2009. június 19., péntek
F1 - HIVATALOS: Új szériát indítanak a csapatok!
A FOTA tagjai négy órán keresztül üléseztek a Renault főhadiszállásán Enstone-ban, a nyolc tag a Ferrari, a McLaren, a Renault, a BMW-Sauber, a Toyota, a Brawn, a Red Bull Racing és a Scuderia Toro Rosso részvételével, és úgy határoztak, hogy saját bajnokságot indítanak, mivel a szövetség nem vette figyelembe a kéréseiket.
A csapatok nem akarnak változtatni a nevezési feltételeiken, ezért megkezdik a saját bajnokság szervezését, amelynek nemcsak átláthatóbb lesz a vezetése, a szabályalkotáskor figyelembe veszi a résztvevők és a rajongók kívánságait.
A sport legismertebb versenyzői, márkái, szponzorai, menedzserei és cégei is az új bajnoksághoz fognak csatlakozni a csapatok elvárásai szerint.
Az FIA péntekig adott határidőt a csapatoknak arra, hogy vonják vissza nevezési feltételeiket, és ennek érdekében Mosley több kedvezményt ajánlott, ami továbbra sem elfogadható a csapatok szövetsége számára. A részletekről azonban csak a szerződés aláírása után tárgyaltak volna, így a Concorde Egyezmény aláírásáról is.
A FOTA úgy érzi, hogy a sikeres munkájuk ellenére is arra törekedett az FIA és a kereskedelmi jogok birtokosa, hogy feloszlassa a csapatok szövetségét.
Mosley pénteken utazik a verseny helyszínére, ahol arról is döntést kell hoznia, hogy mely pályázók foglalhassák el a távozók helyét.
A FOTA közleménye
"A FOTA tavaly szeptemberi alapítása óta a csapatok összefogva dolgoztak, hogy megállapodást kössenek az FIA-val és a kereskedelmi jogok birtokosával, annak érdekében, hogy javítani tudjunk a sporton. A gazdasági válság nagy kihívás elé állította a Formula-1-et is. A csapatok szövetsége büszke arra, hogy nagy mértékben sikerült csökkenteni a költségeket."
"A gyártók segítséget biztosítottak a független csapatoknak, és a FOTA segítsége nélkül vélhetőleg most többen nem vennének részt a versenyeken. A FOTA megegyezett a költségek jelentős csökkentésében, amely biztos alapokra helyezte a jövőt."
"Ezt követően a csapatok jelezték az FIA és a kereskedelmi jogok birtokosai felé, hogy készen állnak 2012-ig elkötelezni magukat. Az FIA és a kereskedelmi jogok birtokosai megpróbálták feloszlatni a FOTA egységét."
"A csapatok kívánságát figyelmen kívül hagyták. A kereskedelmi jogok birtokosa több tízmillió dollár kifizetését nem teljesítette, 2006-ig visszamenőleg. A FOTA ennek ellenére kompromisszumot ajánlott."
"Egyértelművé vált, hogy a csapatok nem folytatják a kompromisszumok felajánlását, és nem változtatnak eredeti feltételeiken, amelyekhez a 2010-es nevezésüket kötötték. A csapatoknak nincs más választása, mint egy saját bajnokság szervezése, amely a részvevők és a partnerek kívánságát tükrözi. A bajnoki sorozatnak átlátható vezetősége és egy szabályzata lesz, több résztvevőnek biztosít lehetőséget, és meghallgatja a szereplők, valamint a rajongók kívánságát is, és emellett kedvező árú showt biztosít a partnerek és a részvényesek számára."
"A legfontosabb versenyzők, sztárok, márkák, szponzorok, menedzserek és cégek is a legmagasabb szintű bajnokságban akarnak szerepelni, és az új sorozattal tartanak."
