2010. július 8., csütörtök

Brit Nagydíj: Átépített pályán a Forma-1

  Az idei évben várhatóan teljesen meg fognak telni a lelátók a hétvégi Brit Nagydíj helyszínén a Silverstone-i Forma-1-es pályán, hiszen a hazaiak két üdvöskéje, a McLaren britjei, Lewis Hamilton és Jenson Button foglalják el az egyéni ponttábla élét. Ráadásul az eddig szegényesnek tartott pályát is átépítették, ami még több látogatott vonz majd a második világháborús reptérből kialakított versenypályán tartott futamra. A ködös Albion lakóinak azonban csak a remény marad egy mclarenes győzelemre, hiszen a tavalyi kettős Brit Nagydíj-győzelmét és a legutóbbi valenciai aranyérmes helyét követően a hétvégi futam favoritja egyértelműen a Red Bull és pilótái lesznek.

Mindent megtettek a Silverstone-i pálya tulajdonosai azért, hogy a Forma-1 ne menjen át Doningtonba. A tulajdonosok egy új résszel bővítették ki a pályát, amelyen először 1950-ben rendeztek versenyt, és a tervezett átalakítások hatására megállapodást kötöttek arra, hogy a következő 17 évben itt rendezzék meg az ország nagydíját. Az átépítések még közel sem fejeződtek be, hiszen a bokszutcát jövő májusra építik át és további fejlesztések és építkezések fejeződnek be 2011 végére.

A 2008-as esős futamot Lewis Hamilton nyerte, de tavaly a mclarenek labdába sem rúgtak. 2009-ben Rubens Barrichello tudott még a Red Bullokon kívül fellépni a dobogóra (a Brawn GP színeiben), éppúgy, mint az azelőtti évben a sokkal rosszabb formában futó Hondával.

„A Brit Nagydíjat a szezon felénél rendezik meg és a csapatunk már nagyon éhes a sikerre. Mivel a 2009-es év nagy részében nem álltunk harcban a világbajnoki címért, elmondhatom, hogy mindenki nagyon izgatott, különösen az ilyen hétvégeken, ahol hazai közönség, barátok és családtagok előtt versenyzünk. Az átépített Silverstone-i pályán még nem versenyeztünk, de amit a pályarajzból és videofelvételekből láttam nagyon tetszett. Gyorsnak tűnik a pálya – az új kanyarok is, melyek közepesen gyorsak és nagyon gyorsak, s ez az, amire itt szükség van.” – nyilatkozta az egyéni ponttábla élén álló Lewis Hamilton.

A McLaren minden erőfeszítést megtesz a hazai siker érdekében. Új fejlesztéseket visz magával Silverstone-ba, így azt a módosított diffúzort is, amelyet néhány versenytárs már használ. A Red Bull már a szezon elejétől használja ezt a speciális diffúzort és sokan ennek is tudják be idei sikereit, bár sokan beépítették már autóikba, ennek hatása mégsem látszik. Nem elég ugyanis az új fejlesztéseket csatasorba állítani, meg kell találni az autó megfelelő egyensúlyát is.

A tradicionális vetélytárs, a Ferrari optimista a hétvége előtt. Fernando Alonso hiszi, hogy még mindig harcban áll a világbajnoki címért folyó küzdelemben, még akkor is, ha a Valenciában bevezetett fejlesztések (így az új diffúzor) még nem hozták meg az eredményüket. Alonso hazai nagydíján szeretett volna szebben szerepelni, de csak a csalódást keltő nyolcadik (a büntetések előtt kilencedik) helyet szerezte meg. Silverstone-ban, ezen a gyors pályán, azonban a spanyol pilóta szerint sokkal jobban előjön az F10-es igazi erőssége, a gyorsasága.

