2011. március 23., szerda

F1 - Kései szezonkezdés Ausztráliában

A Forma-1-es rajongók már tűkön ülve várják a szezonkezdést azután, hogy a március közepére tervezett szezonnyitó Bahreini Nagydíjat lefújták. Nem csak a rajongók, de mindenki, aki érdekelt a Forma-1-ben már nagyon várta, hogy végre az európai tavasz beköszöntével elinduljon a világbajnokság. A bahreini zavargásoknak köszönhetően a Forma-1 visszatért a hagyományos szezonnyitó helyszínére, az ausztráliai Melbourne-be.

Idén sem kezdődik változások nélkül a szezon. A csapatoknak három változóval kellett számolniuk, hiszen visszatért a KERS (kinetikusenergia visszanyerési rendszer), állíthatóak lettek az autók hátsó szárnyai (a jobb és könnyebb előzés érdekében) és Pirelli gumikkal futnak az autók.

A tavalyi évben 24 fősre nőtt mezőny maradt ugyanekkora, a kisebb csapatoknál történtek pilótacserék. A nagy csapatok megtartották ütős pilótafelállásukat. Egyedül Robert Kubicát hiányolhatjuk a nagyágyúk közül. A lengyel pilóta ugyanis február elején egy ralis balesetben annyira megsérült, hogy nagy valószínűség szerint az egész idei szezont ki kell hagynia. Helyét Nick Heidfeld vette át a Renault-nál.

Szinte vége sem volt még a szezonnak, máris olyan hírek röppentek fel, mely szerint Sebastian Vettel, a Forma-1 legfiatalabb világbajnoka, a Ferrarihoz tart. A Red Bull lépett, s március idusán bebiztosítva magát leszerződtette az ifjú tehetséget 2014-ig.

Megterhelő lesz a csapatoknak, hogy idén 19 futamon kell helyt állniuk (20, ha a Bahreini Nagydíjat más időpontban megrendezik), de szerencsés, hogy a szokásos egy hónapos Magyar Nagydíj utáni nyári pihenőt idén is sikerült beleszorítani ebbe a sűrű menetrendbe. India lesz az idei egyetlen új helyszín, így minden bizonnyal nagy figyelem hárul majd rá. Még egy változás a versenynaptárban: idén a spanyol helyett a török futammal veszi kezdetét a szezon európai része.

Idén is a meleg éghajlatú spanyolországi pályákat választottak a csapatok a 2011-es Forma-1-es szezonra való felkészülésre. A tesztelések számát idén is korlátozzák, így ezúttal is különösen fontos szerepet töltöttek be ezek a gyakorlások. Elmondható, hogy rengeteg kilométert tettek a csapatok az autóikba a tél során. Ember legyen a talpán, aki ezek alapján meg tudja jósolni, hogy mely csapatok lesznek erősek. A McLaren renoméjának nem tett túl jót, hogy a teszteken sokkal gyengébb teljesítményt nyújtott riválisainál. Kérdés, hogy ez a rosszabb forma marad-e a szezonkezdetkor is, mert akkor fuccs Jenson Button triplázási kísérletének Melbourne-ben. A brit pilóta ugyanis a Brawn GP-vel szerzett győzelmét követően duplázni tudott tavaly. A Mercedes szénája sem állt túl jól a tesztekkor. Michael Schumacher szerint kis esélye van annak, hogy a 2011-es szezont az élen kezdi meg a csapat. A Forma-1-es szakértőkkel egyetértésben a német pilóta szerint is a Red Bull lesz a favorit csapat, s számolni kell a Ferrarival és a Lotus-Renault-val is.

Az Ausztrál Nagydíj nagyon ütős kezdése lehet az idei szezonnak. A Melbourne-i egy nehéz utcai pálya, amelynek pont emiatt még nem elég jó a tapadása. Idő kell a „felgumizásához” és a letisztulásához. Elég egyenetlen is a pálya, s az ilyenkor jellemző változékony idő igencsak megkavarhatja a sorrendet.