2009. június 15., hétfő
Forma 1 Brit Nagydíj
| Start: | Jun 19, '09 01:00a |
| End: | Jun 21, '09 11:45p |
| Location: | Grand Prix Circuit Silverstone |
Első szabadedzés: 11:00 - 12:30
Második szabadedzés: 15:00 - 16:30
2009. június 20. szombat
Harmadik szabadedzés: 11:00 - 12:00
Időmérő edzés: 14:00 - 15:00
2009. június 21. vasárnap
Verseny: 14:00 - 16:00
2009. június 2., kedd
Forma 1 Török Nagydij
| Start: | Jun 5, '09 02:00a |
| End: | Jun 7, '09 11:45p |
| Location: | Istanbul Park Circuit |
Első szabadedzés: 09:00 - 10:30
Második szabadedzés: 13:00 - 14:30
2009. június 6. szombat
Harmadik szabadedzés: 10:00 - 11:00
Időmérő edzés: 13:00 - 14:00
2009. június 7. vasárnap
Verseny: 14:00 - 16:00
2009. május 24., vasárnap
Technikai követelmények: Monacói Nagydíj (2009)
A 2009-es Formula-1-es világbajnokság hatodik fordulójaként megrendezésre kerülő Monacói Nagydíj az autóversenyzés nagy presztízzsel bíró eseménye, amelyet egy napon említenek a Monte Carlo Rally, vagy akár a Le Mans futamokkal. A mindössze 1.95km2-es területen fekvő monte carlói hercegség - amely Vatikán után a második legkisebb állam - utcáin kialakított versenypálya különlegességeként említhető, hogy az épületek között húzódó ring nem tartalmaz a versenypályák esetében klasszikusnak mondható bukótereket, éppen ezért az aszfaltot szegélyező szalagkorlátok és védőfalak között kell a lehető legnagyobb összpontosítás mellett versenyezni a mezőnynek.
A 32.000 fős lakossággal rendelkező Monacóban megrendezésre kerülő futam természetesen nemcsak a csapatok és a pilóták számára jelent különlegességet, hanem a helyszín varázsa és szépsége, és természetesen a sport iránti szeretet miatt a helyszínre kilátogató nézőknek is minden bizonnyal maradandó élményt jelent ebben a „kis ékszerdobozban" lebonyolításra kerülő nagydíjhétvége.
A 3.340km hosszú versenypálya az idei versenynaptár egyik leglassabb helyszíne, ahol a 78 körös futamon az autók átlagsebessége mindössze 160km/h. A versenyautók technikai felkészítése során a lehető legnagyobb mértékű leszorító erőt produkáló beállításokat kell alkalmazni, hiszen a lassabb kanyarokban történő úttartás rendkívül fontos. A pálya szűk vonalvezetése, a nagy fékezéseket követelő kanyarívek és a monacói pályán található híres alagút teszi egyedivé és egyben különlegessé mind a versenyző, mind pedig a technika számára a vízparti városban lebonyolításra kerülő nagydíjat.
A pilóták mellett az autók felkészítésén fáradozó mérnökök sincsenek egyszerű helyzetben, hiszen a technikailag meglehetősen sokat követelő versenypályán - ahol nem igazán a motorteljesítmény, hanem sokkal inkább a megfelelő nyomtékviszonyok és a sebességváltó, valamint a fékek jó beállításai dominálnak - a versenygépek finombeállítását úgy kell elvégezni, hogy a maximális teljesítményt ki lehessen hozni a konstrukciókból. A monte carlói pályán kissé szokatlannak mondható beállításokat kell alkalmazni, de a siker, illetve a jó eredmény eléréséhez elengedhetetlen a pilóta minden eddiginél nagyobb összpontosítása. Ahogyan az utcai versenypályák esetében lenni szokott, a versenyhétvége első részében az aszfalt tapadási jellemzői meglehetősen rosszak, de a szabadedzések és az időmérő folyamán a vasárnapi futamra már egészen jól felgumizzák az autók az aszfaltot. A szűk vonalvezetésű, meglehetősen kanyargós pályán a jó kanyarsebességek és a megfelelő kigyorsítások érdekében a versenyzőknek sokszor a szalagkorlátokhoz és a védőfalakhoz igen közel kell elhaladniuk, ami az idei évben bevezetett KERS és a nagyobb fesztávú, 1800mm hosszú első légterelő szárnyak miatt okozhat némi meglepetést. Az előzőek miatt ugyancsak érdekes lehet majd a rajt utáni első kanyar, amikor a St. Devote jobbosban próbál majd elfordulni a teljes mezőny.A monacói pálya 6-os számú kanyarjában néha kisebb forgalmi dugó is ki szokott alakulni. A versenyautó nem megfelelő beállítása, vagy akár a pilóta vezetői hibája folytán könnyedén a szalagkorlátnak csúszhat a versenyző, ami akár a futam végét is jelentheti. (Monacói Nagydíj, 2008.05.25)
A beállításokkal biztosítani kell, hogy a szűkebb pályaszakaszokon és a monacói pálya jellegzetes kanyarjaiban az autók ne viselkedjenek alulkormányozottan. A monte carlói ringen az átlagos kanyarodási szög értéke nagyjából 95°-ra tehető, amely a szezon versenynaptárában szereplő helyszínek esetében elmondható áltagos 110°-os értékhez viszonyítva az 5-dik helyre rangsorolja a pályák között a monacói ringet.
