2009. október 31., szombat

Räikkönen, Sutil és Heidfeld is pályázik a McLaren ülésére

 A Formula-1-es évad végén egyre gyakoriabbak a találgatások arról, hogy ki hol folytatja a pályafutását. Az élcsapatok közül jelenleg csak a Ferrari és a Red Bull hozott döntést, a McLaren és a Brawn  nem tett bejelentést a jövő évi felállásról.

A pilótapiac egyik fontos mozgatórugója Kimi Räikkönen, aki elmondta, hogy csak akkor marad a Formula-1-ben, ha McLarenhez szerződhet. "Semmi értelme nincsen egy olyan csapathoz menni, amelynél nem nyerhetek. Egyedül a McLaren tud olyan autót biztosítani, amellyel harcba szállhatok a bajnoki címért."

Egyes szakértők biztosra vélik, hogy a finn pilóta visszatér a korábbi csapatához, a Bild ugyanakkor úgy tudja, hogy Adrian Sutillal és Nick Heidfelddel is tárgyalásokat folytatnak. "Ismerjük Nicket és a tudását, de még semmi sincs eldöntve." - jelentette ki a Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug.

Sutilt szintén összefüggésbe hozták a csapattal, a Force India azonban jelezte, hogy igényt tart a német pilóta szolgálataira, így elsőként ők szerződtethetik. "Örülök, hogy a csapat elégedett a munkámmal, és hogy hisznek bennem. Jól érzem magam itt, és nem jelentene problémát még egy évet eltölteni itt. Még nem tudom, hogy hogyan döntök, de nem kizárt, hogy maradok."

A német pilóta a hírek szerint a Renault-val és a Toyotával is tárgyal, míg a Force India ülésére, Giancarlo Fisichella is pályázik, mivel a Ferrari a tesztpilótai szerződés lehetővé teszi számára, hogy máshol versenyezzen. "Miért ne lehetne ez a csapat a Force India?"

Hivatalos: Bruno Senna a Campos színeiben debütál

 A jövő évben debütáló Campos Meta Team hivatalosan is bejelentette, hogy jövőre az egyik versenyautójukat Bruno Senna vezetheti.

"A Campos Meta 1 számára nagy megtiszteltetés, hogy a Senna nevet visszahozhatja a Formula-1-be. Aláírtuk a szerződést Bruno Sennával, amely alátámasztja a céljainkat, amely szerint a Campos Meta nem csupán az első spanyol Formula-1-es istálló, hanem az első amerikai-ibériai csapat. A 2014-es World Cup, a 2016-os Olimpiai játékok, valamint három brazil Formula-1-es versenyző - mindez azt mutatja, hogy a Brazília feltörekvőben van." - jelentette ki a csapat üzletvezetője, Enrique Rodriguez de Castro.

"A kisebb sorozatokban is figyelemmel kísértük Bruno Senna munkásságát, amelynek során többször is bizonyította tehetségét." - tette hozzá a szakember.

Senna szintén örült az egyezségnek. "Megkönnyebbültem, hogy megvalósult az álmom, és biztos vagyok abban, hogy a Campos Meta Formula-1-es projektje sikeres lesz."

A legendás Ayrton Senna egykoron azt mondta: "Várjátok meg, amíg az unokaöcsém is megérkezik."

 

2009. október 30., péntek

A BMW Abu-Dzabiban búcsúzik a Forma-1-től

  A BMW Sauber rendhagyó futam-előzetest adott ki a 2009-es szezon utolsó Forma-1-es versenye, az Abu-Dzabi Nagydíj előtt. Az ilyenkor megszokott esélylatolgatás és a hétvégére kitűzött célok megfogalmazása helyett az istálló csapatfőnöke, Mario Theissen ezúttal csapata hároméves történetét elevenítette fel. A BMW Sauber a hétvégén búcsúzik a Forma-1-től. Következzék a csapatvezető búcsúbeszéde!

"Vegyes érzelmekkel utazunk Abu-Dzabiba. A nyolc ponttal, amit Brazíliában szereztünk, egy hellyel feljebb léptünk a konstruktőri tabellán, és most, a szezon utolsó futamán, még egyszer utoljára teljes motiváltsággal fogunk megfeszülni. Már alig várjuk, hogy az új Forma-1-es pályán versenyezzünk, és megtapasztaljuk a Yas Marina atmoszféráját."

"Ugyanakkor persze egy bizonyos fokú szomorúság is lesz a csapat tagjaiban Abu-Dzabiban. Mindent egybevetve, ez lesz a hetvenedik és egyben az utolsó versenyünk a BMW Sauber F1 Teammel."

"A negyedik, és egyben sajnálatos módon az utolsó szezonunkat leszámítva, több, mint elégedett vagyok azzal, amit a 2006 óta elértünk. A csapat megalapítását követő három évben minden magunk elé állított célt elértünk, sőt esetenként még túl is szárnyaltuk azokat. Rögtön a legelső évünkben elkönyvelhettünk két dobogós helyezést, hogy aztán a második szezonunkban már a harmadik legerősebb csapatként verjünk gyökeret a bajnokságban."

"Abban az évben szenvedte el Robert (Kubica) a szörnyű balesetét Montreálban. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre megkaptuk a hírt, hogy jól van, ami azt is jelentette, hogy illő módon ünnepelhettük meg Nick (Heidfeld) második helyét."

"Egy évvel később, éppen Montreálban ünnepelhettük legnagyobb sikerünket. Attól a pillanattól, hogy Robert és Nick áthajtottak a célvonalon, és megszerezték a csapat első kettősgyőzelmét, már semmi sem állíthatott meg minket. Szinte a szezon legvégéig egy háromesélyes bajnoki csata részesei tudtunk maradni, és összesen 11 dobogós helyezést gyűjtöttünk 2008-ban, a megbízhatóságunk pedig tökéletes volt."