A verseny és a pálya

A március végén rendezik a 27. Ausztrál Nagydíjat, amelyből ez lesz a 16. Melbourne-ben. Az első 11 futamot Adelaide-ben rendezték meg 1985-1995 között. 1996-ban azonban az Albert Parkba került át a futam. Ez a futam a 2006-os és a 2010-es évet kivéve eddig mindig a szezonnyitó verseny volt. Ezúttal is nyári időjárás várja a Forma-1-es cirkuszt.

Az 58-körös Ausztrál Nagydíj március 27.-én helyi idő szerint 17 órakor veszi kezdetét (nálunk reggel 8-kor). A pálya hossza: 5,303 km, a teljes versenytáv 307,574 km. A pályarekordot még mindig Michael Schumacher tartja 2004-ből, ideje 1 perc 24,125 másodperc.

2010-ben Jenson Button nyert, tehát McLaren-siker született. A brit pilóta ideje 1:33:36.531 volt. A második helyezett Robert Kubica (Renault) lett, míg a bronzérmes helyen a Ferrarival versenyző Felipe Massa ért célba.

Csapatok és pilóták – 2011

- Red Bull

Sebastian Vettel

Mark Webber

- McLaren

Lewis Hamilton

Jenson Button

- Ferrari

Fernando Alonso

Felipe Massa

- Mercedes

Michael Schumacher

Nico Rosberg

- Renault

Nick Heidfeld

Vitalij Petrov

- Williams

Rubens Barrichello

Pastor Maldonado

- Force India

Adrian Sutil

Paul di Resta

- Sauber

Kamui Kobayashi

Sergio Perez

- Torro Rosso

Sebastien Buemi

Jaime Alguersuari

- Lotus

Jarno Trulli

Heikki Kovalainen

- HRT

Narain Karthikeyan

Vitantonio Liuzzi

- Virgin

Timo Glock

Jerome d’Ambrosio


2011-es Forma-1-es versenynaptár

2011.

március 27. Ausztrál Nagydíj, Melbourne

április 10. Malajziai Nagydíj, Szepang

április 17. Kínai Nagydíj, Sanghaj

május 8. Török Nagydíj, Isztambul

május 22. Spanyol Nagydíj, Barcelona

május 29. Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

június 12. Kanadai Nagydíj, Montreal

június 26. Európai Nagydíj, Valencia

július 10. Brit Nagydíj, Silverstone

július 24. Német Nagydíj, Nürburgring

július 31. Magyar Nagydíj, Hungaroring

augusztus 28. Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps

szeptember 11. Olasz Nagydíj, Monza

szeptember 25. Szingapúri Nagydíj, Szingapúr

október 9. Japán Nagydíj, Szuzuka

október 16. Koreai Nagydíj, Jeongam

október 30. Indiai Nagydíj, Új-Delhi

november 13. Abu-Dhabi Nagydíj, Yas Marina

november 27. Brazil Nagydíj, Interlagos (Sao Paulo)

⇄
Detect language » Hungarian

2011. március 20., vasárnap

Forma 1 Ausztrál Nagydíj

Start:     Mar 25, '11 02:30a
End:     Mar 27, '11 10:00a
Photobucket

2011. március 25. péntek
Első szabadedzés: 02:30 - 04:00
Második szabadedzés: 06:30 - 08:00

2011. március 26. szombat
Harmadik szabadedzés: 04:00 - 05:00
Időmérő edzés: 07:00 - 08:00

2011. március 27. vasárnap
Verseny: 08:00 - 10:00

Város: Albert Park Melbourne
Alapítás éve: 1996
Kanyarok száma: 16
Jobbos kanyar: 10
Balos kanyar: 6
Csúcssebesség: 303
Körök száma: 58
Első F1-es futam: 1996.
Első győztes: 1996: Damon Hill (Williams)

Website: http://www.grandprix.com.au
Tavalyi eredmények: http://laczyi.multiply.com/calendar/item/10046
Tavalyi összefoglaló videó: http://laczyi.multiply.com/video/Australia2010

Albert Park Melbourne pályarajz:
Photobucket

2011. március 1., kedd

Új néven szerepel a Red Bull idén a Forma-1-ben

  A tavaly a konstruktőrök versenyét megnyerő osztrák istálló autói a 2011-es szezonban Red Bull Infiniti néven szerepelnek a Forma-1-ben.

