2009. július 14., kedd

Herendi Porcelánok a Formula—1 Magyar Nagydíj hivatalos díjai

 Valódi hungaricumot tudhatnak magukénak a Formula 1TM Magyar Nagydíj nyertesei. Az esemény hivatalos díjszállítója ugyanis ebben az évben is a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.

 



 

Herend nevének hallatán a hozzáértők a világ majdnem minden pontján a tökéletes minőségű, és káprázatos szépségű porcelánokra asszociálnak. Nem csoda, hogy otthonuk berendezése, asztalaik ékítése során uralkodók, államfők, filmcsillagok, vezető üzlet- és sportemberek, a szépségre és értékre rezonálók mind ezt a márkát választják. 

Döntésükkel ezt ismerték el a Formula 1TM Magyar Nagydíj szervezői is, akik idén is megbízták a Herendi Porcelánmanufaktúrát, hogy tervezze meg és készítse el a verseny győzelmi trófeáit.  

Az együttműködés 2006 elején kezdődött a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. és a Formula 1TM Magyar Nagydíjakat szervező Ostermann Forma-1 Kft. között abból a célból, hogy az akkor 20. ízben megrendezett magyar nagydíjnak valóban méltó, a verseny nagyságát, fontosságát kellően reprezentáló trófeákat álmodjanak meg. 

Ekkor választották ki Herend hatalmas formaparkjából a három serlegvázát és egy dísztál formát. (Értékük csaknem tízmillió forintra tehető.)

A vázák stílusa neoklasszicista, formája az ókori vázák alakját követi. A vázák tükrében Budapest legismertebb látképei - 2006-ban a Budai Vár, 2007-ben a Parlament, 2008-ban a Halászbástya -, 2009-ben pedig a Lánchíd kap helyet. Kivitelezéséhez mesterfestők kivételes szakértelmére van szükség, hiszen a váza felületére úgy kell felvinni a képet, hogy szemből nézve a görbületek ne torzítsák a látványt. 

A konstruktőri dísztál esetében ez a mívesség tovább nemesedik korongosmesterek szakmai tudásának köszönhetően, hiszen a tál szélén látható áttört szegély tőlük is tudásuk legjavát követeli. Az áttört részeket még a porcelán nyers állapotában, éles, kétélű kés segítségével vágják ki, ezután kerül rá a hófehér alapmáz, majd a gazdag aranyozás.

Érdekes még megemlíteni a tárgyak festési idejét is, amely darabonként három hetet, összességében három hónapot tett ki.

Bár első pillanatra nehéz megtalálni a kapcsolódást a sebesség és a lóerők, illetve a kézműves porcelánok és hagyományok között, de a fellelhető közös értékek: a precizitás, a pontosság, a lehetetlen megkísértése, mind az igazán nagyok jellemzői - akár a versenypályán, akár az iparművészetben. 

A díjak technikai paraméterei:

Győzelmi serleg
Magasság: 530 mm
Hosszúság: 245 mm
Szélesség: 230 mm

Konstruktőri dísztál
Magasság: 600 mm
Hosszúság: 520 mm
Szélesség: 520 mm

A Ferrari napokon belül átcsoportosítja erőit és 2010-re fókuszál

 A Ferrari az idén mindösszesen kettő darab dobogós hellyel „büszkélkedhet", ami igazi negatív meglepetés a csapat utóbbi egy évtizedben figyelembe vett eredményét illetően. A patinás csapat ezen szégyenteljes teljesítmény után úgy dönt, hogy miután a világbajnoki cím már abszolút elérhetetlenné vált, az idei autó fejlesztését napokon belül befagyasztják és máris a jövő évi bajnokságot helyezik előtérbe.
A csapatvezető a hétvégi dobogós helyezés ellenére arra a kérdésre, hogy milyen úton haladnak tovább a fejlesztések terén, egyértelmű választ adott: „Már elindítottuk a felkészülést a következő idényre, és lényegében pár héten belül teljesen át is helyezzük a hangsúlyt az új projektre. Nem veszthetünk időt! Tudjuk, hogy a következő idény kulcsfontosságú lesz, és jóval lendületesebben akarjuk kezdeni az évadot, mint ahogy azt tettük idén. Tehát inkább nem is hetekről, hanem napokról van szó." - mondta Domenicali a fejlesztési terv kapcsán.