A hosszú célegyenes - amely tulajdonképpen egy elnyújtott kanyarív - végén kialakított mérőpontnál a versenyzők a tavalyi évben 286km/h-ás csúcssebességet értek el. Természetesen az egyenesben elérhető minél nagyobb sebesség önmagában véve nem elegendő a jó köridőkhöz, hiszen sok más pályához hasonlóan itt is kellő kompromisszumos megoldásra van szükség a beállítások során. A mérnököknek a pilóták visszajelzései alapján meg kell találni a helyes arányt a leszorító erő és a közegellenállás mértéke között, hogy a kanyarokban az autók kellő tapadással és ezzel egyidejűleg megfelelő stabilitással rendelkezzenek, hogy ezáltal megfelelő kigyorsításokat, és nem utolsó sorban jó kanyarsebességet lehessen általuk elérni. Mindezek mellett azonban az egyenesekben nem szabad túlzott mértékű leszorító erőt produkálni, amely a végsebesség rovására menne.
A Monacói Nagydíjon a versenyautók fékei meglehetősen magas igénybevételnek vannak kitéve, és a megfelelő fékezések mellett az autók gyorsulási jellemzői, valamint azok súlya is rendkívül fontos. Elmondható ez annak ellenére, hogy a monte carlói futam a legtöbb versenyhez viszonyítva nagyjából 40km-rel rövidebb versenytávot tesz ki. Mivel a szűk vonalvezetés miatt meglehetősen nehéz az előzések kivitelezése, azért a kvalifikáción elért eredmény igen komolyan befolyásolhatja a versenyen elérhető helyezést.
A versenystratégia összeállítása során a legtöbb csapat a kétkiállásos boxtaktikát részesíti itt előnyben, azonban számolni kell a biztonsági autó pályára küldésének lehetőségével is, ami az időjárási körülmények mellett attól is függhet, hogy egy esetleges baleset a pályának éppen melyik pontján következik be. Ez utóbbi szempontot tekintve figyelembe kell venni a pálya karakterisztikáját, illetve azt, hogy a bukóterek hiánya nem teszik olyan egyszerűvé az adott autó/versenyző zavartalan mentését, bár hozzá kell tenni, hogy a pálya legtöbb pontján daruk segítségével viszonylag kevés idő alatt ki tudják emelni a sérült autót egy semleges zónába.
A versenystratégia összeállítása során figyelembe kell venni, hogy Monacóban meglehetősen nehéz, csaknem szinte lehetetlen az előzés, és hogy a pilóta figyelmetlensége könnyedén az autó sérüléséhez vezethet. A boxutca hosszát és vonalvezetését (mint például a bejárati résznél lévő kanyart) is bele kell kalkulálni a versenystratégiába, hogy a lehető legoptimálisabb üzemanyag-mennyiség legyen csak feltankolva. Egy boxkiállásra Monte Carlóban nagyságrendileg 17.8 másodpercre van szükség, amely a világbajnokságban szereplő versenyhelyszínek között a 14-dik helyre rangsorolja a kis hercegségben lévő ringet. 5km-es versenytáv teljesítéséhez hozzávetőlegesen 2.58kg üzemanyagra van szükség, szemben az 5km hosszú pályák esetében átlagosnak mondható 2.42kg-os értékkel. Az üzemanyag-fogyasztás szempontjából a monacói pályát a 2-dik helyre lehet besorolni a 2009-es versenynaptárban szereplő többi pálya között.
Ahogyan az már korábban említésre került, a biztonsági autó esetleges pályára küldésével is kalkulálnia kell a csapatoknak. Ebben az esetben nem szabad megfeledkezni a kritikusnak mondható rajtot követő pillanatokról, vagy a pálya első kanyarjának be- és kijárati szakaszairól sem. Érdekességképpen talán érdemes említést tenni arról, hogy 2000 óta összesen hét alkalommal kellett a pályára küldeni a biztonsági autót Monacóban, amiből természetesen még nem lehet semmiféle következtetést levonni, vagy éppen előrejelzést tenni a 2009-es nagydíjjal kapcsolatosan.