A továbbiakban is a Renault szállítja a Red Bull számára a motort, de a motor neve Infinitire változik. Az üzlet része, hogy cserébe a Renault-Nissan szövetség nem kér pénzt a motorok biztosításáért, ami 11 millió dollár megtakarítást jelent a Red Bull Racingnek.

A japán-francia autógyártó szövetségben a Nissan 43 százaléka Renault-é, a Renault 15 százaléka a Nissané, az Infiniti pedig 100 százalékig a Nissané.

Az Amerikában ismert Infiniti luxusmárka alig két éve jelent meg az európai piacokon és ismertsége egyelőre messze elmarad az többi prémiummárkához, a Lexushoz, Audihoz, Mercedeshez, BMW-hez képest. A Nissan reményei szerint ezzel a lépéssel jobban sikerül megismertetni a márkanevet, ami mindenképpen jó hatással lesz a Nissan prémiummárkájának eladási adataira. A Red Bull kedden ad ki közleményt az új névvel kapcsolatban.

⇄
Detect language » Hungarian

2011. február 21., hétfő

Hivatalos: Elmarad a Bahreini Nagydíj

A mai nap folyamán már korábban biztossá vált, hogy elmarad az utolsó tesztlehetőség, mely a csapatoknak adatott, legalábbis Bahreinben biztosan nem tartják meg március első hétvégéjén. Ma folytattak tárgyalásokat a csapatvezetők. A fő téma az volt, hogy az arab ország helyett, hol tartják meg az idénynyitó előtti utolsó tesztelést. Eközben Bernie Ecclestone is megbeszélést tartott a helyi szervezőkkel, ahol megszületett a végső döntés: a zavargások és tüntetések miatt, elmarad a március 13-ai, Bahreini Nagydíj.

A teszteket több helyen is pótolhatják: Abu Dhabi és Portimao, mint új helyszínek kerültek képbe, míg Jerez és Barcelona szintén felajánlotta a lehetőséget, hogy a negyedik tesztelésre visszatérhessen a mezőny.

Mivel a zavargások nem nyugszanak Bahreinben, a nagydíj szervezői és Bernie Ecclestone úgy döntöttek, hogy a tesztelések elhalasztása után, a versenyt is elhalasztják. A hivatalos döntés ma délután született meg. „Úgy éreztük, hogy jelenleg egyedül a legfontosabb eseményre kell összpontosítani minden figyelmünket, ez az esemény pedig most nem a Forma-1 szezonnyitó nagydíjának megrendezése. Most a belföldi problémáinkat kell megoldanunk” – nyilatkozta Salman bin Hamad bin Isa Al-Khalifa, az ország Korona Hercege. 

„Bahreinnek most egy nagyon fontos konfliktust kell megoldania. Ami most itt folyik, az tragédia. Országunknak újra fel kell fedeznie azokat az értékeket, melyek egy csoporttá, egy társadalommá, egy nemzetté kovácsoltak minket” – fogalmazott a trónörökös. Az események ilyesfajta alakulása azt jelenti, hogy a 2011-es szezon két héttel később veszi kezdetét a tervezettnél. A hivatalos idénynyitó március 27-én lesz Ausztráliában.

Arról egyelőre nem érkezett hír, hogy mikor pótolják a versenyt a Yas Marina versenypályán, de egy novemberi végi pletykáról már lehetett hallani a mai napon.