A pálya és a verseny

A Silverstone-i pályát átépítették, s kiegészült az új Aréna résszel. A lassú és gyors kanyarok elegye azt a célt hívatott kiszolgálni, hogy a nézők jobban átlássák a pályát és az előzési manővereket. Ez a rész majd 0.8 km-el hosszabbította meg a pályát, így ez lett a versenynaptár egyik leghosszabb pályája. Az átlagsebesség várhatóan nem változik meg, s miközben gyors pálya marad, kevésbé fog az erős motorral rendelkező autóknak kedvezni. A motorerősségnek azért fontos szerepe marad a pálya gyors részein, főleg a gyors kanyarokban.

A Silverstone-i pálya nem csak az autóknak és pilótáknak, de az abroncsoknak is nagy kihívás. A pálya a lassú, közepes és gyors kanyarok megfelelő elegye. A gyors szakaszok miatt nagy figyelem hárul majd az abroncskopásra, emiatt nagyon elővigyázatosan választanak majd az istállók gumikat. Miután nehéz a pályán előzni, az istállók stratégáin sok múlik, ugyanis most mindennél fontosabb szerephez jut a versenystratégia, amellyel versenyt lehet nyerni és veszíteni.

Az 52-körös Brit Nagydíj július 11.-én helyi idő szerint 13 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 5,901 km, a teljes versenytáv 306,747 km. A pályarekordot Michael Schumacher tartja 2004-ből, ideje 1 perc 18,739 másodperc.

2009-ben Sebastian Vettel szerezte meg a győzelmet Silverstone-ban, így tehát Red Bull-siker született. A német pilóta ideje 1’22”49.328 volt. A második helyezett Vettel csapattársa, Mark Webber lett, miközben a bronzérmes helyen Rubens Barrichello (Brawn GP) ért célba.

2010. július 3., szombat

Forma 1 Brit Nagydíj

Start:     Jul 9, '10 01:00a
End:     Jul 11, '10 12:45p

2010. július 9. péntek
Első szabadedzés: 11:00 - 12:30
Második szabadedzés: 15:00 - 16:30

2010. július 10. szombat
Harmadik szabadedzés: 11:00 - 12:00
Időmérő edzés: 14:00 - 15:00

2010. július 11. vasárnap
Verseny: 14:00 - 16:00

Grand Prix Circuit Silverstone
Város: Grand Prix Circuit Silverstone
Alapítás éve: 1942
Kanyarok száma: 17
Jobbos kanyar: 10
Balos kanyar: 7
Csúcssebesség: 294
Körök száma: 60
Első F1-es futam: 1950.
Eddigi nagydíjak száma: 40
Első győztes: 1950: Nino Farina (Alfa Romeo)
Első pole pozíció: 1950: Nino Farina (Alfa Romeo)
Legtöbb győzelem - pilóta: Alain Prost (5)
Legtöbb győzelem - csapat: Ferrari (12)
Legtöbb pole pozíció - pilóta: Damon Hill (3), Jim Clark (3), Nigel Mansell (3)
Legtöbb pole pozíció - csapat: Williams (11)
Versenyen futott leggyorsabb kör: 1:18.739 (Michael Schumacher, Ferrari, 2004)
Időmérőn futott leggyorsabb kör: 1:18.233 (Kimi Räikkönen, McLaren, 2004)
Website: http://www.silverstone.co.uk

Grand Prix Circuit Silverstone pályarajz:
F1

2010. június 23., szerda

Az FIA Világtanácsának teljes közleménye

 Az FIA több helyen módosította a szabályzatot és új gumiszállítót jelentett be a szerdai, Genfben megtartott ülését követően.






Gumik
A Pirelli került kiválasztásra, mint egyetlen gumiszállító az FIA Formula-1-es világbajnokságra, három éves időtartamra, mely 2011-ben kezdődik. A kizárólagos gumiszállító elfogadja az FIA sport- és technikai szabályzat szigorú szempontjait.

Csapatok dolgozóinak FIA licensze
A Formula-1 Bizottsága speciális licensz kiadását javasolta a versenytársak dolgozóinak, akik az FIA világbajnokságban részt vesznek. Ennek alkalmazhatósága a 2011-es FIA Formula-1 világbajnokságban megfontolás tárgya, ez a szabály az FIA által szervezett világbajnokságokban bevezetésre kerül a jövőben.

