elérhettünk ebben a szezonban, és örömünkre szolgál, hogy megerősíthetjük, 2011-ben is nálunk vezet."

Rubens Barrichello tavaly télen igazolt a Williamshez, ahol idén pályafutása 18. szezonját teljesítette a Forma-1-ben. Tizenhárom alkalommal kvalifikálta magát a legjobb tízbe, tízszer végzett pontszerzőként, és a 19 futamon elért 47 pontjával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Williams megszerezte a konstruktőrök közt a hatodik helyezést.

Az istállóval kapcsolatban régóta emlegetik Pastor Maldonado nevét, a GP2 idei bajnoka a kedden kezdődő fiatalok tesztjén vezetni is fogja a Williams autóját Abu-Dzabiban. Minden bizonnyal a venezuelai tehetség lesz Barrichello csapattársa jövőre.

Hülkenberg elhagyja a Williamst, de a Forma-1-ben marad

  Nico Hülkenberg hétfő reggel, a Forma-1-es szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj másnapján bejelentette, hogy elhagyja a Williams csapatát. Menedzsere szerint biztosan a sorozatban folytatja, de egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik csapatnál.


"Nagyon sajnálom a dolgot, mert boldogan maradtam volna a Williamsnél. Köszönöm a csapatnak az együtt töltött időt és minden jót kívánok nekik a jövőre"- olvasható Hülkenberg rövid közleménye saját honlapján.


Annak ellenére, hogy a legtöbb istállónál már nincsenek szabad helyek 2011-re, Nico Hülkenberg minden bizonnyal jövőre is a Forma-1-ben versenyez majd. Menedzsere, Willi Weber már korábban is biztos volt ebben, amit most szintén megerősített: "Tárgyalok más csapatokkal, Nicónak 2011-ben is lesz helye az F1-ben."

Hülkenberg williamses jövője hetek óta bizonytalan volt, és az istálló vezetősége kivárt 2011-es versenyzői megnevezésével. Az újonc német azok után sem kapott új szerződést, hogy az utolsó előtti fordulóban, Brazíliában megszerezte a pole pozíciót. A jelek szerint a pilóta és menedzsere megelégelte a várakozást.

Biztosra vehető, hogy Hülkenberg szerződést kap valamelyik istállónál, hiszen első F1-es évében is remek teljesítményt nyújtott, a szezon második felében gyakran gyorsabb volt, mint rutinos csapattársa, Rubens Barrichello (akit nem sokkal Hülkenberg közleménye után erősített meg pozíciójában a Williams 2011-re is), és összesen 22 pontot gyűjtve a második legjobb újonc lett a mezőnyben.

Hülkenberg szabaddá válása tovább bonyolíthatja az átigazolási pletykákat. A Renault, a Force India és a Toro Rosso mellett a három újonc istálló nem jelentette még be 2011-es felállását, tehát elméletileg ezek a csapatok jöhetnek szóba a 23 éves németnél.

2010. november 14., vasárnap

A Bridgestone számára véget ért a Formula-1

  A 2010-es szezon utolsó izgalmakban bővelkedő Abu Dhabi Nagydíján négy pilóta világbajnoki küzdelmével és Sebastian Vettel ragyogó világbajnoki győzelmével lezárult a Bridgestone Formula-1-es pályafutása. A Bridgestone 14 év alatt 11 egyéni és konstruktőri világbajnoki címet, 175 futamgyőzelmet, 170 leggyorsabb kört, 168 pole pozíciót szerzett, valamint összesen 700 000 Bridgestone Potenza Formula-1-es abroncsot készített.

Hiroshi Yasukawa – A Bridgestone Motorsport elnöke
„Szeretnék gratulálni Sebastian Vettel világbajnoki győzelméhez. Ez volt a mi utolsó versenyünk, ami egy fantasztikus év végén nagyszerű küzdelmet és igazi drámát hozott, mint az az elmúlt 14 év, amiben részünk volt a múltban. A cégünk hatalmas ajándékot kapott ettől a sporttól az elmúlt években, és én szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki a Formula-1-ben tevékenykedik, a barátainknak a támogatóinknak, akikkel együtt dolgoztunk az elmúlt években. És szintén szeretném megköszöni a támogatásukat a Formula-1 és a motorsport rajongóinak is szerte a világon.”

Hirohide Hamashima – A Bridgestone Motorsport fejlesztési igazgatója
„Ma a Bridgestone Potenza abroncsoknak köszönhetően különböző stratégiákat láthattunk. És az a pilóta nyerte a világbajnoki címet, aki a legtöbb pole pozíciót szerezte idén, mert talán Sebastian Vettel értette meg a leginkább az abroncsaink működését, és az ő képességeit már sokszor láthattuk a szezon során. Ma mindkét keverékünk jól működött. Jenson megmutatta, hogy a szuper lágy keverékünk is tartós, amennyiben jól használják, míg Robert egy ellenkező stratégiát mutatott be az élmezőnyben. A Formula-1, egy értékes és eredményes projekt volt a Bridgestone számára és én szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik ebben közreműködtek az elmúlt 14 évben. Köszönöm nektek.”

A Bridgestone eredményei:

A Bridgestone 1997 és 2010 között 14 évig volt jelen a Formula-1-ben.

A Formula-1-ben a legtöbb futamgyőzelmet szerző gumiabroncsgyártók
1 Goodyear 368 győzelem 1965 – 1998
2 Bridgestone 175 győzelem 1998 – 2010
3 Michelin 102 győzelem 1978 – 1984 és 2001 – 2006
4 Dunlop 83 győzelem 1958 – 1970
5 Firestone* 49 győzelem 1950 – 1960 és 1966 – 1972
6 Pirelli 42 győzelem 1950 – 1957 és 1985 – 1991
7= Continental 10 győzelem 1954 – 1958
7= Englebert 10 győzelem 1952 – 1958

*Firestone szerezte 1950 és 1960 között az összes Indianapolis 500 győzelmet

Egyéni világbajnoki címek a Formula-1-ben
1. Goodyear 25
2. Bridgestone 11
3. Dunlop 8
4. Pirelli 5
4. Michelin 5
6. Firestone 3
7. Continental 2
7. Englebert 2

Konstruktőri világbajnoki címek a Formula-1-ben
1. Goodyear 26
2. Bridgestone 11
3. Dunlop 9
4. Michelin 4
5. Firestone 3
6. Pirelli 0
6. Continental 0
6. Englebert 0

A Bridgestone 242 Formula-1-es versenyen indult, 168 pole pozíciót és 170 leggyorsabb kört szerzett.