⇄
Detect language » Hungarian

2011. február 19., szombat

F1 - Visszatér a KERS: Tények és számok

A fékezések során korábban kárba vesző energiát felhasználó KERS első ízben 2009. március 29-én, az Ausztrál Nagydíjon mutatkozott be a Formula-1-ben. Bár a csapatok a 2010-es szezonnal kapcsolatban megegyeztek, hogy mellőzik annak használatát, az idei évben újra feltűnik majd a versenyeken, sőt 2009-cel ellentétben most szinte az összes csapat autójában megtalálható lesz.

- A KERS egy mozaik szó, ami a Kinetic Energy Recovery System rövidítése és szó szerint fordításban Mozgási Energia Visszanyerő Rendszer lenne. A fékezések során az autók mozgási energiája elemésztődik, kárba vész. Ez az energia pedig nem kevés, úgy körönként nagyjából 400 kilojoule, a KERS azonban „ebből” 60 kW-ot (81 lóerő) tud a pilóta rendelkezésére bocsátani, amit a szabályok értelmében minden egyes körben 6,67 századmásodpercig szabadon felhasználhat. A pilóta csak megnyom egy gombot a kormányon és máris 81 lóerővel erősebb lesz az autója, és ez bizony bizonyos helyzetekben, mint amilyen a rajt nagyon jól jöhet.

- Craig Nelson, a Mercedes GP jármű dinamikai osztályának az igazgatója szerint „a KERS jelenleg még nagy kihívást jelent a mérnököknek, ugyanakkor a rendszer körönként 0,3-0,4 tizedmásodpercet jelent, ráadásul a versenyben egy új és izgalmas stratégiai elemként is felhasználható.” Akkor, amikor a Formula-1-ben század, sőt ezredmásodpercekért folyik a harc a KERS körönkénti 3-4 tizedes előnye hatalmas előnyt jelent, olyat, amivel minden csapatnak számolnia kell.

- Egészen mostanáig a Formula-1-ben három futamgyőzelmet szereztek a KERS rendszerrel felszerelt autók. Az elsőt a McLaren-Mercedes pilótája, Lewis Hamilton érte el 2009. július 26-án a Magyar Nagydíjon, majd Belgiumban Kimi Raikkönen a Ferrarival és végül a Szingapúri Nagydíjon ismét Hamilton volt eredményes a KERS rendszerrel felszerelt McLarenjével.

- 2009 óta a KERS rendszerek komoly fejlődésen mentek keresztül, így erősebbek, könnyebbek és kompaktabbak lettek, ezáltal sokkal kisebb feladat elé állítják a mérnököket, amikor a rendszer autón belüli elhelyezéséről kell dönteniük. A rendszer súlya egyébként 2011-ben olyan 24 kilogramm körül van.

- A KERS rendszernek azért veszélyei is vannak, 2008-ban a jerezi teszten a BMW egyik szerelőjét áramütés érte, amikor hozzáért az autóhoz. Szerencsére neki csak egy fájdalmas „élményben” volt része, és nem szenvedett maradandó egészségkárosodást. A mai rendszerek viszont már sokkal megbízhatóbbak, a Mercedes-Benz High Performance Engines által kifejlesztett rendszer elsőként kapta meg az OHSAS 18001-es minőségbiztosítási tanúsítványt, ami az egészséges és biztonságos „munkahely” címet jelenti. Így talán a szerelőknek nem kell többé tartaniuk a KERS rendszerek által okozott áramütésektől.

- 2009-ben csak négy csapat a McLaren, Ferrari, BMW Sauber és a Renault próbálkozott meg a KERS használatával, míg a Red Bull csak tesztelte azt, a Williams pedig egy különleges lendkerekes KERS rendszert épített, de azt a Formula-1-ben sohasem vetette be éles körülmények között. A 2009-es szezont azonban csak a McLaren és a Ferrari fejezte be úgy, hogy benne volt az autóikban a KERS, a BMW és a Renault ugyanis már az év elején feladta a rendszerrel való „kísérletezést”.