Biztonsági autó
Azonnali hatállyal bevezetésre kerül, nem előzhető egy autó sem addig, míg az első biztonsági autós vonalat a biztonsági autó boxutcába történő visszatérése után először át nem lépik. Azonban, ha a biztonsági autó még az utolsó kör elején is a pályán van, esetleg az utolsó körben hajt be oda, ki kell állnia a kör végén a boxutcába és az autóknak előzés nélkül, normál sorrendben kell elérniük a kockás zászlót.

Általános biztonság
Azonnali hatállyal bevezetésre kerül, amely autó szükségtelenül lassan, kiszámíthatatlanul halad, vagy potenciális veszélyt jelent más pilótákra, a versenybírák beidézik. Ez alkalmazásra kerül minden olyan autón, amely a pályán, a boxkijáratnál, vagy a boxutcában halad.
Azért, hogy az autók ne haladjanak lassan az időmérő edzés felvezető, vagy a felderítő körökben, amikor a boxutcát megnyitják a versenyre, a pilótáknak egy maximális időn belül kell körbe érniük. Ezt az időt az FIA a boxkijárat utáni biztonsági vonal és a boxbejárat előtti biztonsági autós vonal között határozza meg. A maximális időt a versenyigazgató dönti el, a szabadedzés első napját megelőzően, amely a hétvége alatt helyesbítésre kerülhet, ha szükséges.

Rajtrács
2011-től, minden pilóta, akinek az időmérő edzésen elért köre több, mint 107 százalékkal meghaladja az első etapban elért köridőt, nem vehet részt a versenyen. Kivételes körülmények között azonban, ha a szabadedzésen megfelelő köridőt ér el a pilóta, a versenybírák rajtengedélyt adhatnak az autónak. Ha ez több, mint egy versenyzőt érint, akkor a versenybírák határozzák meg a rajtsorrendet.

Pilóta által állítható karosszéria elemek
2011-től az állítható karosszéria elemeket a pilóta a verseny megkezdése előtt aktiválhatja és kizárólag az előzési lehetőségek javítására a verseny során, két kör elteltével.
A pilóta csak akkor aktiválhatja az állítható elemeket a versenyen, amikor erre az irányító elektronika engedélyt ad. Erre csak akkor lesz lehetősége, ha a pilóta kevesebb, mint egy másodperccel követi az előtte haladót. A rendszer letiltásra kerül, amint a pilóta a fékre lép a rendszer aktiválása után.
Az FIA, miután minden csapattal konzultált, kialakította azt a követési időt, amelyen belül az állítható elemeket használni lehet.

Aerodinamikai hatékonyság
Kivéve azokat az elemeket, amely a pilótának szükséges az állítható elemek működtetéséhez, a rendszer, egységek, vagy eljárások, amellyel a pilóta meg tudja változtatni az autó karakterisztikáját, 2011-től betiltásra kerül.

Súly
2011-től az autók minimális súlyának a 640 kilogrammot el kell érnie.

Üzemanyag-mennyiség
Azonnali hatállyal kerül bevezetésre, ha üzemanyagmintát kell adni az edzés után, akkor az autónak saját erőből kell visszatérnie a boxba.

Licenszek
Tekintettel pályafutására és Formula-1-es tesztelések során eltöltött idejére, a Motorsport Világtanács négy versenyre szóló próbaidős szuperlicenszt ad a kínai pilótának, Ho-Pin Tungnak.



Hivatalos: 2011-től a Pirelli szállítja a gumikat a Forma-1-nek

 Az FIA hivatalosan is bejelentette, hogy 2011-től a Pirelli lesz a Formula-1 gumiszállítója, mely az eddigi partnert, a japán Bridgestonet váltja.

A Pirelli volt talán a legesélyesebb pályázó erre a szerepre, bár versenyben volt az Avon és a Michelin is. A Bridgestone sok éven át szállította az abroncsokat Bernie Ecclestone és s csapatok számára, de úgy döntöttek, hogy kivonulnak a száguldó cirkusz világából. 


