Idén egyes csapatoknál meglepően nagy volt a kontraszt a versenyzők között, és érdekes módon éppen a nagyobbaknál. Sebastian Vettel körbeautózta Mark Webbert, Fernando Alonso megalázó vereséget mért Felipe Massára, Jenson Button pedig irigylésre méltó lelki egyensúlyával megingatta Lewis Hamiltont saját tehetségébe vetett hitében. Máshol, mint a Force Indiánál, szorosabb küzdelem zajlott. A részletes összehasonlításhoz minden alakulatnál feltüntettük, hogy a csapattársak milyen arányban győzték le egymást az időmérőkön, a versenyeken (csak azokat számítva, amelyeken mindketten célba értek), hány alkalommal szereztek pontot, és mi volt a legjobb eredményük.
Red Bull: Sebastian Vettel-Mark Webber
Időmérő 16:3
Verseny 15:2
Pontszerzés 18/18
Legjobb eredmény 1./1.
Az év legjobb csapatánál az év egyik legegyoldalúbb párharca zajlott, ráadásul a rivaldafényben, így nem is szorul különösebben bemutatásra. Mark Webber szerzett ugyan néhány pole pozíciót, de azon a három alkalmon kívül egyetlenegyszer sem tudta legyőzni Sebastian Vettelt az időmérőkön. Külön megalázó volt számára, hogy amikor a szezon ötödik hétvégéjén, Barcelonában végre Vettel elé került a rajtrácson, a startnál azonnal hátraesett, így továbbra sem töltött egy árva versenykört sem csapattársa előtt.
A szokatlanul nagy különbség több tényező együttes következménye lehetett. Egyfelől nem vitás, hogy tavalyi, utolsó pillanatban aratott világbajnoki győzelme megsokszorozta Vettel önbizalmát, már csak azért is, mert visszaadta az abba vetett hitét, hogy vesztett helyzetből is képes fordítani. Ő tehát minden bizonnyal erősebb lett egy évvel korábbi önmagához képest, míg Webber látványosan visszaesett. Ennek eredendően az új Pirelli gumikkal kapcsolatos kálváriája lehetett az oka: több társához hasonlóan ő sem érzett rá a használatuk megfelelő ütemére, így hamar elkoptak az autóján, és rendszerint túl korán kellett kiállnia a bokszba. Ám az első néhány versenyen elszenvedett vereség alighanem megtépázta az önbizalmát is, és idővel egyre nehezebbé vált felállnia a padlóról. Most csak abban bízhat, hogy a brazíliai kegyelemgyőzelemből erőt merítve felfrissült pszichével vág neki a következő szezonnak, amely a pályafutása szempontjából döntő lesz.
Vettel viszont elsősorban magának köszönheti a fölényét. Közismert, hogy a tavalyi előszezonban a mezőnyből egyedüliként kereste meg a Pirellit tájékozódni a gumijaik várható tulajdonságai felől, s ezzel jogos lépéselőnybe került. Jövőre is nehéz lesz megállítani.
McLaren: Lewis Hamilton-Jenson Button
Időmérő 13:6
Verseny 7:7
Pontszerzés 16/17
Legjobb eredmény 1./1.
Ami a McLarennél történt ebben a szezonban, arra előtte kevesen mertek volna fogadni. Jenson Buttonról a legtöbben úgy vélték, lényegében a halálos ítéletét írta alá, amikor ahhoz a csapathoz szerződött, ahol csak mostohagyerek lehet Lewis Hamilton mellett, az akkor még kockázatosnak tűnő lépés azonban végül az évtized húzásának bizonyult. Vajon hol lenne most, ha a 2009-es világbajnoki győzelem által helyreállított renoméját kihasználva nem hagyja ott a Brawn GP-t? A McLarennél már tavaly is tisztességgel helytállt Hamiltonnal szemben, idén viszont sokkal többet tett, legyőzve őt az összetettben, ami előtte egyetlen csapattársának sem sikerült. Button a klasszikus megtestesítője annak az agyonhangoztatott tézisnek, hogy a sportban minden fejben dől el; aligha kétséges, hogy a vezetéshez szükséges veleszületett adottságok tekintetében elmarad csapattársától, ezt a látszólag végzetes hiányosságot azonban képes intelligenciával és higgadtsággal ellensúlyozni. Bámulatos, hogy az időmérőkön rendszerint elszenvedett vereségeit másnapra feldolgozza, és a versenynek már tiszta lappal - meg fejjel - vág neki. Elsősorban ennek köszönheti a kiegyensúlyozottságát.