- 2011-ben a HRT, a Virgin és a Team Lotus kivételével az összes csapat használni fogja a KERS-t, a Mercedes pedig (ahogyan a Ferrari is) több csapatot is ellát saját rendszerével, így a Mercedes GP mellett a McLaren és a Force India csapatok is a Mercedes által kifejlesztett KERS rendszerrel vághatnak neki a szezonnak.

- 2009-ben a legnagyobb probléma a KERS használatával az volt, hogy annak jelentős súlya miatt a nehezebb pilóták elvesztették az összes ballasztsúlyukat, amit az autó egyensúlyának megfelelő beállítására tudtak felhasználni, így jelentős hátrányba kerültek a többiekkel szemben. 2011-ben ezért az autók tömegét a 2009-es 605 kilogrammról (2010-ben már 620 kilogramm volt az autók minimum súlya) 640 kilogrammra emelték fel.

⇄
Detect language » Hungarian

2011. február 17., csütörtök

Nick Heidfeld a Lotus Renault pilótája lesz

  A Lotus Renault GP ma bejelentette, hogy Nick Heidfeld csatlakozik a csapathoz, a sérült Robert Kubica helyét foglalja el az eheti, barcelonai teszteléstől kezdve.




A 33 éves német pilóta az egyik legtapasztaltabb Formula-1-es versenyző, 11 szezon alatt 172 versenyen indult. Március 13-án, a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon Vitalij Petrov csapattársa lesz.

Nick Heidfeld:
"Szerettem volna más körülmények között visszatérni a Formula-1-be, de büszke vagyok, hogy megkaphattam ezt a lehetőséget. Minden gyorsan történt, de nagyon lenyűgözött, amit eddig láttam a létesítményekből és az enstone-i dolgozók elkötelezettségéből. Élveztem a múlt heti, jerezi tesztet és már sikerült a pályán jól megismerkednem a fiúkkal. Jó érzéseim vannak az autóról, amely egészen innovatív. Különösen motivált vagyok és már alig várom a szezon kezdetét."


Eric Boullier, csapatfőnök:
"A csapat nagyon nehéz néhány héten van túl és gyorsan reagáltunk. Nicknek lehetőséget adtunk Jerezben az elmúlt héten és lenyűgözött minket. Gyors, tapasztalt, technikailag nagyon erős visszajelzéseket ad és ismeri az autót. Mindig azt mondtuk, elsődleges cél, hogy egy tapasztalt pilóta üljön az autóba és úgy érezzük ő az ideális ember erre a munkára. Örömmel üdvözöljük Nicket a csapatnál és egy erős szezonkezdetre számítunk vele és Vitalijjal Bahreinben."


Heidfeld szerződtetésének bejelentését követően a Renault csapat közölte a következő, barcelonai teszten részt vevő pilótákat is:
Péntek délelőtt: Nick Heidfeld és Vitalij Petrov boxkiállást gyakorol
Péntek délután: Vitalij Petrov
Szombat: Nick Heidfeld
Vasárnap: Vitalij Petrov
Hétfő: Nick Heidfeld

⇄
Detect language » Hungarian

2011. február 15., kedd

NYEREMÉNYJÁTÉK - ékszerutalvány 30.000 Ft értékben!

Szia!

Hallottál már arról, hogy milyen nyereményjáték van a www.mylatrend.hu oldalon? Regisztrálj, és minden hónapban nyerhetsz egy általad összeállított divatékszer kollekciót 30.000 Ft értékben! Fontos, hogy a regisztráció folyamán az Ajánlókód mezőbe másold be a következő szerencsekódot:

9878036854 !