Michael Schumacher érte el a legtöbb győzelmet (58), pole pozíciót (48), leggyorsabb kört (42), és világbajnoki pontot (915) a Bridgestone gumiabroncsaival.

Rubens Barrichello indult a legtöbb, számszerit 221 Formula-1-es nagydíjon Bridgestone abronccsal, és a Bridgestone a 14 év alatt összesen 700 000 Bridgestone Potenza Formula-1-es abroncsot gyártott.

2010. november 12., péntek

Horner: Pilótáink egymás ellen versenyezhetnek, ha...

  Friss élményekkel az első konstruktőri bajnoki cím megszerzése után a Red Bull Abu Dhabiba úgy érkezett, hogy Mark Webber és Sebastian Vettel is harcban áll a bajnoki címért. Míg a másik két esélyes - a ferraris Fernando Alonso és a McLaren pilótája, Lewis Hamilton - számolhat csapattársa segítségével, a Red Bull párosának egymás ellen kell küzdenie. Azonban, a csapatfőnök, Christian Horner nem aggódik...


Christian, négy bajnokesélyes maradt a végére és ezek közül kettő számíthat csapattársa segítségére. A Red Bull két pilótája csak önmagában bízhat...
Igen, még négy pilóta van, aki megnyerheti az idei bajnoki címet és csapatként nagyon szerencsések vagyunk, hogy mindkét pilótánk a négy között van. Mark matematikailag jobb pozícióban van, mint Sebastian, de mindketten tudják, célba kell érniük. Kieséssel nem lehetnek bajnokot és bizonyos körülmények között mindketten esélyesek a győzelemre. Mindkettőjüknek a legjobbat kell nyújtani. Biztos vagyok benne, mindent megtesznek a lehető legjobb eredmény elérése érdekében - nemcsak saját maguknak, de a csapatnak is.

Mennyivel könnyebb lenne, ha egyikük számíthatna csapattársára?
Nos, egész évben egymás ellen versenyeztek, mivel ezt az utat választottuk a Formula-1-ben. Mindkettőjüknek esélye van a hétvégén és egyenlő felszerelést és lehetőséget kapnak. Azonban, ha egyikük olyan helyzetben találja magát, hogy nem győzhet - természetesen ez saját döntésük lesz -, biztos vagyok benne, a csapat számára a legjobbat akarja majd.

A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz elmondta legutóbb, hogy bízik abban, a pilóták jó döntést hoznak. Mi a jó döntés?
Nyilvánvalóan egy fantasztikus csapatért vezetnek és nyilvánvalóan nagyon komolyan hozzájárultak az idei konstruktőri cím megszerzéséhez. Mindketten elismerik nemcsak a Red Bull Racinget, de a Red Bull márkát is. Nyilvánvalóan végül ez a pilóta döntésétől függ, de biztos vagyok benne, felismerik, melyik csapathoz tartoznak és jót tesznek a csapat számára.

Mi fog történni, ha Vettel vezeti a versenyt Webber előtt és Alonso a harmadik helyen halad?
Ez valóban nagyon nehéz. Egy részről saját magadért vezetsz, más részről viszont a csapatért. Megbízol a csapattagokban, így ez egy szörnyű kérdés, mellyel pilótaként szembesülni kell. De végül felismered, hogy a csapatért versenyzel és fontos, a csapat érdekeinek megfelelően cselekedni. Mindketten csapatjátékosok. Ebben a helyzetben bízom benne, mindketten helyes és becsületes dolgot tesznek.

De ha Alonsónak a rajtnál, vagy a verseny során problémái lesznek, akkor szabadon versenyezhetnek?
Abszolút. Abban az esetben mindketten a bajnoki címért versenyeznek. Fennáll ilyen esetben annak is a kockázata, hogy Lewis Hamilton sétakocsikázással bajnok lesz, de ahogy Dietrich mindig azt mondja nekem, ha nincs kockázat, nincs szórakozás!

A Ferrari és a McLaren többször nyert már, de Vettel, vagy Webber történelmet írhat a csapat első egyéni bajnoki címével...
Ez a második nagy dolog lenne. Az első nagy dolgot Brazíliában elértük. Az a győzelem komoly volt a csapaton belül. Az egyéni világbajnoki címmel kényelmesebben aludhatnánk, tudva, egyenlő esélyeket és fantasztikus lehetőséget adtunk pilótáinknak. Bizots vagyok benne, mindketten a legjobbat nyújtják. Magával ragadó lesz, mert egyik pilótának sincs veszítenivalója, de nyerhetnek. Fernando kényelmesebb helyzetben van, mert ő áll az élen, habár kis előnnyel. A versenyen a pilóták hozzáállása nagyon különböző lesz, mindkét pilótának hisz benne, esélyük van.

Sokkal nagyon a nyomás Webberen, mivel talán ez az utolsó lehetősége?
Marknak fantasztikus szezonja van. Négy futamot nyert ebben az évben és ez a legjobb lehetőség eddig pályafutásában. Ilyen lehetőség nem gyakori a pilóták számára és amikor 34 éves vagy természetesen szeretnél bajnok lenni.