Az FIA tájékoztatásában ez áll: „A Pirelli lesz a Formula-1-es Világbajnokság egyedüli hivatalos gumiszállítója, 2011-től három éven keresztül. Az olasz cégnek 44 F1-es futamgyőzelme van és nagyon sok sikeres időszakot töltött el a sportágban 1950-től kezdve. Utoljára 1991-ben indult versenygép Pirelli abroncsokkal F1-es nagydíjon.

2010. június 19., szombat

Forma 1 Európa Nagydíj

Start:     Jun 25, '10 01:00a
End:     Jun 27, '10 11:45p
Location:     Circuito Urbano de Valencia

2010. június 25. péntek
Első szabadedzés: 10:00 - 11:30
Második szabadedzés: 14:00 - 15:30

2010. június 26. szombat
Harmadik szabadedzés: 11:00 - 12:00
Időmérő edzés: 14:00 - 15:00

2010. június 27. vasárnap
Verseny: 14:00 - 16:00

Circuito Urbano de Valencia
Város: Circuito Urbano de Valencia
Alapítás éve: 2008
Kanyarok száma: 22
Jobbos kanyar: 13
Balos kanyar: 9
Csúcssebesség: 0
Körök száma: 57
Első F1-es futam: 2008.
Eddigi nagydíjak száma: 0
Első győztes:
Első pole pozíció:
Legtöbb győzelem - pilóta:
Legtöbb győzelem - csapat:
Legtöbb pole pozíció - pilóta:
Legtöbb pole pozíció - csapat:
Versenyen futott leggyorsabb kör: 1:38.708 - F Massa (2008)
Időmérőn futott leggyorsabb kör:
Website: http://www.circuitourbanovalencia.es

Circuito Urbano de Valencia pályarajz:
Valencia

2010. június 12., szombat

Join The Pact

https://www.jointhepact.com/GateWay.aspx
"Soha ne igyál, és vezess egy időben!"
Csatlakozzatok ti is Mika-hoz, és természetesen ehhez a szemlélethez!
Join The Pact

2010. június 9., szerda

SFportal Találkozó 2010

 Július 10-én az SFportal meghívására a színész Magyarországra látogat, hogy a Stargate Atlantis hazai rajongóival is találkozhasson! 


A színész 1967-ben született Prágában. Egy évvel később, mikor a szovjet csapatok elfojtották a prágai tavaszt, szülei úgy döntöttek, elhagyják az akkori Csehszlovákiát, és Kanadába menekültek. Végül Brit Kolumbiában, Victoriában telepedtek le. David szereplési vágya már korán megmutatkozott, iskolai színdarabokban szerepelt, sőt, több televíziós reklámban is feltűnt (pl. Adidas). Végzős főiskolásként debütált rendezőként; a The Murder Room című darabot állította színpadra. Az egyetem elvégzése után (ahol szabad művészetekből diplomázott), több Vancouver környéki társulatban is szerepet vállalt, illetve a Vancouveri szabadtéri Shakespeare-fesztiválon, a Bard on the Beach-en megismert barátaival hamarosan megalakította saját társulatát, Ironworks Productions néven. Első produkciójuk, Estragon Godot-ra várvája zajos sikert aratott, bejárták vele egész Európát. Egy évvel később Nykl Prágába költözött, ahol színpadi, filmes és reklámszerepekkel is elhalmozták. 1994-ben társalapítója lett Prága első angol nyelvű színtársulatának, a Misery Loves Company-nek, ahol rövid időn belül 17 darabban is közreműködött; színészként, producerként, rendezőként és művészeti vezetőként. Később visszatért Vancouverbe, ahol immár főállású színészként több televíziós sorozatban, filmben és reklámban is feltűnt.