Ráadásul a szerencsekód hosszabb változatával 10% kedvezménnyel is vásárolhatsz a www.mylatrend.hu kínálatából, amennyiben a rendelési folyamat 2. lépésénél a „Fizetési mód és szállítási feltételek” űrlapon található „Akciós kuponkód” mezőbe bemásolod a teljes kódot:

9996955709-9878036854-5247277698 !
Sok sikert!
⇄
Detect language » Hungarian

2011. február 11., péntek

Robert Kubica: Még idén vissza kell térnem

  Először szólalt meg vasárnapi ralibalesete óta Robert Kubica, a Lotus Renault GP Forma-1-es pilótája. A fiatal lengyel még idén vissza akar térni a pályára, és biztos benne, hogy ez a baleset csak még erősebbé teszi. Mint mondja, a ralira mindenképpen szüksége van ahhoz, hogy jobb pilótává váljon.


"Minden eddiginél erősebben akarok visszatérni a pályára, mert az ilyen balesetek után fejlődik az ember. 2007-ben is ez történt velem a kanadai baleset után. Akkor csak egy versenyt hagytam ki, de mikor visszatértem, jobb voltam, mint korábban"- nyilatkozta a Gazzetta dello Sport munkatársának Robert Kubica.


"Egy pilóta több annál, minthogy csak a gázt nyomja és tekeri a kormányt. Van különbség aközött, aki 80 százalékot ad bele, és aki 95 százalékot tesz oda: a tizenöt százaléknyi különbséget a képességek és a motiváció adja. 2007 óta fejben erősebb pilóta vagyok. És ugyanez lesz ezúttal is, amikor újra jó fizikai állapotba kerülök. Még idén vissza kell térnem"-

Kubicát megnyugtatja a tény, hogy ezúttal a műtét után négy nappal sokkal jobbnak érzi a jobb kezét, mint amikor hét évvel ezelőtt egy közlekedési balesetben megsérült szintén ezen testrésze.

A 26 éves pilóta azt is elmondta, a vasárnapi balesetből semmire sem emlékszik. Újabb műtétje előtt (pénteken reggel kezdődött a többórás operáció) megerősítette, ujjai mozognak, érzi őket, és karjával is ugyanez a helyzet.

"Sajnálom ami történt, nem kellett volna így lennie. Nem tudom mi történt pontosan, nem emlékszem az ütközésre. A kórházban tértem magamhoz, és mindent a menedzserem, Daniele Morelli magyarázott el nekem, aki itt van velem vasárnap óta"- folytatta.


Az elmúlt napokban a pilóta csapatát, a Lotus Renault GP-t többen is kritizálták, amiért engedte ralizni húzóemberét, ám Eric Boullier a jövőben sem tiltaná meg a veszélyes hobbikat versenyzőinek. Kubica az olasz lapnak adott interjúban kifejtette, miért is van szüksége a ralira.

"Ha nem álltam volna rajthoz, biztosan bántam volna. Ezért részt vettem a versenyen, és most itt fekszem ebben a kórházi ágyban. De a rali nem csak szenvedély, hanem egy komoly felkészülés is az F1-re. Jobb F1-es pilóta lettem, annak köszönhetően, hogy több raliversenyen is rajthoz álltam tavaly. A rali segít fejleszteni a koncentrációt, különösen hogy a Forma-1-ben már nincsenek évközi tesztek. Az F1-ben a teljesítmény egy csomó részleten múlik. A rali lehetővé teszi számomra, hogy olyan területeken képezzem tovább magam, ahol még fejlődésre szorulok. Ez nagyon fontos egy olyan szezon előtt, ami 20 futamból áll"- fejtette ki véleményét Kubica, aki azonban sajnos éppen a ralis képességfejlesztés miatt marad le az idei szezon nagy részéről.

Csapata, a Lotus Renault időközben Nick Heidfeld személyében megtalálta elsőszámú jelöltjét a pótlására, a rutinos német a hétvégén bizonyíthat a jerezi teszten.

⇄
Detect language » Hungarian