Mennyire jelent megkönnyebbülést, hogy a konstruktőri címet Brazíliában sikerült megszerezni?
Nos, ez az egyik elem, amellyel sikeresen megbirkóztunk. Fantasztikus és így már csak az egyéni címre kell koncentrálni a hétvégén. Ez a hétvége arról szól, mit csinálnak a pilóták, mindkettőjüknek a lehető legjobb lehetőséget szeretnénk megadni. Az idei évben nyolc versenyt nyertünk - senki sem győzött többször. 14 pole pozíciót szereztünk eddig és négy kettős győzelmet. Így a csapat szempontjából ez egy fantasztikus év - és csak hab lenne a tortán az egyéni bajnokság megnyerése. A konstruktőri cím sokat jelent a csapatnak - ez mutatja, különböző részlegek hogyan tudnak az ellenfelek ellen harcolni. Az aerodinamikus hogyan képes a gyártásra és a fejlesztésre, vagy a boxkiállás során hogyan dolgoznak a szerelők. Így a konstruktőri nagyobb bajnokság. Az egyéni bajnoki cím presztízs és a közönség erre sokkal jobban emlékszik. Tulajdonképpen hasonló értéket képviselnek a csapat számára.

Mindkét pilóta sokat ért el ebben az évben. Két nagyon különböző karakterek. Miért érdemlik meg a bajnoki címet?
Mark elkötelezett és abszolút kemény munkát végez pályafutása során. Nagyon értékes bajnok lenne és úgy gondolom, népszerű bajnok lenne. Sebastian tekintélyes tehetség, izgalmas pilóta és soha nem adja fel. A rossz dolgok ellenére soha nem adta fel. Nagyszerű karakter és személyiség, ennek következtében egyaránt megfelelő bajnok lenne. Mindketten nagyon megérdemelnék.

Brazíliában Webber állítólag azt mondta, nem érzi a csapat teljes körű támogatását. Beszélt vele azóta erről?
Azt hiszem Mark mondott néhány dolog Brazíliában. Amikor a bajnoki címért harcolt néha az érzelmek előjönnek, Mark tudja, mekkora támogatást és lehetőséget kapott. Néha a pilóták megosztják gondolataikat, hogy ellenfeleikre nyomást gyakoroljanak, ebben a helyzetben sem történt más.

Az utolsó pilóta, aki ehhez hasonlót mondott az Alonso volt a McLarennél - és távozott a csapattól...
Nem tervezzük Mark elbocsátását. Ő és Sebastian lesz 2011-ben a pilótánk.

A Red Bull megerősítette, a jövő évben is Renault motort használnak. Ez szükségszerű volt?
Nagyszerű a kapcsolatunk a Renault-val. Szoros a munkakapcsolat. Támogatásuk nélkül ilyen eredményt nem tudtunk volna elérni az idei évben. Eddigi 14 győzelmünket Renault motorral arattuk és örülünk, hogy a partnerkapcsolat tovább folytatódik. Biztosak vagyunk benne, az idei évi hiányosságokat a munkacsoportok azonosították. Partnerként ideálisak a Red Bull számára. Nem köteleztük volna el magunkat, ha nem tudnánk biztosan, elkötelezettek a Formula-1 iránt és tisztán kinyilatkozták, szeretnének velünk dolgozni. Ezért a kapcsolat tovább mélyült a két vállalat között. Ez látható az autón is.

Mateschitz Úr elmondta, a két éves Renault szerződés lejárta után saját motort építene. Működhet ez?
A Red Bullal bármi megtörténhet. Majd meglátjuk, hogyan alakul a motorra vonatkozó szabályozás. Fontos számunkra a következő években együtt dolgozni egy olyan motorgyártóval, mint a Renault.

A Red Bull mérete csökkenhet a jövő évben...
Soha nem voltunk olyan méretűek, mint a Ferrari, vagy a McLaren, így számunkra ez nem lesz annyira nagy hatással, mint a másik két csapatra. Kisebb befolyással lesz, de remélhetőleg nem komolyabbal.

Ki nyeri meg a versenyt - és a világbajnokságot?
Nem érdekel, feltéve ha az Red Bull autó és pilóta lesz!

Vettel: Majd meglátom, hogy segítek e Marknak

  15 pontos hátrányban a bajnokság harmadik helyén álló Sebastian Vettel a győzelemért szállna ringbe a 2010-es világbajnokság utolsó futamán, ugyanakkor a fiatal német azt mondja, lehet olyan helyzet, amiben a csapat érdekeit tartja majd szem előtt.




Hogyan készülsz a versenyre? Taktikusan készülsz, csak győzni szeretnél, vagy a hétvége során majd kialakul?
Sebastian Vettel: „Nos, kissé hasonló helyzetben vagyok, mint Lewis. Azt hiszem, ez egyértelmű. Negyven évvel ezelőtt, vagy régebben a Formula-1-es pilóta ilyen versenyeken nem taktikázhatott, az egyetlen taktika a teljes gőzzel végzett munka volt. A hozzáállás nem változott az utóbbi versenyeken, számomra legalábbis, és itt sem fog változni. Ez egy hosszú hétvége, megpróbáljuk a legjobbat nyújtani, hasonló pozícióba szeretnénk kerülni, mint Koreában és az elmúlt hétvégén, aztán majd meglátjuk, mi lesz.”

Mik az autód erősségei ezen a pályán?
SV: „Kanyarok. De azt hiszem, az utóbbi futamokon versenyképesek voltunk F-csatornánkkal, egyre jobbak és jobbak lettünk. Majd meglátjuk. Jók lehetünk.”

Ha a motorhelyzetről kérdezek, természetesen egy-két pilótának volt motorproblémája az utóbbi versenyeken. Egy motort használtok az egész hétvégén, vagy ki-be szerelés lesz?
SV: „Pénteki motorunk van és tartalékok, ha valami rosszul menne. A hétvégére van egy olyan motor, amely csak a suzukai versenyt teljesítette, így nagyszerű a helyzet, de talán kissé hasonló Fernandóéhoz, ha valami rosszul sikerül.”