Mostanra Hamilton is rájött, hogy ha vissza akarja nyerni korábbi formáját, Buttonhoz hasonlóan maga köré kell gyűjtenie egy csapatot a támogatóiból, akik folyamatosan biztosítják számára a megfelelő komfortérzetet. Megpróbált magányos harcosként érvényesülni, ez azonban nem vált be, ami különösen azután lett egyértelmű, hogy szakított barátnőjével, Nicole Scherzingerrel. Ha ígéretéhez híven levonja a tanulságot, és a jövőben nem szégyell másokra is támaszkodni, idei vergődése csak elkerülhetetlen jellemfejlődésének egyik átmeneti állomása lesz. Hogy a küszködése Webberével ellentétben nem annyira technikai, mint inkább lélektani eredetű volt, az jól látszik állandó ütközéseiből is: Monacóban például elvesztette a türelmét, míg spai afférját Kamui Kobajasival tipikusan a figyelmetlenségre lehetett visszavezetni. Hamiltonra hosszú, de legalább járható út vár, ha vissza akar találni ahhoz a csodagyerekhez, aki bemutatkozásakor, 2007-ben volt.
Ferrari: Fernando Alonso-Felipe Massa
Időmérő 15:4
Verseny 13:2
Pontszerzés 18/15
Legjobb eredmény 1./5.
Ha láttunk igazán egyoldalú párharcot a csapatokon belül, az minden bizonnyal Fernando Alonsóé és Felipe Massáé volt. Webberrel és Hamiltonnal ellentétben Massa bukdácsolását nehéz bármi mással megmagyarázni, mint azzal, hogy egyszerűen ennyivel gyengébb Alonsónál. Annak idején volt ő ennél klasszisokkal jobb is, mi több, az egyik leginkább alulértékelt versenyző volt a mezőnyben, a tehetségét azonban a kritikus pillanatokban nem sikerült eredményekre váltania, és mostanra, bármilyen fájdalmas kimondani, eljárt felette az idő. Jól dokumentált úton jutott el idáig: a 2008-as, filmbe illően drámai világbajnoki vereség után jött az a bizonyos szörnyű baleset a Hungaroringen, amelynek rá gyakorolt mentális és fizikai hatásait soha nem fogjuk teljes részletességgel megismerni, s ha esetleg talpra is állt volna, a tavalyi Német Nagydíjon kiadott csapatutasítás révén elvesztett, potenciálisan lélekmentő győzelem megadta neki a kegyelemdöfést. Már csak árnyéka hajdani önmagának, és jövőre szinte csodára lenne szüksége ahhoz, hogy megmentse az állását a Ferrarinál.
Alonso teljesítménye szintén önmagáért beszélt, csak éppen fordítva, mint Massáé: ugyanannyiszor, tízszer állt a dobogón, mint Webber a Red Bull-lal, míg ez csapattársának egyszer sem sikerült. A spanyol szinte folyamatosan többet hozott ki a lehetségesnél az elmúlt évek talán legócskább Ferrarijából, közben alig hibázott, és még a türelmét sem vesztette el - vagy legalábbis nem látszott rajta -, ami arra utal, hogy valóban otthon érzi magát a csapatánál. 2011 újabb bizonyíték volt rá, hogy Alonso továbbra is az abszolút legjobbak egyike. Kraftosabb autót érdemelne.
Mercedes: Michael Schumacher-Nico Rosberg
Időmérő 3:16
Verseny 6:7
Pontszerzés 11/14
Legjobb eredmény 4./5.
Michael Schumacher továbbra is a Forma-1 egyik legnagyobb talánya. Vajon ő vesztette el reménytelenül a fonalat a hároméves kihagyással, vagy Nico Rosberg a mezőny titkos adu ásza? Lehet, hogy a 2009 februári motorbalesetében, amelybe az orvosai szerint kis híján belehalt, Schumacher éppen azt a kis pluszt vesztette el a sérüléseivel, ami különlegessé tette? Hogyan értékeljük a teljesítményét? Bravúr, hogy 43 évesen tartja a lépést a feleannyi idős fiatalokkal, mert más nem lenne képes erre, vagy szégyen, hogy kikap egy olyan csapattárstól, aki még egy árva versenyt sem nyert? Mindkét álláspont védhető. Egyet azonban mindenképpen le kell szögezni: Schumacher eredményei egyáltalán nem katasztrofálisak. Az időmérőkön olykor megdöbbentően nagy hátrányát egyre kilátástalanabbnak tűnik ledolgoznia, a hosszú etapokon viszont többnyire rendkívül erős, és Rosbergnek folyamatosan a maximumon kell pörögnie, ha előtte akar maradni.