"Ezek után természetesen nagy csalódással töltötte el az egész csapatot, hogy képtelenek voltunk építeni 2009-ben ezekre a sikerekre. Előzetesen abban bíztunk, hogy ismét részesei lehetünk majd a világbajnoki címért folyó versenyfutásnak."

"De mi sohasem dobtuk be a törülközőt, még azután sem, hogy a BMW bejelentette, az év végén távozik a Forma-1-ből, és ez jól példázza a csapatunk erős jellemét. Remélem, hogy a BMW Sauber F1 Team jogutódja is a sikernek ezen a kijárt ösvényén lesz képes folytatni útját a Forma-1-ben."

Stargate Magazin

Csillagkapu sorozatokról (angol)

2009. október 29., csütörtök

2009-es pilótabérek

  Az Arabian Business.com felmérése szerint a Forma-1-es pilóták a 2009-es évadban összesen 130 millió amerikai dollárnyi fizetést kaptak munkaadójuktól. Az összeg 35 százalékát, nem kevesebb, mint 45 millió amerikai dollárt, a 2007-es világbajnok, Kimi Räikkönen egymaga vághatta zsebre, aki ezzel messze az év legjobban fizetett pilótája lett.


A "Jégember" majd háromszor annyit keresett össze 2009-ben, mint a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, pont háromszor annyit, mint a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, az újdonsült világbajnok, Jenson Buttonénál pedig kilencszer nagyobb összeget kapott szolgálataiért munkaadójától, a Ferraritól.


Ennek fényében már abszolút érthető a Mercedes motorsport-igazgatója, Norbert Haug nem régiben megfogalmazott kijelentése, mely szerint a McLaren nem kíván agyonfizetni egyetlen pilótát sem, legyen szó akár Kimi Räikkönenről is. A "Jégember" a wokingi istállónál tehát vélhetőleg jelentősen alacsonyabb fizetéssel lenne kénytelen beérni, ha viszont nem akar engedni az álomgázsiból, akkor valószínűleg marad számára a Toyota, ahol viszont a győzelmi esélye lenne erősen kérdéses.

Egyébként több, mint valószínű, hogy Räikkönen idei túlfizetése részben azzal is magyarázható, hogy a Ferrari az idei év végén, szerződése lejárta előtt kéri meg a távozásra a finn klasszist, aki a 45 millió dollárban vélhetően már a végkielégítése egy részét is megkapta. Abba pedig egyszerű halandóként talán jobb bele se gondolnunk, hogy vajon a kétszeres világbajnok Fernando Alonso jövőre mennyit kaszálhat majd a Ferrarinál, ha az épp az ő kedvéért leváltott Räikkönen idén ennyi pénzzel gazdagodott...


2009. október 27., kedd

Forma 1 Abu-Dhabi Nagydij

Start:     Oct 30, '09 01:00a
End:     Nov 1, '09 11:45p
2009. október 30. péntek
Első szabadedzés: 10:00 - 11:30
Második szabadedzés: 14:00 - 15:30

2009. október 31. szombat
Harmadik szabadedzés: 11:00 - 12:00
Időmérő edzés: 14:00 - 15:00

2009. november 1. vasárnap
Verseny: 14:00 - 16:00

Város: Yas Marina Circuit
Alapítás éve: 2009
Kanyarok száma: 21
Jobbos kanyar: 9
Balos kanyar: 12
Csúcssebesség: 290
Körök száma: 55
Első F1-es futam: 2009. november 01.
Eddigi nagydíjak száma: 0
Website: http://www.yasmarinacircuit.com
Abu-Dhabi

2009. október 12., hétfő

Október 13-án, kedden, ingyen letölthető a Zone Alarm Pro !

 A vezető tűzfal vállalat, a ZoneAlarm, 24 órán keresztül fogja ajándékozni a ZoneAlarm Pro tűzfala licenszét. Ez, egy éves licensz, ami 39.95 dollárba kerül, de teljesen ingyen juthatsz hozzá.

Csak október 13-án !!! 

http://download.zonealarm.com/bin/free/sum/index.html?cid=W100020




English (auto-detected) » Hungarian

2009. október 10., szombat

Forma 1 Brazil Nagydij

Start:     Oct 16, '09 01:00a
End:     Oct 19, '09 11:45p
Location:     Interlagos, Brazília
2009. október 16. péntek
Első szabadedzés: 15:00 - 16:30
Második szabadedzés: 19:00 - 20:30

2009. október 17. szombat
Harmadik szabadedzés: 16:00 - 17:00
Időmérő edzés :19:00 - 20:00

2009. október 18. vasárnap
Verseny: 18:00 - 20:00

Város: Interlagos Circuit
Alapítás éve: 1942
Kanyarok száma: 15
Jobbos kanyar: 5
Balos kanyar: 10
Csúcssebesség: 314
Körök száma: 71
Első F1-es futam: 1973.
Eddigi nagydíjak száma: 25
Első győztes: 1973: Emerson Fittipaldi (Lotus)
Első pole pozíció: 1973: Ronnie Peterson (Lotus)
Legtöbb győzelem - pilóta: Michael Schumacher (4)
Legtöbb győzelem - csapat: Ferrari (7), McLaren (7)
Legtöbb pole pozíció - pilóta: Mika Häkkinen (3), Ayrton Senna (3)
Legtöbb pole pozíció - csapat: McLaren (8)
Versenyen futott leggyorsabb kör: 1:11.473 (Juan-Pablo Montoya, Williams, 2004)
Időmérőn futott leggyorsabb kör: 1:10.646 (Rubens Barrichello, Ferrari, 2004)
Website: http://www.gpbrasil.com
Photobucket