Juha Paatalo - Financial Times Deutschland. Vasárnap csak egy pilóta szerezheti meg a bajnoki címet, csalódott leszel, ha nem te nyered a bajnokságot?
SV: „A cél világos. A sebességünk egész évben jó volt, de ennek ellenére nem volt könnyű szezon a számomra. De még mindig harcban vagyunk és ez jó. Mi majd megpróbáljuk a legjobbat nyújtani. Az első számú esélyesek a hétvégén Mark és Fernando, de én majd megpróbálok egy jó versenyt futni és akkor minden attól függ, hogy majd a többiek mit csinálnak.”

Livio Oricchio - O Estado de Sao Paulo. Ha vasárnap Vettel vezeti a versenyt, Webber és Alonso előtt, és a futam a végéhez közeledik, akkor, mit fog csinálni vajon Vettel?
SV: „Amint azt már az előző futamon is megmondtam, ha ilyen helyzetben találom magam vasárnap, akkor majd meglátom, hogy mit teszek. De még ma csütörtök van, így csak még három nap és meg fogjuk látni.”

Ian Parkes - The Press Association. Sebastian, azt mondtad, hogy várnunk kell vasárnapig, hogy megtudjuk, hogy mit is fogsz csinálni, de beszéltél a lehetőségekről Markkal?
SV: „Erről kérdetd Markot. Én úgy gondolom, hogy világos voltam. Ehhez hasonló sorrend kellene, mint Brazíliában, és nagyon sok fontos dolog történhet. Így szerintem az első dolgunk holnap, hogy az autóval törődjünk, felkel készítenünk egy erős időmérő teljesítményre. Tavaly egy nagyon trükkös időmérőnk volt itt, szóval nagyon sok tennivalónk van. És hogy mi történik vasárnap, abban a helyzetben, akkor nekünk tudnunk kell azt, hogy a csapatért versenyzünk. Kerültünk már közzel idén egymáshoz, és nem sült el jól, szóval a legfontosabb, hogy nehogy most is megismétlődjön az.”

2010. november 10., szerda

Csúcscsata a csúcspályán, Az Abu-Dhabi Nagydíj következik...

  Jól időzített időpontban rendezik meg az Abu-Dhabi Nagydíjat. Tavaly azért szegeződött a világ szeme erre a hipermodern pályára, mivel akkor debütál a Forma-1-es versenyszezonban, most meg azért, mert ezen a hétvégén a közel-keleti pályán dől el az oly izgalmas 2010-es Forma-1-es világbajnokság.


Elméletileg még négyen esélyesek a világbajnoki címre, de valószínűleg három pilóta közül kerül ki 2010 világbajnoka. Ha a brazíliai dobogó ismétlődik meg, akkor Fernando Alonso begyűjti harmadik világbajnoki címét.

Mark Webber áldozatul eshet a Red Bull sportszerűségének, mely szerint nem tesz különbséget pilótái között. Ugyanis ha Sebastian Vettel segítette volna őt, akkor biztosabb útja lenne a világbajnoki cím felé, de nem így volt. Mark Webber már veteránnak számít a Forma-1-es mezőnyben, így a Red Bull valószínűleg a tehetségesebbnek tartott újoncát, Sebastian Vettelt támogatná jobban, hiszen ő még évekig erősítheti a csapatot, szemben a visszavonulását tervező ausztrál pilótával. Most azonban a két szék között a pad alá eshet a vörös bika csapata, hiszen így könnyen a Ferrari spanyol pilótája lehet a nevető harmadik. Alonsónak ugyanis elég a második helyen célba érnie, s az övé a végső siker függetlenül attól, hogy melyik Red Bull pilóta nyeri meg a futamot.

A negyedik vb-aspiráns Lewis Hamiltonnak már csak matematikai esélye van a győzelemre, de elmondása szerint a végsőkig harcolni fog. „Még mindig harcban állok, és mindent bele fogok adni. Nekik sokkal több a vesztenivalójuk, mint nekem. Nem veszek róluk tudomást, s nem fogom elengedni őket. Abu-Dhabiba győzni megyek. Nem a miénk a leggyorsabb autó, mehetek a negyedik helyen és a többi három nem ér célba. Szóval bármi történhet.” – nyilatkozta bizakodóan a mclarenes pilóta.

A pálya és a verseny

A Yas Marina pálya már nem új a mezőny számára. A pályát tavaly finom homokréteg takarta, ami szemcsésedéshez vezetett, s az új beton puha és sötét volt. Elég nehéz a pálya a pilóták szemszögéből, hiszen 20 kanyar található rajta, amelyből különösen a hosszú egyenes és az utána következő nyolcas kanyar tűnik ki. A pálya hőmérséklete igen érdekesen alakult 2009-ben. A verseny nappali fénynél kezdődik és sötétben fejeződik be. Így a pálya hőmérséklete is legalább 7-8 fokkal eshet napnyugta után.

A pálya érdekessége, hogy bárhol is ül a néző, nagyjából a pálya 30 %-át látja. Ez nagyon látványos. A főlelátók mindegyike fedett. A mezőny számára érdekesség, hogy a bokszutca kijárata tulajdonképpen egy alagút.

Az 55-körös Abu-Dhabi Nagydíj november 14.-én helyi idő szerint 17 órakor (nálunk 14 órakor) veszi kezdetét a Yas Marina pályán. A pálya hossza: 5,554 km, a teljes versenytáv 305,361 km. A pályarekordot Sebastian Vettel tartja, ideje 1 perc 40,279 másodperc.


2009-ben kettős Red Bull győzelem volt. Sebastian Vettel állt a dobogó tetején, míg Mark Webber a második helyen. Vettel ideje 1’34”03.414 volt. A bronzérmes helyen Jenson Button (Brawn GP) ért célba.