A legjobb példa erre az Indiai Nagydíj volt, ahol Schumacher négy hellyel hátrébbról rajtolt, mint ő, de körről körre, tizedmásodpercről tizedmásodpercre közelebb került hozzá, s végül óriási taktikai küzdelemben meg is előzte. Silverstone után az egyetlen hétvége, amikor elmaradt a versenytempója Rosbergétől, Abu-Dzabi volt, és montreali 4. helyezésével ő érte el a Mercedes idei legjobb eredményét is. A mérlege tehát összességében tényleg nem rossz, de félő, hogy ha a csapattól egyszer végre győztes autót kap, az időmérőkön nyújtott gyenge teljesítménye miatt éppúgy lépéshátrányba kerül majd a csapattársához képest, mint Webber. Ettől függetlenül a Mercedesnek már csak azért is ideje lenne felnőnie a három nagy mellé, mert Rosberg képességeiről is úgy kapnánk igazán tiszta képet. Ha valóban Vettel, Alonso és Hamilton szintjén van, jobb autó járna neki. Még tavaly is 53 ponttal többet szerzett, mint idén, amit a Mercedes relatív visszalépésének számlájára írhatunk.
Renault: Vitalij Petrov-Bruno Senna
Időmérő 3:5
Verseny 5:1
Pontszerzés 3/1
Legjobb eredmény 9./9.
(a közös időszakban, a Belga Nagydíj után)
Utólag erősen vitatható, hogy a Renault-nál helyesen döntöttek-e, amikor a Magyar Nagydíj után leváltották a sérült Robert Kubica helyére anno sebtében szerződtetett Nick Heidfeldet. Ezt nem is annyira a teljesítményével magyarázták, mint inkább azzal, hogy nem tudta betölteni a vezéregyéniség szerepét, ami egy versenyzőtől napjaink egyre összetettebb Forma-1-ében nem is feltétlenül elvárható. Bruno Senna érkezése után a Renault-nál átmenetileg eluralkodott a hurráoptimizmus, mindenki arról beszélt, hogy mennyivel jobb lett a hangulat a garázsban, az euforikus lelkesedés azonban nem tartott sokáig. Hamar kiderült, hogy hiába próbálják a versenyzőket okolni, a hiba alapvetően nem bennük, hanem az autóban keresendő, s a Renault menedzsmentje később burkoltan ugyan, de mégiscsak elismerte a tévedését, amikor Heidfeld után a megváltónak kikiáltott Sennát is menesztette. Soha nem biztató jel, ráadásul stabil összehasonlítási alapok híján nem is előnyös, ha egy csapat ilyen ütemben rágja meg és köpi ki a versenyzőket. Vitalij Petrov 2010-hez képest sokat fejlődött, ám továbbra is túl gyakran keveredett kalamajkába a pályán (gondoljunk például arra, ahogy Koreában kipöccintette Schumachert), így végeredményben nem csoda, hogy a Renault köszönte, nem kért belőle többet. De vigyázat: a csapat egy új versenyzőpárostól még nem fog automatikusan visszazökkenni a helyes kerékvágásba.
Force India: Adrian Sutil-Paul di Resta
Időmérő 10:9
Verseny 10:6
Pontszerzés 9/8
Legjobb eredmény 6./6.
Paul di Restát általában az év újoncának szokás tartani, és joggal: tapasztalatlanságát meghazudtolva az első kilenc versenyből hét alkalommal legyőzte az időmérőn a sokkal rutinosabb Adrian Sutilt, aki nem volt hozzászokva, hogy kikapjon a csapattársától. Ez élénken megmaradt az emberek emlékezetében, az már viszont kevésbé, hogy Sutil a szezon második felében összekapta magát, és a maradék tízből nyolc párharcot megnyert di Resta ellen. Pontot is többet szerzett nála, ráadásul egyszer többször, ám hiába, mert a Force Indiánál mindennek ellenére úgy ítélték, egy kis vérfrissítés nem árthat, és az év végén lecserélték őt Nico Hülkenbergre. Ha a DTM-ből érkező di Resta jövőre még tovább fejlődik, jó úton fog haladni afelé, hogy idővel a pályafutását régóta egyengető Mercedes gyári csapatához kerüljön.