A Ferrari vezetője Felipe Massa hétvégi dobogós helye ellenére nem beszél áttörésről az autó fejlődését illetően, sőt kijelenti, hogy továbbra sem biztosak abban, hogy az autó milyen teljesítményre lehet képes a következő futamokon.

„Azt kell mondanom, hogy idén meglehetősen óvatosnak kell lennünk, mert nagyon nehéz megérteni az autó viselkedését a különböző feltételek mellett."

„Csapaton belül is egyik napról a másikra változnak a viszonyok. Ha megnézzük, a teljesítmények másutt is meglehetősen ingadozóak, például a Renault bámulatos volt."

„Az év kulcskérdése a gumik viselkedésének megértése a különböző pályaviszonyok mellett. Néhány verseny után észleltük, hogy mások is hasonló gondokkal küszködnek, úgyhogy ez még mindig nem egy lefutott ügy."

A szakember szerint a Német Nagydíj összességében valóban jól sikerült, és ez a KERS-nek és a jó gumistratégiának köszönhető. 

„A Német Nagydíjat illetően azt mondanám, hogy nagyon jók voltunk, Felipe és Kimi jó startot vett és a KERS is remekül dolgozott. A futam elején kíméltük a gumikat, ami jó döntésnek bizonyult, és ezután boldog vagyok."

„Azonban továbbra is a földön kell járnunk, mert mások sem alszanak. Nézzük csak meg a Renault, a McLaren, avagy a Force India versenyét."

„Sajnos Hamilton az elején egy durrdefekt miatt elvesztette a futamát, így nem láttuk, hogy mire lett volna képes. De ezek a dolgok ott lógnak a levegőben, ha versenyzik az ember." - mondta Stefano Domenicali.


2009. július 9., csütörtök

Ismét áll a bál a Formula 1-ben!

 A Motorsport Világtanács június 24-ei ülése után a Formula-1 fellélegezhetett, hiszen mind a FOTA, mind az FIA elnökének részéről megnyugtató és a sport jövőjét érintő kérdésben egyértelmű pozitív döntés született.

A FOTA elnöke, Luca di Montezemolo a megbeszélés után a következőképpen kommentálta az eseményeket: "Boldog vagyok, hogy győzött a józan ész. Úgy gondolom, hogy ma reggel helyes döntések születtek. A 2009-es szabályok lesznek érvényben, amelyek mindenkire egyaránt vonatkoznak. Ez biztosítja a stabilitást. Úgy gondolom, hogy Max jó munkát végzett. Mindenkinek szerepe volt a megegyezésben."

Az FIA elnöke, Max Mosley azonban már jóval kevesebbet említette a Formula-1 megmenekülése kapcsán érzett boldogságát, inkább saját magáról, valamint a karrierjéről szólt néhány szót: "Nem érzem magam vesztesnek. A csapatok megkapták a kért szabályzatot a kisebb módosításokkal, így elérték a stabilitást, mi megkaptuk az új csapatokat és a költségcsökkentést. Ami engem illet, októberben egyébként is megszabadultak volna tőlem a csapatok, de azt nem ígérem, hogy az új elnök jobban fog tetszeni nekik."

Habár az ülés után az FIA kiadta a HIVATALOS nevezési listát, Mosley szavai alapján érezhető volt, hogy nincs lezárva teljesen a téma. A sajtóban megjelent FOTA nyilatkozatok kapcsán aztán ki is borult a bili, Mosley előrevetítette, hogy esetlegesen mégsem adja meg magát a 24-én tett ígéretének, mely szerint nem jelölteti magát újabb periódusra az FIA elnöki széke érdekében.

Az adok-kapokról minden lap beszámolt, ám az igazi botrány a szerdai technikai munkacsoport ülésén robbant ki, amikor is a FIA képviseletében jelen levő Charlie Whiting kijelentette, hogy a FOTA a HIVATALOS nevezési lista megjelentetésének, s tagjainak abban való szereplésének ellenére valójában nincs hivatalos nevezésük, ezért nem kezdeményezhetnek szabálymódosítást.

A FOTA képviselői ennek hallatán felálltak és azonnal elhagyták a tárgyalótermet. Az esemény után kiadott sajtóközleményükből kiderül, hogy miután csak megfigyelőként vehettek volna részt a tárgyaláson, így nem látták értelmét a folytatásnak.