2010. november 8., hétfő

Forma 1 Abu-Dhabi Nagydíj

Start:     Nov 12, '10 10:00a
End:     Nov 14, '10 4:00p

2010. november 12. péntek
Első szabadedzés: 10:00 - 11:30
Második szabadedzés: 14:00 - 15:30

2010. november 13. szombat
Harmadik szabadedzés: 11:00 - 12:00
Időmérő edzés: 14:00 - 15:00

2010. november 14. vasárnap
Verseny: 14:00 - 16:00

Yas Marina Circuit
Város: Yas Marina Circuit
Alapítás éve: 2009
Kanyarok száma: 21
Jobbos kanyar: 9
Balos kanyar: 12
Csúcssebesség: 290
Körök száma: 55
Első F1-es futam: 2009. november 01.
Eddigi nagydíjak száma: 1
Első győztes: Sebastian Vettel RBR-Renault
Első pole pozíció: Lewis Hamilton McLaren-Mercedes
Website: http://www.yasmarinacircuit.com

Yas Marina Circuit pályarajz:
Abu-Dhabi

2010. november 4., csütörtök

2011-es F1-es versenynaptár

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szerdán nyilvánosságra hozta a 2011-es Forma-1-es világbajnokság véglegesnek tekinthető versenynaptárát.

A szeptember elején kiadott előzetes verzióhoz képest semmiféle változást nem tartalmaz a végleges lista, mind a húsz futam maradt a korábban megjelölt időpontban, a jövő évi szezon tehát minden idők leghosszabb F1-es idénye lesz - eddig 19 versenynél többet nem rendeztek egy évadon belül.

A kínai és az indiai verseny megjegyzéssel szerepel a listán. Előbbi esetében az FIA még nem adta meg a végleges engedélyt, mivel a szervezőknek néhány módosítást végre kell hajtaniuk az áprilisi verseny előtt, India pedig jövő októberben debütál a sorozatban, azt a pályát még nem vette át a szövetség.

A 2011-es Magyar Nagydíjat tehát július legvégén rendezik majd a Hungaroringen, versenyünket követően négyhetes nyári szünet következik, hasonlóan az idei évhez.

A következő idény március 13-án Bahreinben rajtol és november 27-én Brazíliában ér véget.

A 2011-es Forma-1-es versenynaptár: Dátum Futam


1. március 13. Bahreini Nagydíj
2. március 27. Ausztrál Nagydíj
3. április 10. Maláj Nagydíj
4. április 17. Kínai Nagydíj*
5. május 8. Török Nagydíj
6. május 22. Spanyol Nagydíj
7. május 29. Monacói Nagydíj
8. június 12. Kanadai Nagydíj
9. június 26. Európa Nagydíj (Valencia)
10. július 10. Brit Nagydíj
11. július 24. Német Nagydíj
12. július 31. Magyar Nagydíj
13. augusztus 28. Belga Nagydíj
14. szeptember 11. Olasz Nagydíj
15. szeptember 25. Szingapúri Nagydíj
16. október 9. Japán Nagydíj
17. október 16. Koreai Nagydíj
18. október 30. Indiai Nagydíj*
19. november 13. Abu-Dzabi Nagydíj
20. november 27. Brazil Nagydíj


* - az adott pályákat még nem vette át az FIA

2010. október 30., szombat

Forma 1 Brazil Nagydij

Start:     Nov 5, '10 1:00p
End:     Nov 7, '10 7:00p

2010. november 5. péntek
Első szabadedzés: 13:00 - 14:30
Második szabadedzés: 17:00 - 18:30

2010. november 6. szombat
Harmadik szabadedzés: 14:00 - 15:00
Időmérő edzés: 17:00 - 18:00

2010. november 7. vasárnap
Verseny: 17:00 - 19:00

Interlagos Circuit
Város: Interlagos Circuit
Alapítás éve: 1942
Kanyarok száma: 15
Jobbos kanyar: 5
Balos kanyar: 10
Csúcssebesség: 314
Körök száma: 71
Első F1-es futam: 1973.
Eddigi nagydíjak száma: 25
Első győztes: 1973: Emerson Fittipaldi (Lotus)
Első pole pozíció: 1973: Ronnie Peterson (Lotus)
Legtöbb győzelem - pilóta: Michael Schumacher (4)
Legtöbb győzelem - csapat: Ferrari (7), McLaren (7)
Legtöbb pole pozíció - pilóta: Mika Häkkinen (3), Ayrton Senna (3)
Legtöbb pole pozíció - csapat: McLaren (8)
Versenyen futott leggyorsabb kör: 1:11.473 (Juan-Pablo Montoya, Williams, 2004)
Időmérőn futott leggyorsabb kör: 1:10.646 (Rubens Barrichello, Ferrari, 2004)
Website: http://www.gpbrasil.com
Interlagos Circuit pályarajz:
Brasil

2010. október 13., szerda

Megjelent az Opera 10,63

Az Opera kedden adta ki azonos nevű böngészőprogramja legújabb verzióját. A frissen megjelent Opera 10.63 öt darab biztonsági és vagy egy tucat egyéb jellegű hiba javítása mellett néhány apróbb fejlesztést is tartalmaz elődeihez képest.

A cég szerint az új böngésző 50%-kal gyorsabban futtatja a JavaScript programokat, mint az Opera 10.50-es verziója, és a korábbiaknál jobban támogatja a HTML5-ös újításokat. Az immár a WebM videók lejátszására is képes böngésző ezen kívül néhány korábban nem támogatott webes kereső használatára is képes, és a geolocation API használatára alkalmas weboldalak esetében immár automatikusan felhívja erre a tényre - és a helyzetmeghatározás esetleges engedélyezésének hasznosságára - a felhasználó figyelmét.

Forma 1 Koreai Nagydij

Start:     Oct 22, '10 04:00a
End:     Oct 24, '10 10:00a

2010. október 22. péntek
Első szabadedzés : 04:00 - 05:30
Második szabadedzés: 08:00 - 09:30

2010. október 23. szombat
Harmadik szabadedzés: 05:00 - 06:00
Időmérő edzés: 08:00 - 09:00

2010. október 24. vasárnap
Verseny: 08:00 - 10:00

Korean International Circuit
Város: Korean International Circuit
Alapítás éve: 2010
Kanyarok száma: 17
Körök száma: 55
Első F1-es futam: 2010
Korean International Circuit pályarajz:
Korea

2010. október 12., kedd

MacX DVD Ripper Pro for FREE !!!