2004-ben kapta meg Dr. Zelenka szerepét a Stargate: Atlantisban. Eredetileg csak egy epizódra, egy orosz kutató szerepére szerződtették, azonban Nykl cseh származása miatt a karakter is cseh nemzetiségű lett. A rajongók nyomására végül Zelenka visszatérő szereplő lett a sorozatban, még az SG-1 „The Pegasus Project” című epizódjában is feltűnt. Sokan az SG-1 Walter Harriman őrmesteréhez (a „tárcsázó arc”) hasonlítják, aki mellékszereplőként is masszív rajongóbázisra tett szert, és ezért egyre több és több szerepet kapott a sorozatban. Zelenka karaktere is egyre nagyobb jelentőséggel bírt az Atlantis 5 évadja során, folyamatos élcelődése Dr. Rodney McKay-jel a sorozat védjegyévé vált. 2005-ben Leo-díjra is jelölték, legjobb férfi mellékszereplő kategóriában.

2010. június 5., szombat

Forma 1 Kanadai Nagydij

Start:     Jun 11, '10 1:00p
End:     Jun 13, '10 11:45p
Location:     Gilles Villeneuve Circuit

2010. június 11. péntek
Első szabadedzés: 16:00 - 17:30
Második szabadedzés: 20:00 - 21:30

2010. június 12. szombat
Harmadik szabadedzés: 16:00 - 17:00
Időmérő edzés: 19:00 - 20:00

2010. június 13. vasárnap
Verseny: 18:00 - 20:00

Gilles Villeneuve Circuit
Város: Gilles Villeneuve Circuit
Alapítás éve:
Kanyarok száma: 15
Jobbos kanyar: 9
Balos kanyar: 6
Csúcssebesség: 323
Körök száma: 70
Első F1-es futam: 1978.
Eddigi nagydíjak száma: 29
Első győztes: 1978: Gilles Villeneuve (Ferrari)
Első pole pozíció: 1978: Jean-Pierre Jarier (Lotus)
Legtöbb győzelem - pilóta: Michael Schumacher (7)
Legtöbb győzelem - csapat: Ferrari (10)
Legtöbb pole pozíció - pilóta: Michael Schumacher (6)
Legtöbb pole pozíció - csapat: Williams (8)
Versenyen futott leggyorsabb kör: 1:13.622 (Rubens Barrichello, Ferrari, 2004)
Időmérőn futott leggyorsabb kör: 1:12.275 (Ralf Schumacher, Williams, 2004)
Website: http://www.grandprix.ca

Gilles Villeneuve Circuit pályarajz:
Kanada

2010. május 31., hétfő

F1 - Horner: Ilyen nem történhet meg újra!

  Beszélgetés Christian Hornerrel a Török Nagydíj 40. körében történt incidens után, amelyben a csapat két pilótája ütközött.


Látva Mark és Sebastian közötti ütközést Sebastian hibáztatható? 
Nem, azt hiszem mindketten nagyfiúk. A McLaren pilótái is keményen harcoltak egymással, de elegendő helyet hagytak a másiknak és nem láttam a két McLarent a palánkon. Egy dolog, amit mindig kérünk a pilótáktól, hagyjanak egymásnak helyet, ezért nagy csalódás, ami ma történt. Ennek többet nem szabad megtörténnie.

Miért mondta Mark a sajtótájékoztatón az újságíróknak, hogy mélyebbre kell ásni, ha tudni szeretnék Seb miért ment neki? Mark lekapcsolta motorját?
Nem. Mindkét pilóta azonos motormódban volt. Egyik szélárnyékban ment, ennyi történt. Szeles volt az idő, amely előnyt jelentett a hátul haladó autónak.

Úgy gondolja, Marknak el kellett volna indulnia keresztbe?
Nagyon a bal oldalon voltak, Sebastian haladt, majd túl korán indult el keresztbe.