A Formula-1-en belül tehát ismét áll a bál! Az új nevezők kedden levelet kaptak Max Mosley-tól, aki értesítette a csapatokat, hogy a Nemzetközi Sportkódex oda illő cikkelye szerint a nevezési határidő lejárta után már csak akkor vezethetnek be szabálymódosítást, ha abban minden nevezett fél teljesen egyetért.

Nem könnyű a FOTA helyzete, hiszen a 40 milliós határ mellett nevezett csapatok vélhetően ragaszkodnának az alacsonyabb limithez, míg a FOTA tagjai ezt a Formula-1 egyfajta meggyalázásának tartják.

2009. július 8., szerda

Forma 1 Német Nagydíj

Start:     Jul 10, '09 01:00a
End:     Jul 13, '09 11:45p
Location:     Nürburgring
2009. július 10. péntek
Első szabadedzés: 10:00 - 11:30
Második szabadedzés: 14:00 - 15:30

2009. július 11. szombat
Harmadik szabadedzés: 11:00 - 12:00
Időmérő edzés: 14:00 - 15:00

2009. július 12. vasárnap
Verseny: 14:00 - 16:00

Város: Nürburgring
Alapítás éve: 1951 (1984 - jelenleg is használt szakasz)
Kanyarok száma: 15 (6 bal és 9 jobb)
Csúcssebesség: 325
Körök száma: 60
Első F1-es futam: 1951. július 29.
Eddigi nagydíjak száma: 35
Versenyen futott leggyorsabb kör: 1'29''468 - Michael Schumacher (2004-Ferrari)
Időmérőn futott leggyorsabb kör: 1'28''351 - Michael Schumacher (2004-Ferrari)
F1

2009. június 26., péntek

Stargate Atlantis - 4 évad magyarul

Az AXN SciFi folytatja az Atlantiszt, így a negyedik évad első része megszakítás nélkül már június 29.-én érkezik 23:00-kor.

2009. június 24., szerda

Hivatalos: a lázadók jövőre is a Forma-1-ben maradnak

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa (WMSC) szerdán Párizsban ülésezett, melynek végén a Forma-1 szempontjából óriási jelentőséggel bíró bejelentést tett: a szövetség és az F1-es csapatok közti vita lezárult, a 2010-es mezőnynek az összes jelenlegi alakulat tagja lesz! 

A feleknek ugyanis sikerült megegyezniük, és a szövetség által kiadott közleményből kiderül, hogy végül is a Forma-1-es csapatok szövetségének (FOTA) akarata érvényesült, hiszen jövőre sem lesz költségvetési plafon a királykategóriában. 

A szövetség kiadta a 2010-es hivatalos nevezési listát is, melyen immáron megjegyzés nélkül szerepel a nyolc "lázadó", vagyis a Ferrari, a McLaren-Mercedes, a Renault, a BMW Sauber, a Toyota, a Brawn GP, a Red Bull Racing és a Toro Rosso is. Mellettük természetesen az eddig is biztos indulónak tekinthető Williams és Force India, valamint a három újonc, a US F1, a Manor és a Campos is szerepel a listán. 

"Minden jelenleg is versenyző csapat elkötelezett tagja marad az FIA Forma-1 világbajnokságnak"- szól a közlemény legfontosabb mondata. 

"Nem lesz másik sorozat vagy bajnokság, a 2010-es szabályokat pedig a 2009-esek váltják fel, amelyeket még 2009. április 29. előtt hoztak meg."

"Az egyezmény részeként a csapatok két éven belül az 1990-es évek elejének megfelelő szintre csökkentik a költségeiket. A gyári csapatok megegyeztek abban, hogy technikailag segítik az új belépőket 2010-ben."

"A gyári csapatok azt is elfogadták, hogy továbbra is az FIA marad a sportág kormányzó testülete. A csapatok a Forma-1-es világbajnokság kereskedelmi egyezményben (Concorde Egyezmény) is megegyeztek, mely 2012-ig szól, valamint megállapodtak abban is, hogy újratárgyalják és meghosszabbítják a szerződést annak lejárta előtt. Minden csapat ragaszkodni fog az 1998-as Concorde-egyezmény kormányzási feltételeinek felülírásához"- olvasható a hivatalos dokumentumban.

A közlemény azt is megerősítette, hogy az FIA jelenlegi elnöke, Max Mosley a jelenlegi egyezményt és a sorozat jövőjét szem előtt tartva októberben nem pályázza meg újra az elnöki pozíciót. 