Rip protected DVDs to iPhone, iPod, iPad with fastest speed !

This offer will expire on Oct 28, 2010. During this period, you can get the full version for free.

It is able to access all types of DVD protection technology including CSS encryption, Sony ARccOS encryption, RCE Region protection, Disney X-project DRM, etc. It supports ripping DVDs to AVI, MP4, MPEG, FLV, AVI, iPhone 4, iPad, iPod touch 4, PSP, Apple TV, etc.

http://www.macxdvd.com/mac-dvd-ripper-pro/


 

Have a nice day :)


English (auto-detected) » Hungarian

F1: Lesz Koreai Nagydíj !!!

  Biztosan megrendezik a Koreai Nagydíjat a hónap végén, miután a két napos biztonsági vizsgálat lefolytatása után az FIA zöld utat adott a pályának .




Habár a versennyel kapcsolatban több kétely felmerült az utóbbi hetekben, többen úgy nyilatkoztak, hogy a helyszín nem lesz kész az október 24-i versenyre, azonban az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting elégedett volt a munkálatokkal.

Whiting a versenyt szervezőknek elmondta, a pályán látottak meggyőzték őt és a kötelező pályalicenszet megkapják, mely a Formula-1-es futam megrendezéséhez szükséges.

A versenyszervezők által kiadott közleményben Whiting rámutatott: "Kielégítő és megadom az engedélyt a KARA-nak."

A versenyt szervezők nevében Yung Cho Chung üdvözölte az FIA engedélyét és elmondta, véleménye szerint óriási érdeklődés lesz a verseny iránt az országban.

"Örülök, hogy minden elvégezett munkával elégedett az FIA és egész Koreához csatlakozva első alkalommal üdvözölhetjük a Formula-1-es közösséget a Korea International Circuit versenypályán. A KIC a legmagasabb szabványoknak megfelelően készült és az ország autósport központja lesz. Úgy gondoljuk, a Koreai Nagydíj óriási érdeklődést gerjeszt majd a sport iránt az egész országban."

A pályáról közölt légifelvételek alapján az utolsó aszfaltréteget lefektették, de a létesítmények nagy része még nem készült el.

A Formula-1-es csapatok vezetői a hétvégén elmondták, arra számítanak, hogy a verseny megrendezésre került, habár a Formula-1 vezetője, Bernie Ecclestone-nak két héttel ezelőtt Szingapúrban még fenntartásai voltak.

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh elmondta: "Azt hiszem, méltányolni kell azt a tényt, hogy sok pénzt költöttek el és sok erőt fektettek belé, biztos vagyok benne, a koreai nemzet gondoskodik erről a versenyről."

A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn hozzátette: "Annyit tudunk, hogy lesz verseny. Az utolsó aszfaltréteget lefektették és befejezték a kerékvetők elhelyezését és így tovább... Azt hiszem az infrastruktúra kissé gyenge lesz, de szeretnénk versenyezni ott és mindenünk megvan, amire szükség lehet, feltéve, hogy biztonságos versenyt lehet rendezni."

2010. október 9., szombat

Vasárnap rendezik meg az időmérő edzést

A szombati időmérő edzést már fél órával elcsúsztatták, helyi idő szerint 14:30-kor kellett volna megkezdődnie, ám újabb fél óra csúszást jelentettek be, a 15 órakor lefolytatott vizsgálatot követően pedig újabb 20 perces csúsztatást rendeltek el. A legújabb vizsgálat szerint a pálya alkalmatlan az időmérő edzés megrendezésére, ezért azt vasárnap délelőtt bonyolítják le.
A délelőtti harmadik - és egyben utolsó - szabadedzésen esett esőt követően a helyzet csak tovább romlott és így a FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting nem engedte útjára a 14 órakor kezdődő szabadedzést, a biztonsági autó folyamatosan köröz a pályán, felmérve a pálya állapotát.

Ha esetleg az időmérő edzést nem tudnák ma lebonyolítani, akkor azt vasárnap délelőtt, helyi idő szerint 10 órakor rendeznék meg.

2010. október 8., péntek

Hungaroring: Gyulay Zsolt a változásokról

  Gyulay Zsoltot augusztus végén nevezték ki a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatójává. Sokakat meglepett a döntés, miszerint Palik Lászlót leváltják, ráadásul egy olyan emberre, aki eddig más sportágban alkotott nagyot. Az új vezetőnek azonban komoly tervei vannak és tartani is akarja magát az első sajtótájékoztatóján elhangzottakhoz. A kétszeres olimpiai bajnok néhány napja az MR1-Kossuth Rádiónak adott interjút – amelynek kivonatos változatát közöljük.