A monte carlói hercegség utcáin rögtönzött versenypálya vonalvezetése és szűk kanyarívei nagy vezetői rutint kívánnak, ahol a pilótáknak folyamatosan kell összpontosítaniuk. A Formula-1-es versenypályák többségében alkalmazott klasszikus bukóterek hiányában a versenyzőknek ahhoz, hogy a lehető legoptimálisabb módon kihasználják az autóban rejlő adottságokat, a kigyorsítások, vagy akár a megfelelő kanyarvétel érdekében sokszor a szalagkorláthoz, vagy a védőfalhoz közel kell húzódniuk. (Kimi Räikkönen, Monacói Nagydíj, 2008.05.22)
A 2008-as évvel ellentétben a technikai feltételek közötti eltérések között mindenképpen érdemes említést tenni a Bridgestone által biztosított, két újfajta összetételű gumiabroncsról is. A japán cég összesen 1800 gumiabroncsot hoz magával Monte Carlóba, és az előzetes becsléseik szerint a lágy- és a szuper-lágy keverékből álló papucsok közötti különbségek nem lesznek számottevőek. Mivel utcai helyszínről van szó, ezért a pálya felületének tapadása minden bizonnyal jelent majd némi kihívást, de a szóban forgó kétféle gumiabroncs alacsony hőmérsékleti tartományra történt kifejlesztése miatt viszonylag rövid időn belül elérik az optimális tapadást elősegítő üzemi hőmérsékletet.
A Bridgestone szempontjából további érdekesség, hogy a monacói futamra egy új fejlesztésű, a korábbinál lágyabb összetételű intermediate gumit is magukkal hoznak, amelyek használatával esős időjárási körülmények között jobb tapadási tulajdonságokat prognosztizálnak.
A monacói pálya viszonylag közel helyezkedik el a tengerszinthez képest, amely befolyásolja a hőmérséklet/páratartalom viszonyokat. Monte Carlo nagyságrendileg 2...29m között a tengerszint felett helyezkedik el, és az itt mérhető átlagos légnyomás értéke megközelítőleg 1.014 mbar körül mozog.
Monacóban egy teljes körnek nagyságrendileg a 45...52%-át teszik meg teljes gázadással - és egy kör alatt nagyjából 54 alkalommal váltanak sebességi fokozatot -, ahol 10kg üzemanyag a köridőben +/-0.40mp-et jelent. A hozzávetőlegesen 289km/h csúcssebesség elérését lehetővé tevő versenypályán a Formula-1-es versenyautók körönként nagyságrendileg 1.72kg üzemanyagot fogyasztanak el, és természetesen nem szabad megfeledkezni a Bridgestone gumik igénybevételéről sem, ami nagyjából 55%-ra tehető. A pálya hosszabb-rövidebb egyenes szakaszai után következő éles kanyarok miatt a versenyautók fékrendszere meglehetősen nagymértékben, 80%-os szinten van megterhelve, és a jó köridők eléréséhez az autó aerodinamikai beállításaival kb. 90%-os leszorító erőre van szükség.
A monacói versenypálya felületi egyenetlensége miatt megfelelő módon kell beállítani az autó hasmagasságát. Annak érdekében, hogy az autók padlólemeze ne ütközzön fel az aszfalton, és a kanyarok miatti hirtelen irányváltoztatások alkalmával is megfelelő egyensúlyban legyen az autó, a lengéscsillapító elemek beállításánál is körültekintően kell eljárni. A Formula-1-es versenypályákon megszokottnak mondható hasmagassághoz képest Monacóban nagyjából 5-7mm-rel magasabbra állítják az autókat, amelynek az előzőleg is említett egyenetlen pályafelület mellett az útburkolati jelek okozta csúszós részek miatt is nagy jelentősége van.
A minél jobb tapadási jellemzők, és a minél kisebb közegellenállás biztosításának érdekében a versenyautók kerékfelfüggesztési elemeit a megszokottnál kissé lágyabbra állítják. Az aszfalt egyenetlensége és a kerékvető köveken történő zavartalan áthaladás érdekében ugyanis a futóműveknek szabadabb mozgást kell biztosítani, amelyhez elengedhetetlen a kifogástalanul beállított keresztstabilizátorok alkalmazása.