Sauber: Kamui Kobajasi-Sergio Pérez
Időmérő 8:9
Verseny 7:4
Pontszerzés 9/5
Legjobb eredmény 5./7.
Idén a Force Indiához hasonlóan a Saubernél is egy rutinosabb versenyző és egy újonc alkotta a pilótapárost, s akárcsak ott, az időmérőn meglepően kiegyenlített volt a küzdelem a csapattársak között, a futamokon viszont érvényesült a tapasztalatok jótékony hatása. Kamui Kobajasi ugyanakkor haloványabbnak tűnt, mint tavaly, ezúttal nem forrt körülötte a levegő a korábban védjegyévé vált bevállalós, mégis precíz előzések jóvoltából. Ebben a szezonban éppenséggel Pérez hajtotta végre a több - sőt, az egész mezőnyben a legtöbb - sikeres manővert, ijesztő monacói balesete és közben elszenvedett agyrázkódása után azonban beletelt négy-öt versenybe, amíg visszanyerte az egyensúlyát. Érdekes, hogy a GP2-ben, ahonnan mindketten érkeztek, Péreznek jobb eredményei voltak, de Kobajasi tavaly meggyőzőbb (kvázi-)újoncnak tűnt, mint ő.
Toro Rosso: Sébastien Buemi-Jaime Alguersuari
Időmérő 12:7
Verseny 6:6
Pontszerzés 7/7
Legjobb eredmény 8./7.
Manapság nem túl jó előjel, ha valakinek csörög a telefonja, és Franz Tost jelentkezik be a vonal másik végén. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint ez egy-két évnyi versenyzést, majd egy elkerülhetetlen és kiadós kirúgást vetít előre - kivéve, ha az embert Sebastian Vettelnek hívják. A Toro Rosso a tehetségek keltetője helyett egyelőre inkább a tehetségek temetőjének tűnik, bár az is igaz, hogy ha egy jelölt nem üti meg a szintet, valahogy muszáj helyet biztosítani a következő reménységnek. Sébastien Buemi és Jaime Alguersuari nem voltak rossz versenyzők, pláne a korukhoz képest, az év végén mégis mindkettejüktől megszabadultak. A vesztüket paradox módon az okozhatta, hogy szinte teljesen kiegyensúlyozott volt a küzdelmük, s mivel egyikük sem kerekedett meggyőzően a másik fölé, a csapatnál nem tudták eldönteni, melyiküket küldjék el. Miután 2010 második felében Alguersuari nyeregbe került, Buemi az idei szezon elején összeszedte magát, és fordítani tudott, ami nem lehetett könnyű, még ha a párharcukra nem irányult is különösebben intenzív figyelem. Ám a svájci hiába verte őt 12:7-re az időmérőkön, Alguersuari a megspórolt új gumikat kihasználva az ötből négy olyan alkalommal feltört a legjobb tíz közé, amikor Buemi már a Q1-ben kiesett. Így fordulhatott elő, hogy ugyanannyiszor szerzett pontot, mint Buemi. Most 21 évesen állás nélkül maradt - ennyi idős korában a versenyzők többsége még csak álmodozik a Forma-1-ről, ő viszont 46 nagydíjjal a háta mögött már túl is van rajta. Legalábbis egyelőre.
Williams: Rubens Barrichello-Pastor Maldonado
Időmérő 10:9
Verseny 7:5
Pontszerzés 2/1
Legjobb eredmény 9./10.
Már önmagában az is hihetetlen - mármint hihetetlenül szomorú -, hogy a Williams idén csak háromszor szerzett pontot. Mégpedig összesen 5-öt, ami durván nyolcadrésze a konstruktőrök között közvetlenül előttük végző csapaténak, a Toro Rossóénak. A mélyrepülés a versenyzők lelkesedésére sem volt pozitív hatással, Rubens Barrichello a szezon közben számtalanszor nyílt kirohanást intézett a technikailag szerinte impotens Williams ellen, és kiakadt amiatt is, hogy állítólag rajta kísérleteztek a beállításokkal, ezért az autóját szinte sohasem tudta önmagára szabni. Végül az időmérőkön egy hajszállal így is lenyomta csapattársát, az ütközésekre feltűnően hajlamos Pastor Maldonadót, de a 10:9-es arány nem volt túl meggyőző a részéről egy újonc ellen, és állandó hőbörgéseivel egyébként sem ösztönözte arra a főnökeit, hogy mindenképpen hosszabbítsanak vele. Maldonado csak egyszer, Spában jutott a pontszerzők közé, pedig Monacóban szépen vezetett, és a hatodik helyen haladt, amikor öt körrel a verseny vége előtt Hamilton kipöckölte. Igaz, ő Barrichellóval ellentétben jövőre kap egy új esélyt.