A reggeli műsorban elhangzott beszélgetésből kiderült: az új elnöknek több dologgal is problémája akadt, melyeket a múltban az előző vezető más módon kezelt. Gyulay szerint például magának az államnak is változtatni kell a hozzáállásán, hiszen nem működik elég felelős módon, márpedig egy többségi tulajdonosnak komolyan kell vennie egy olyan beruházást, mint a Hungaroring Zrt. A vezérigazgató más kérdésben is rendkívül komoly változtatásokat tervez. Elfogadhatatlannak tartja például azt is, hogy egy állami cégre (mert a Hungagoring az) „élősködő módon hajtanak rá” különböző magánkézben lévő vállalkozások és többszörös haszonnal végzik a rájuk bízott munkát. Gyulay szerint fölösleges az olyan feladatokat, mint például a pályahasznosítás, idegen kezekbe adni. Saját berkeken belül kell elvégezni az ehhez hasonló munkálatokat, hiszen ha kisebb vállalkozások is képesek rá, akkor az állam is az kell, hogy legyen.
Az új elnök-vezérigazgató szerint nem tartható tovább az az állapot sem, hogy nincsenek érdemi felújítások a versenypályán, amelyekre pedig alapvetően szükség lenne. Többször zajlottak ugyan kisebb átalakítások, melyet természetesen az állam fizetett, kölcsönt is vett fel rá, de a visszatérő haszon a magánszemélyek zsebében landolt - ezért is működött veszteségesen a Hungaroring Zrt. Még nem döntötték el, hogy a kötelező felújításokat és munkálatokat, melyeket Gyulay tervez a pályán és körülötte, miből finanszíroznák, de lehetséges és értelmes megoldásnak tűnik uniós segélyből, juttatásokból megoldani ezt a problémát. Arra a kérdésre, hogy nyereséges-e a nagydíj megrendezésre, egyértelműen igennel válaszolt a szakember. Elmondása szerint csak a szállodai foglalások és díjak áfája dupla annyit hoz az állam konyhájára, mint a licencdíj kifizetése, mely ebben az évben már négy milliárd forint nagyságrendet ütött meg.
Hogy konkrétan milyen felújításokra is gondolt Gyulay Zsolt? Olyanokra, melyekre égető szükség van, és nem is érti, hogy nem gondolt eddig senki ezekre az alapvetően fontos hiánycikkekre. A boksz-utca felszereltsége elavult, új információs rendszer is szükségessé vált, a garázsokba zuhanyzókat kell kiépíteni. Szükség lenne egy szállodára is a létesítmény közvetlen közelében, mert bár Mogyoród közel van Budapesthez, a csapatoknak mégis kényelmesebb lenne, ha munkájuk végeztével nem kéne autóba szállniuk, hogy eljussanak a fővárosba, ahol szállást foglaltak. Mindemellett az aszfaltcsík körüli környezet is alapos felújításra és gondozásra szorul – vélekedett az új vezető.
Az igazgató szerint az országnak és a pályának méltónak kell maradnia arra a kivételes pozícióra, mely a Hungaroringnek kijutott ebben a sportágban. A 25. Magyar Nagydíjat rendezték meg idén, amellyel Monaco és Monza után a mi pályánk van a legrégebben jelen az F1-ben, mint futamhelyszín. Bernie Ecclestone imádja hazánkat és rendkívül jó a kapcsolata a kisebbségi tulajdonosokkal is. Biztosítanunk kell azt, hogy a jövőben is így legyen, és ezt csak folyamatos fejlesztéssel, valamint a kiszolgálás minőségének a lehető legmagasabb szinten történő lebonyolításával lehetséges. Az állam gazdasági helyzetének javítása is lehetséges a Forma-1 segítségével, ám ehhez első lépésként a fizetendő licencdíjat a turisztikai kiadások oldalra kellene elkönyvelni, nem pedig a sportrészleget terhelni vele – mondta zárásként Gyulay.

2010. október 2., szombat

Forma 1 Japán Nagydij

Start:     Oct 8, '10 03:00a
End:     Oct 10, '10 10:00a
Location:     Suzuka International Racetrack

2010. október 8. péntek
Első szabadedzés :03:00 - 04:30
Második szabadedzés: 07:00 - 08:30

2010. október 9. szombat
Harmadik szabadedzés: 04:00 - 05:00
Időmérő edzés: 07:00 - 08:00

2010. október 10. vasárnap
Verseny: 08:00 - 10:00

Suzuka International Racetrack
Város: Suzuka International Racetrack
Alapítás éve: 1962
Kanyarok száma: 18
Jobbos kanyar: 10
Balos kanyar: 8
Csúcssebesség: 310
Körök száma: 53
Első F1-es futam: 1987. november 1.
Eddigi nagydíjak száma: 20
Első győztes: Gerhard Berger
Első pole pozíció: Gerhard Berger
Versenyen futott leggyorsabb kör: 1:31.540 - Kimi Räikkönen (2005-McLaren)

Suzuka International Racetrack pályarajz:
Suzuka

2010. szeptember 22., szerda

Így fest(het) majd a 2011-es rajtrács

  Annak ellenére, hogy a nagy csapatok versenyzői ülései már jó előre szinte mind elkeltek a kis csapatoknál még nagyon nagy a bizonytalanság a jövő évi pilótafelállás kérdésében

A McLarennél, a Mercedesnél, a Red Bullnál, és a Ferrarinál már nincs szabad hely, így a szerződés nélkül álló pilóták számára a legvonzóbb üléssel jelenleg a Renault rendelkezik. A csapat idei fejlődése és a Renault cég teljes mellszélességgel való visszatéréséről szóló hírek sokak fantáziáját megmozgatták, így a hírek szerint a 2007-es világbajnok Kimi Raikkönen is tárgyalásokban áll a csapattal.

A többi, vagy mondhatjuk kis csapatoknál viszont nagy a bizonytalanság. Talán csak a Sauberről jelenthető ki, hogy a 2011-re is leszerződtetett fiatal japán tehetség Kamui Kobayashi mellé minden valószínűség egy másik fiatal pilótát akarnak szerződtetni.

McLaren-Mercedes:
Jenson Button
Lewis Hamilton

Mercedes:
Michael Schumacher
Nico Rosberg

Red Bull-Renault:
Mark Webber
Sebastian Vettel

Ferrari:
Fernando Alonso
Felipe Massa

Williams-Cosworth:
Rubens Barrichello
Nico Hulkenberg

Renault:
Robert Kubica
Vitaly Petrov
Kimi Raikkonen

Force India-Mercedes:
Vitantonio Liuzzi
Adrian Sutil
Paul di Resta

Scuderia Toro Rosso-Ferrari:
Sebastien Buemi
Jaime Alguersuari

Lotus-Renault:
Heikki Kovalainen
Jarno Trulli
Vitaly Petrov

Hispania-Cosworth:
Bruno Senna
Pedro de la Rosa
Javier Villa

Sauber-Ferrari:
Kamui Kobayashi
Pastor Maldonado
Sergio Perez
Nick Heidfeld

Virgin Racing:
Timo Glock
Lucas di Grassi
Jerome d’Ambrosio


2010. szeptember 16., csütörtök

Itt az új IE9 béta

  A Microsoft tegnap San Franciso-ban mutatta ee az Internet Explorer 9-es verziójának bétáját a "Beauty of the web" elnevezésű rendezvényen, amit bárki élőben követhet(ett) webcast-on keresztül.