A Formula-1-es autók felfüggesztési rendszerénél kiemelkedő figyelmet kell szentelni a lengéscsillapító elemek beépítési szögére is, amellyel jelentős mértékben lehet befolyásolni az autó vezethetőségét a monacói pálya olyan pontjain, mint a Massenet-Casino tér közötti szakaszon. A monte carlói pálya esetében ugyanis ez az egyik leggyorsabb szakasz, ahol csakis jó egyensúlyi beállításokkal és megfelelő gázadással lehet elkerülni az autó túlkormányozottságát. A lehető legjobban meg kell itt közelíteni a védőkorlátot, hiszen csakis ily módon tudja a pilóta teljes mértékben kihasználni a versenyvonalat ahhoz, hogy a következő jobbos kanyarba jó iramban érkezzen meg. A kanyar kijáratánál lévő bukkanós rész miatt az autó könnyűnek tűnik, és az aszfalttól történő felemelkedés alkalmával igencsak oda kell figyelni a gázpedál használatára.A monacói ring egyik jellegzetessége az alagút, ahol a rendezők mesterséges fényekkel igyekeznek megfelelő fényviszonyokat teremteni. A nagy sebességgel történő száguldás egyik kritikus pontja, amikor a pilóta kihajt az alagútból, mert napsütéses időjárás esetén a hirtelen fénymennyiség miatt egy rövid pillanatra elvakítja a versenyzőt a hatalmas fény. (Nick Heidfeld, Monacói Nagydíj, 2008.05.22)
A monacói futamon van szükség a szezon legnagyobb mértékű leszorító erőt biztosító beállításokra. Nemcsak a pálya viszonylag kevés, egyeneshez közeli szakaszain van erre szükség, hiszen a lassabb kanyarokban elengedhetetlen jó mechanikai tapadásról sem szabad megfeledkezni. Az olyan kanyargós, és egyenetlen felületű helyszínek esetében ugyanis, mint a monacói, csakis a nagy leszorító erővel rendelkező konstrukció képes stabilan viselkedni a fékezések és a gyorsítások alkalmával egyaránt.
Az egyik legnagyobb fékezést igénylő pont a 10-es és a 11-es kanyarkombinációkban van, ahol a pálya leggyorsabb szakaszát jelentő alagútból kihajtva a pilótának egészen 70km/h-ás sebességre kell lelassítania az autót. Itt van az egyik legjobb lehetőség az előzésre, de ezt csak akkor lehet kivitelezni, ha az autó oly sokat emlegetett stabilitása a fékezések alatt is megfelelő szinten van.
A Rascasse mellett a monacói pálya egyik legszorosabb kanyaríve a Grand Hotel pályaszakasz, amellyel együtt a hercegségben megrendezésre kerülő futam a versenyautók átlagos mértékű kormányzási szögének a kétszeresét kívánja. A Grand Hotel az egyik leglassabb kanyarja az idei évnek, ahol nagyságrendileg 50km/h-ás sebességgel és a kormánykerék meglehetősen nagy elfordításával lehet áthajtani. Az ideális ívet mindenképpen ki kell használnia annak, aki nem akar túl sok időt elfecsérelni ebben a kanyarban.
A monacói futam nem igazán veszi igénybe a versenyautók erőforrását, hiszen egy körnek mindössze a 45...52%-át teszik meg teljes gázadással. A V8-as motorok számára az egyik legnagyobb nehézséget az egyenetlen aszfaltfelület jelenti, hiszen a bukkanós részeken történő áthajtáskor az autó minimális mértékben ugyan, de felemelkedhet a pályáról, és a szabadon kipörgő kerekek miatt a motor könnyedén túlpöröghet. Éppen ezért ennek előfordulási esélyét lehetőleg helyes beállításokkal el kell kerülni, és jó motorkarakterisztikára, valamint az alacsonyabb fordulatszámon történő jó nyomatékleadásra kell a motorok tekintetében összpontosítani.
Technikai információk
Monacói Nagydíj - Monte Carlo (2009.05.22...05.24)
2009. május 21., csütörtök
Forma 1 - Monacói Nagydíj
| Start: | May 21, '09 10:00a |
| End: | May 24, '09 11:45p |
| Location: | Circuit de Monaco |
Első szabadedzés :10:00 - 11:30
Második szabadedzés: 14:00 - 15:30
2009. május 23. szombat
Harmadik szabadedzés :11:00 - 12:00
Időmérő edzés :14:00 - 15:00
2009. május 24. vasárnap
Verseny: 14:00 - 16:00
2009. május 14., csütörtök
Chat Joe Flanigannel
A chatszoba egy héttel az esemény előtt nyílik meg a látogatók előtt, így a rajongók már május 13-ától beküldhetik a Joe Flanigannek szánt kérdéseiket. Fontos, hogy a kérdéseket angolul tegyék fel, amelyek közül a sztár annyit válaszol majd meg, amennyi csak belefér az időbe.
A 42 éves Joe Flanigan nem csak John Sheppard ezredest alakítja, hiszen részt vett két Stargate : Atlantis epizód forgatókönyvének megírásában is (2x12 Epiphany / Megvilágosodás és 4x15 Outcast), feltűnik továbbá a CSI: Miamiban 2. évadának 14. epizódjában, valamint a Stargate SG-1-ben is (10x03 The Pegasus Project / A Pegazus projekt). A jóképű színész három gyermek édesapja. Kiválóan síel, olyannyira, hogy két díjat is nyert 2006-ban a Waterkeepers' Alliance nevű eseményen.