Ez az eredménye annak, hogy Mark jó versenyeket futott Spanyolországban és Monacóban, Seb pedig frusztrált volt?
Ma szoros verseny volt köztünk és a McLarenek között. Sikerült előttük maradnunk, jobb boxkiállásunk és stratégiánk volt, az első és a második helyen haladtunk.
Az időkülönbség kicsi volt és a keményebb keverékű gumival Sebastian jobban bánt, mint Mark. Felzárkózott rá és mindannyian láttuk, mi történt. A McLarennek tálcán nyújtottunk át 28 pontot.

Seb bocsánatot kért Öntől, amikor visszatért a boxfalra?
Nos, tele volt a hócipője, mint ahogy Marktól is hallatszott a sajtótájékoztatón.

Bocsánatot kért?
Nem. Nem nézte meg az ismétlést, frusztrált volt. Mark szintén. Le kell ülnünk mindkét pilótával és átbeszélni, mert vissza kell térnünk. Ez elkerülhetetlen, amikor két olyan pilótád van, akik az élen harcolnak és alkalmanként balesetbe kerülnek, de ez nem várható el két csapattárs között.

Ez a legrosszabb napja csapatvezetőként?
Nagyon frusztráló nap a csapat számára. Tisztán kettős győzelmet arathattunk volna.

Ez folyamatos probléma? A kapcsolat kicsorbult?
Ez olyasvalami, amit kezelni kell. Mindketten felnőttek és objektíven kell látniuk a dolgokat. Ami megtörtént, megtörtént. Tanulnunk kell belőle és nem kerülhetünk ismét ilyen helyzetbe.

Helmut Marko azt mondta, ez Mark hibája volt, mert Seb két méterrel haladt előtte. Ez kissé megosztja az osztrák és a brit munkatársakat?
Nem. Mark a koszos vonalon tartotta magát és Seb vitathatatlanul korán váltott irányt. Ennek megtörténtét már néhány körrel korábban is megjósoltuk és figyelmeztettem mindenkit, nem akarom látni a két pilótát harcolni egymással.
Mindig nagyon jók, ahogy láttuk Malajziában és a többi helyeken is. Nagyon szorosan versenyeznek egymással ebben a szezonban.

Hogyan biztosítja, hogy ne legyen ellenségeskedés a két pilóta között Kanadában?
Nos, mindkét pilótával leülünk, átbeszéljük, mi történt és mindent megteszünk, hogy még egyszer ne ismétlődhessen ez meg. Mindkét pilóta a csapatért versenyez, az egyéni érdekeket nem lehet a csapat érdekei elé helyezni, míg mindkét pilóta pontokat veszített ma, a csapat sok pontot elbukott.

2010. május 18., kedd

Forma 1 Török Nagydij

Start:     May 28, '10 09:00a
End:     May 30, '10 4:00p
Location:     Isztambul, Törökország

2010. május 28. péntek
Első szabadedzés: 09:00 - 10:30
Második szabadedzés: 13:00 - 14:30

2010. május 29. szombat
Harmadik szabadedzés: 10:00 - 11:00
Időmérő edzés: 13:00 - 14:00

2010. május 30. vasárnap
Verseny: 14:00 - 16:00

Istanbul Park Circuit
Város: Istanbul Park Circuit
Alapítás éve: 2005
Kanyarok száma: 14
Jobbos kanyar: 6
Balos kanyar: 8
Csúcssebesség: 315
Körök száma: 58
Első F1-es futam: 2005.
Eddigi nagydíjak száma: 3
Első győztes: 2005: Kimi Räikkönen (McLaren)
Első pole pozíció: 2005: Kimi Räikkönen (McLaren)
Legtöbb győzelem - pilóta: Felipe Massa (2)
Legtöbb győzelem - csapat: Ferrari (2)
Legtöbb pole pozíció - pilóta: Felipe Massa (2)
Legtöbb pole pozíció - csapat: Ferrari (2)
Versenyen futott leggyorsabb kör: 1:24.770 (Juan-Pablo Montoya, McLaren, 2005)
Időmérőn futott leggyorsabb kör: 1:26.797 (Kimi Räikkönen, McLaren, 2005)
Website: http://www.formula1-istanbul.com/f1

Istanbul Park Circuit pályarajz:
Török