A böngésző teljesen új arculatot kapott, mint a képeken is látható, a fő hangsúly ezentúl a weboldalon van, nem pedig a kezelő felületen. Számos újdonság mellett, lehetőség van az egyes oldalakat, mint ha egy külön alkalmazás lenne, a Windows 7 tálcájára tűzni. A szoftveróriás nagy hangsúlyt fektetett a HTML5 támogatásra is.



Az IE9 már kihasználja a grafikus kártyánk teljesítményét is, melyre annyira büszkék a Microsoft vezetői, hogy több helyen is hangsúlyozták: övék az első és egyetlen böngésző teljes hardveres gyorsítással. A hangsúly itt a teljes szón van, ugyanis azt ők is elismerik, hogy az Opera és a Firefox hamarabb mutatott be hardveres gyorsítást, de azok csak az oldalak megjelenítési folyamatának bizonyos részét végezték. Az IE9-ben a szövegektől, a kereteken át a HTML5 hang és videó anyagok, SVG tartalmak, HTML5 Canvas grafikák és minden kép a grafikus processzor gyorsításával kerül megjelenítésre, kihasználva a DirectX alrendszer előnyeit.

Az új Java Script motor - kódnevén Chakra - is ebben a verzióban debütál.

A Microsoft a W3C segítségével lefuttatott egy 2138 részből álló tesztsorozatot a legismertebb böngészőkön. Az Internet Explorer 9 átlagosan 90% felett teljesített minden teszten, míg az összes többi böngésző, kivéve a Safari 5-öt és a Chrome 5-öt, közelébe sem ért a 90%-nak, egyetlen tesztben sem!



Új funkciók


Az IE9 a Windows 7 felhasználók kényelmére lehetőséget ad, az erre felkészített weboldalak tálcára tűzésére.
A menü eltűnt a böngésző tetejéről, mint ahogyan lassan minden böngészőben, csak egyetlen Beállítás opció maradt.
A kombinált cím és kereső mező is a könnyebb használatot segíti.


IE 9 beta Letöltés! (van magyar nyelvű is!)

http://windows.microsoft.com/hu-HU/internet-explorer/download/ie-9/worldwide


2010. szeptember 14., kedd

Hivatalos: A Sauber Heidfeldre cserélte De la Rosát

  A két hét múlva esedékes Szingapúri Nagydíjtól kezdve a szezon végéig Nick Heidfeld vezet Pedro de la Rosa helyén a BMW Sauber csapatánál a Forma-1-ben. A pilótacserét a svájci istálló a hivatalos honlapján jelentette be kedden.

A cseréről szóló pletykák az elmúlt napokban már megjelentek a sajtóban, és Kobajasi Kamui valóban új csapattársat kap a hátralévő öt futamra.

A 33 éves Nick Heidfeld szerződése e hét pénteken, szeptember 17-én lép életbe.

"Meglepett a csapat döntése, de tiszteletben tartom. Sok szerencsét kívánok a csapatnak a szezon hátralévő részéhez. Úgy tervezem, hogy 2011-ben is a Forma-1-ben leszek"- kommentálta a döntést a közleményben az érthető módon csalódott Pedro de la Rosa.

Peter Sauber a közleményben nem tért ki a döntés hátterére: "Csapatfőnökként nehéz volt meghoznom ezt a döntést, és szeretném megköszönni Pedrónak a profi munkát, amit nálunk végzett. Nick személyében olyan pilótát szerződtettünk, akit nagyon jól ismerünk, és aki segíteni fog nekünk abban, hogy kihozzuk az autónkból a maximumot."

Pedro de la Rosa az idei szezon eddigi 14 futamán mindössze egyszer ért célba pontszerzőként, a Magyar Nagydíjon hetedik lett. Fiatal csapattársa, Kobajasi eközben öt versenyt is a top 10-ben fejezett be, és a pontok tekintetében 21:6-ra vezeti a házi versenyt. Az időmérőkön 7:7-re áll a két pilóta.

A szezonhajrában lehetőséget kapó Nick Heidfeld a Mercedes GP teszt- és tartalékpilótájaként kezdte az idényt, ám nemrégiben átszerződött a Forma-1-be készülő Pirellihez és az olasz cég tesztpilótája lett. A Sauber tehát ily módon idén már a harmadik munkaadója lesz.

"Őrülten várom már, hogy a Szingapúri Nagydíjtól kezdve egy jó autóval ismét a Forma-1-ben szerepelhessek. Az elmúlt hónapok után olyan motivált vagyok, mint még soha"- kezdte a közleményben Heidfeld.

"Számomra ez egy hazatérés, hiszen korábban összesen hét évet már eltöltöttem a Saubernél. Azonnal otthon érzem majd magam a csapatnál, ami segíteni fog az autó mihamarabbi megismerésében is. Szeretném megköszönni Peter Saubernek, hogy bízik bennem"- zárta a német.

A sajtóban keringő találgatások szerint az sem kizárt, hogy Heidfeld megtarthatja a pirellis tesztpilótai állását is, hiszen az olaszok biztosan nem szívesen váltanának pilótát a felkészülési időszak közepén. Ami a német további versenyzői karrierjét illeti, az, hogy most beugorhat a Saubernél, nem jelenti automatikusan azt, hogy jövőre is szerződést kap. Két fiatal tehetség máris ott toporog a Sauber küszöbén: a GP2-es bajnok Pastor Maldonado menedzsere, Nicolas Todt már egyeztetett a vezetőséggel, Sergio Perez pedig a mexikói milliárdos, Carlos Slim személyében tehetős szponzort hozhat Peter Sauber csapatához.