2009. május 12., kedd
Windows 7 - már augusztusban
A Microsoft hétfőn hivatalosan is megerősítette azt az oldalunkon már februárban felvetett lehetőséget, amely szerint következő generációs operációs rendszere még az idei nyár végén megjelenhet. Ez az első alkalom, hogy Redmond elismeri azt a szaksajtóban már gyakorlatilag hónapok óta tényként kezelt tényt, mely szerint a Windows 7 jóval az eddig kommunikált - 2010 elejére tett - időpont előtt a boltokba kerülhet.
"Amennyiben a visszajelzések és saját méréseink is megerősítik elvárásainkat, a Windows 7-et három hónapon belül a végleges (RTM) fázisba léptetjük", közölte Steven Sinofsky, a Microsoft elnökhelyettese hivatalos blogjában. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az új operációs rendszer akár már augusztus végére is elkészülhet, a karácsonyi szezonra pedig már minden boltban megtalálható lesz.
Maguk a számítógépgyártók és a Microsoft legnagyobb partnerei ugyanakkor már augusztus-szeptember magasságában megkaphatják majd az új rendszer telepítőanyagait, hogy ők is fel tudjanak készülni a nagy - várhatóan ősz elejére eső - hivatalos indulásra, illetve a karácsonyi vásárlási lázra. Iparági elemzők nem tartják kizártnak, hogy a Windows 7 bejelentése jelentős vásárlási és csere- rohamot indukál majd a PC-s piacon, bár a jelen gazdasági helyzetben egyelőre az ilyen progranózisok még a szokásosnál is kevésbé tekinthetők készpénznek.
A Microsoft szerint egyébként a Windows 7 lesz az első redmondi operációs rendszer, amelyet többségében 64-bites változatban fognak futtatni az emberek - szemben a korábban jellemző 32-bites kiadásokkal -, és az összes telepítések mintegy 75 százalékát új gépekkel együtt fogják a fogyasztók megvenni.
A Windows 7 végleges változatának kiadásáig az érdeklődők az új operációs rendszer kiadásra jelölt változatát nézegethetik, amit múlt kedd óta bárki szabadon letölthet a Microsoft honlapjáról, és közel egy évig gyakorlatilag teljesen ingyenesen használhatja.
2009. május 11., hétfő
Stargate SG-1: Children of the Gods
Korábban július 29., míg most augusztus 5.-t ír az oldal a megjelenés időpontjának. Egyelőre egy előzetes borítóterv szerepel az oldalon, illetve annak a lehetősége, hogy a bővített és felújított SG-1 sorozatnyitó rész háromlemezes kiadványként fog megjelenni. A készítők szerint a képminőséget utómunkával fel tudják javítani, még ha akkoriban más filmre is forgatták a sorozatot és csak a 4. évadtól álltak át 25 mm-sre, illetve a 8. évadtól digitálisra az Atlantisszal együtt. A lemezeken új extrák is helyet kapnak, köztük az ígéretek szerint egy Don S. Davisről, azaz Hammond tábornokról szóló kisfilm is a színész tavaly nyári váratlan halála kapcsán. Magát a filmet új jelenetekkel bővítik ki, pár effektet lecserélnek, illetve a meztelen Sha'res jeleneteket valószínűleg kivágják. Brad Wright és Richard Dean Anderson pedig együtt egy minden bizonnyal klassz audiokommentárt is készített.
Szereplők: Richard Dean Anderson, Amanda Tapping, Christopher Judge, Michael Shanks, Don S. Davis, Jay Acovone, Vaitiare Bandera, Robert Wisden, Peter Williams, Brent Stait, Gary Jones, Alexis Cruz
2009. május 7., csütörtök
Szeptemberig Európában állomásozik az F1-es mezőny
A Forma-1-es mezőny egy hónapnyi távollét után a hétvégén ismét visszatér Európába, ahol a Spanyol Nagydíjjal folytatódik a 2009-es szezon. Sokan új kezdetként tekintenek az első öreg kontinensen rendezett versenyre, hiszen a csapatok többsége itt veti be első jelentősebb fejlesztéseit, amelyektől természetesen mindenki előrelépést vár.