A 2010-es Forma-1-es nevezési lista:


* - ezen csapatok 2010-es motorszállító partnere még nem ismert 

2009. június 21., vasárnap

A FOTA csapatok megkezdik az új sorozat előkészítését

A FIA elnöke, Max Mosley vasárnap Silverstone-ban azt mondta, hogy közel van a megállapodás a Szövetség és a FOTA csapatai között és már csak egy-két apró nézeteltérés tisztázása szükséges ahhoz, hogy a felek visszaüljenek a tárgyalóasztalhoz. A FOTA csapatai ezt kategorikusan cáfolják és azt mondják teljesen elszánták magukat az „ellenszéria" megalakítására.
Az Autosport.com értesülése szerint a csapatok jövő csütörtökön ülést tartanak, melynek napirendi pontjai az új versenysorozat promótereinek kiválasztása, szabályrendszerének és versenynaptárának megalkotása lesznek.

A Renault csapatfőnöke, Flavio Briatore vasárnap Bernie Ecclestone-nal és Max Mosley-val érkezett Silverstone-ba, de úgy gondolja a tárgyalások időszaka már lejárt: „Sok szót elhasználunk eddig, most azt mondjuk 'elég'. Megtettük a bejelentésünket, ami elég világos. Ennyi. A következő néhány hétben elő fogjuk készíteni az új versenysorozatot. Már jónéhány hete elkezdtük tervezni. Egy olyan Forma-1-es bajnokságot akarunk, amelyet a FOTA szervez. Ebben semmi változás nem történt az elmúlt két napban. Mást nem akarok mondani." - nyilatkozta az olasz.

A Toyota csapatfőnöke, John Howett elmondta, hogy a csapatokat megerősítette szándékukban az a tény, hogy a szurkolók támogatását is maguk mögött érzik. Silverstone-ban például számos, a FOTA által tervezett új sorozatot éltető transzparenst lehetett látni. Ugyanez, Howett szerint, Max Mosley-t elbizonytalanította: a FIA elnöke ma azt mondta mégsem pereli be a csapatokat és sokkal békülékenyebb hangot ütött meg, mint az elmúlt napokban.

„Azt hiszem, ha megnézzük a túláradó támogatást - alapvetően a Szövetség elég jelentős lépésekre szánta el magát. Összességében a mi pozíciónk világos és úgy gondolom már elég sok engedményt tettünk a kompromisszum érdekében. Most elhatároztuk magunkat és előre tartunk ennek mentén." - mondta Howett.

Martin Whitmarsh, a McLaren-Mercedes csapatfőnöke szintén cáfolta Mosley azon állítását, hogy előrelépések történtek a konfliktus megoldásában:

„Nem, nem hiszem. Nehéz vasárnap előrelépést tenni, amikor a versenyre koncentrálunk. Nyilvánvalóan látnunk kell mi történik a következő hetekben, de azt hiszem nem ez az a helyzet, amit el akartunk érni. Arra kell koncentrálnunk, hogy együtt tartsuk a csapatokat és biztosítsuk, hogy mind együtt versenyzünk a motorsport legfelső kategóriájában. A FOTA-ának lesz jónéhány megbeszélése a jövő héten, amelyeken kijelöljük azokat az embereket, akik eladják a médiajogokat és megnézzük hogyan tudunk együttműködni pályákkal. Sok érdeklődő van és a jelenlegi helyzetben kötelességünk folytatni ezeket a tárgyalásokat és tervezéseket." 


Ugyanakkor a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner továbbra is nyitott arra, ha a FIA tárgyalna: „Nem hiszem, hogy az ajtót bármikor be kell zárni ameddig a tárgyalások konstruktívak lehetnek. Ha az elnök készen áll a tárgyalásra, az jó hír."

2009. június 19., péntek

F1 - HIVATALOS: Új szériát indítanak a csapatok!

A Formula-1-es csapatok újra tárgyalóasztalhoz ültek, hogy megvitassák Max Mosley javaslatát, ami az utolsó ajánlat volt a Nemzetközi Automobil Szövetség részéről. Mivel a csapatok úgy érzik, hogy nem vették figyelembe a kívánságaikat, bejelentették, hogy új versenysorozatot fognak indítani.
A FOTA tagjai négy órán keresztül üléseztek a Renault főhadiszállásán Enstone-ban, a nyolc tag a Ferrari, a McLaren, a Renault, a BMW-Sauber, a Toyota, a Brawn, a Red Bull Racing és a Scuderia Toro Rosso részvételével, és úgy határoztak, hogy saját bajnokságot indítanak, mivel a szövetség nem vette figyelembe a kéréseiket.