Team Lotus: Heikki Kovalainen-Jarno Trulli
Időmérő 16:2
Verseny 8:3
Pontszerzés 0/0
Legjobb eredmény 13./13.
Egy olyan versenyzőnek, mint Jarno Trulli, akit hosszú évekig a mezőny egyik legjobb edzésmenőjeként tartottak számon, megalázó 16:2-es arányú vereséget szenvednie a csapattársától az időmérőkön. És akkor még finoman fogalmaztunk. Trulli jóformán egész évben a kormányszervóra panaszkodott, amely ugyan nem különbözött Kovalainenétől, de ő kevésbé boldogult el vele, mert túl érzéketlennek találta. A helyzet emiatt odáig fajult, hogy a Nürburgringen a tesztpilótát, Karun Chandhokot ültették be az autójába, s később hiába kapott új, személyre szabott szervót, Trulli sohasem talált magára. Igaz viszont, hogy a Lotus három 13. helyezéséből - melyek révén a csapat megelőzte a Hispaniát a konstruktőri összetettben - kettőt ő szerzett. A McLarennel korábban nem brillírozó Kovalainen gyanúsan jól érzi magát a Lotusnál, s bár ezt kihasználva később szeretne megint egy nagyobb csapathoz dobbantani, nem kizárt, hogy például Giancarlo Fisichellához hasonlóan ő is az a fajta versenyző, aki az esélyesség terhe nélkül van igazán elemében.
Hispania: Tonio Liuzzi-Daniel Ricciardo
Időmérő 5:5
Verseny 1:4
Pontszerzés 0/0
Legjobb eredmény 18./18.
(a közös időszakban, a Brit Nagydíjtól kezdve)
Ahhoz képest, hogy Daniel Ricciardo a Red Bull üdvöskéje, azaz szerepét tekintve az új Sebastian Vettel, nem váltotta meg a világot a Hispaniánál, ahová gyakorolni ültették be, mielőtt jövőre továbblép a Toro Rossóhoz. Egy sereghajtó csapat színeiben persze nehéz is feltűnést kelteni, és az Ricciardo mellett szól, hogy a szezon utolsó tíz versenyének időmérőin döntetlent játszott a rutinosabb Tonio Liuzzival, aki előző csapattársát, Narain Karthikeyant mindig legyőzte. Ricciardo alkalmasságáról a Toro Rossónál talán élesebb képet fogunk kapni, míg Liuzzi örülhet, ha a Hispania fix pontként megtartja a csapathoz újonnan érkező Pedro de la Rosa mellett.
Virgin: Timo Glock-Jérome D'Ambrosio
Időmérő 15:4
Verseny 7:3
Pontszerzés 0/0
Legjobb eredmény 15./14.
A Virgin versenyzőjeként Jérome D'Ambrosio is szembesült azzal, hogy egy kis alakulatnál a lehetetlennel határos szert tenni a hosszú pályafutás megalapozásához szükséges hírnévre, különösen egy olyan, osztályon felüli csapattárs mellett, mint Timo Glock. Bár a Virgin legjobb eredményeit, a két 14. helyet, D'Ambrosio érte el, valójában nem volt vitás, hogy kettejük közül Glock az elsőhegedűs. Kár, hogy egy olyan versenyzőnek, aki korábban már rajtolt az első sorból is, és háromszor állt a dobogón, a mezőny legvégén kell bohóckodnia. Persze közvetve tulajdonképpen ez is csak a jelenlegi mezőny elképesztően magas színvonalát bizonyítja: egyszerűen több a jó versenyző, mint ahány hely a jó csapatoknál van. Érdekes kérdés, hogy Glock a skatulyaelv egyik csüggedt áldozataként meddig fogja bírni cérnával.
Szerintem korrekt értékelés.
VálaszTörlés