A spanyol futam több éve az első európai futamnak számít a versenynaptárban, és a barcelonai pályát jól ismerik az F1-es csapatok és pilóták, mivel az egyik legkedveltebb teszthelyszínnek számít változatos és sok kihívást tartogató vonalvezetése miatt. A mezőny a 2009-es szezon előtt is itt tesztelt együtt először és utoljára, akkor hűvösebb időben a Brawn GP-k remekeltek.
Ugyan a futamnak otthont adó pályát szinte mindig barcelonainak emlegetik, az aszfaltcsík tulajdonképpen Montmelóban található, amely a katalán nagyvárostól északra fekszik. A pálya 1991 óta szerepel a Forma-1-es versenynaptárban, és azóta egyszer sem hiányzott a programból. A Spanyolország nagydíjának otthont adó helyszín nem az egyetlen spanyol aszfaltcsík a kalendáriumban, tavaly ugyanis utcai pályával bemutatkozott Valencia is.
Néhány nappal korábban egyébként felröppentek olyan hírek, hogy a Mexikóból kiindult sertésinfluenza miatt veszélybe kerülhet a Spanyol Nagydíj, hiszen Európában a katalán térség a legfertőzöttebbek közé tartozik, a kérdés azonban nem fordult komollyá.
A csapatok letesztelhetik aerodinamikai csomagjukat
A 4655 méter hosszú katalán betoncsík az elmúlt közel húsz év alatt természetesen több alkalommal is változott, a gyors és lassabb kanyarok kombinációja azonban továbbra is igazi erőpróbát jelent a versenygépek, de a pilóták számára is. Előzésre azonban manapság már nem a legideálisabb az aszfaltcsík, ez részben annak is köszönhető, hogy a mezőny tagjai jól ismerik a helyszínt. Ezen a pályán nagy jelentősége van az autók aerodinamikai beállításának, és a betoncsík vonalvezetése kiváló lehetőséget is biztosít arra, hogy a csapatok felmérjék, ebből a szempontból mennyire hatékony a versenygép.
A futamon a versenyzőknek 66 kört kell megtenniük, és a kör mintegy hatvan százalékában teljes gázzal működnek az autók, az átlagsebesség 207 kilométer per óra, vagyis a katalán helyszín a gyorsabbak közé tartozik, de a fékek "csak" közepes terhelésnek vannak kitéve a hétvége alatt. A pilóták a kör mintegy 12 százalékát töltik fékezéssel. Mivel a Circuit de Catalunyán viszonylag kevés, jelentős kigyorsítást igénylő rész van, a motor fordulatszáma egyébként sem csökken le túlságosan.
A Bridgestone a négyféle változata közül a lágy és a kemény összetevőjű gumikat adja ezúttal a csapatoknak, és az abroncsok kemény igénybevételnek vannak kitéve, a barcelonai pálya a résztvevők számára jól ismert arról is, hogy az abroncsok igencsak gyorsan elkopnak rajta. Különösen a hármas és a kilences kanyar megterhelő, előbbinél, ha valaki elvéti a kijáratot, akkor először alulkormányzottságot tapasztal, majd ennek a jelenségnek az ellentétét, ami miatt jelentősen kopnak a gumik. Barcelonában egyébként különösen a bal első kerekek kapnak terhelést, állítják a Bridgestone-nál. A japán gyárnál arról is meg vannak győződve, hogy az az F1-es autó, amely Barcelonában jól teljesít, az a versenynaptár többi helyszínén is jó lehet.
Nem sokat lehet tudni arról, hogy a KERS-t Spanyolországban mely alakulat fogja használni, a BMW Sauber azonban már megerősítette, hogy ezúttal mellőzni fogja a szerkezetet. A Ferrarika viszont belekerül az új technológia, míg a többiek, így a McLaren és a Renault egyelőre nem nyilatkozott erről a kérdésről, elképzelhető, hogy ez a két gárda majd csak a pénteki szabadedzések után határoz. A mozgási energia-visszanyerő rendszer használata ezen a pályán egyébként a célegyenesben, illetve a kilences és tízes kanyarok közötti egyenesben jelenthet előnyt.
Vajon az új fejlesztéseknek köszönhetően meglepi a mezőnyt a Ferrari?