A csapatok nem akarnak változtatni a nevezési feltételeiken, ezért megkezdik a saját bajnokság szervezését, amelynek nemcsak átláthatóbb lesz a vezetése, a szabályalkotáskor figyelembe veszi a résztvevők és a rajongók kívánságait.

A sport legismertebb versenyzői, márkái, szponzorai, menedzserei és cégei is az új bajnoksághoz fognak csatlakozni a csapatok elvárásai szerint.

Az FIA péntekig adott határidőt a csapatoknak arra, hogy vonják vissza nevezési feltételeiket, és ennek érdekében Mosley több kedvezményt ajánlott, ami továbbra sem elfogadható a csapatok szövetsége számára. A részletekről azonban csak a szerződés aláírása után tárgyaltak volna, így a Concorde Egyezmény aláírásáról is.

A FOTA úgy érzi, hogy a sikeres munkájuk ellenére is arra törekedett az FIA és a kereskedelmi jogok birtokosa, hogy feloszlassa a csapatok szövetségét.

Mosley pénteken utazik a verseny helyszínére, ahol arról is döntést kell hoznia, hogy mely pályázók foglalhassák el a távozók helyét.

A FOTA közleménye

"A FOTA tavaly szeptemberi alapítása óta a csapatok összefogva dolgoztak, hogy megállapodást kössenek az FIA-val és a kereskedelmi jogok birtokosával, annak érdekében, hogy javítani tudjunk a sporton. A gazdasági válság nagy kihívás elé állította a Formula-1-et is. A csapatok szövetsége büszke arra, hogy nagy mértékben sikerült csökkenteni a költségeket."

"A gyártók segítséget biztosítottak a független csapatoknak, és a FOTA segítsége nélkül vélhetőleg most többen nem vennének részt a versenyeken. A FOTA megegyezett a költségek jelentős csökkentésében, amely biztos alapokra helyezte a jövőt."

"Ezt követően a csapatok jelezték az FIA és a kereskedelmi jogok birtokosai felé, hogy készen állnak 2012-ig elkötelezni magukat. Az FIA és a kereskedelmi jogok birtokosai megpróbálták feloszlatni a FOTA egységét."

"A csapatok kívánságát figyelmen kívül hagyták. A kereskedelmi jogok birtokosa több tízmillió dollár kifizetését nem teljesítette, 2006-ig visszamenőleg. A FOTA ennek ellenére kompromisszumot ajánlott."

"Egyértelművé vált, hogy a csapatok nem folytatják a kompromisszumok felajánlását, és nem változtatnak eredeti feltételeiken, amelyekhez a 2010-es nevezésüket kötötték. A csapatoknak nincs más választása, mint egy saját bajnokság szervezése, amely a részvevők és a partnerek kívánságát tükrözi. A bajnoki sorozatnak átlátható vezetősége és egy szabályzata lesz, több résztvevőnek biztosít lehetőséget, és meghallgatja a szereplők, valamint a rajongók kívánságát is, és emellett kedvező árú showt biztosít a partnerek és a részvényesek számára."

"A legfontosabb versenyzők, sztárok, márkák, szponzorok, menedzserek és cégek is a legmagasabb szintű bajnokságban akarnak szerepelni, és az új sorozattal tartanak."


2009. június 15., hétfő

Forma 1 Brit Nagydíj

Start:     Jun 19, '09 01:00a
End:     Jun 21, '09 11:45p
Location:     Grand Prix Circuit Silverstone
2009. június 19. péntek
Első szabadedzés: 11:00 - 12:30
Második szabadedzés: 15:00 - 16:30

2009. június 20. szombat
Harmadik szabadedzés: 11:00 - 12:00
Időmérő edzés: 14:00 - 15:00

2009. június 21. vasárnap
Verseny: 14:00 - 16:00

2009. június 2., kedd

Forma 1 Török Nagydij

Start:     Jun 5, '09 02:00a
End:     Jun 7, '09 11:45p
Location:     Istanbul Park Circuit
2009. június 5. péntek
Első szabadedzés: 09:00 - 10:30
Második szabadedzés: 13:00 - 14:30

2009. június 6. szombat
Harmadik szabadedzés: 10:00 - 11:00
Időmérő edzés: 13:00 - 14:00

2009. június 7. vasárnap
Verseny: 14:00 - 16:00