2008-ban egyébként a Ferrari kettős sikerével zárult a Spanyol Nagydíj, Kimi Räikkönen második győzelmét aratta a szezonban, és akkor még valószínűleg maga sem hitte, hogy több első helyezés már nem is jön össze számára abban az évben. Felipe Massa a második helyen végzett tavaly, míg a dobogó legalsó fokára a mclarenes Lewis Hamilton léphetett fel. Erre a végeredményre aligha lehet számítani idén, hiszen a Brawn GP egyelőre verhetetlennek tűnik, ráadásul még új fejlesztésekkel is készül a gárda a hétvégi száguldozásra. A McLaren ugyanakkor csak kisebb újításokat vet be, míg a Ferrari egy teljesen új aerodinamikai csomaggal érkezik Barcelonába. A wokingiak viszont legalább már nyugodtan készülhetnek az európai versenyekre, hiszen az FIA Motorsport Világtanácsa megkegyelmezett az istállónak az ausztráliai hazugságügy miatt, és csak felfüggesztett büntetést rótt ki Hamiltonékra.
A Ferrarinak Räikkönen révén a két héttel ezelőtti Bahreini Nagydíjon végre összejöttek az idei első pontjai, a csapat azonban arra készül, hogy Spanyolországban tovább szaporítsa meglévő egységei számát, és Massa is feliratkozzon a pontszerzők közé. Minden rizikó nélkül kijelenthető ugyanakkor az, hogy a legnagyobb esélyesnek az előbb már emlegetett Brawn GP számít, és Ross Brawn csapatát az eddig látottak alapján leginkább a Red Bull Racing és a Toyota szorongathatja meg. Természetesen az új fejlesztések változtathatnak az első négy futam erősorrendjén, ám, hogy végül valóban változik-e, az leghamarabb majd csak az időmérőt követően derül ki.
Spanyolországban a Renault is minden bizonnyal előrukkol valamivel, hiszen a kétszeres világbajnok Fernando Alonso hazai közönsége előtt autózik majd, és a francia alakulat pilótája tavaly is a második rajtkockából kezdhetett. A Renault-kon egyébként már Bahreinben is rajta volt a duplafedeles diffúzor, különösebb előnyre azonban nem tettek szert általa, így még nyilván szükséges tökéletesíteni az elemet. Ezen kívül az enstone-i alakulat több kisebb újítás mellett egy új hátsó szárnyat is bevet majd a katalán helyszínen. Nagy kérdés, hogy a Williams végre futamon is képes lesz-e brillírozni, hiszen Nico Rosberg, akire simán rá lehet ragasztani az edzésmenő nevet, idén hét alkalommal érte el a legjobb időt a szabadedzéseken.
Button és Vettel számítanak favoritnak
A fogadóirodáknál mindenesetre a Spanyol Nagydíj előtt is a Brawn GP pilótája, Jenson Button számít a legnagyobb favoritnak, meglepő módon azonban nem a brit csapattársát, Rubens Barrichellót tartják a második legesélyesebbnek Barcelonában, hanem a Red Bull Racing fiatal tehetségét, Sebastian Vettelt. A Kínában győztes német pilóta a két héttel ezelőtti bahreini versenyen is jól ment, csapata szerint az első hely megszerzésére is lett volna esélye, ha nem ragad be a futam elején riválisai mögé.
A Button és Vettel utáni sorrendet Alonso vezeti a legtöbb helyen, de rajta kívül a mclarenes Lewis Hamilton is előkelő helyet foglal el. Utánuk viszont meglehetősen vegyes a sorrend, hiszen a Brawn GP-s Rubens Barrichello, a Ferrari és a Toyota duója meglehetősen változatosan szerepelnek a bukmékereknél. A legtöbb pénzt ugyanakkor ezúttal is Force India, illetve Toro Rosso győzelem esetén lehetne kasszírozni, Giancarlo Fisichella és Sébastien Bourdais elsősége érne a legtöbbet.
Száraznak ígérkezik a hétvége
Mint idén eddig szinte kivétel nélkül mindenhol, Spanyolországban is nagy kérdés, hogy milyen idő fogadja majd a mezőny tagjait. A hét elején kiadott előrejelzések szerint csütörtökig folyamatosan emelkedik majd a levegő hőmérséklete, és jócskán húsz fok feletti idő várható a katalán pálya térségében. Az eddigi számítások szerint a hétvége folyamán csekély változás várható, így csapadékra is minimális az esély. Pénteken leginkább napos, meleg idő várható, míg szombaton felhősebb égboltra lehet számítani, és aznap este nem kizárt egy könnyű eső. Mindezek mellett a szél is egy döntő tényező lehet, a csapatok azonban tisztában vannak ezzel a lehetőséggel, hiszen sokéves tapasztalattal rendelkeznek Barcelonáról.
A Forma-1-es mezőny szeptember közepéig marad Európában, az első nem európai versenyt Szingapúrban rendezik majd.
A Spanyol Nagydíj programja a pénteki első szabadedzéssel indul, amely délelőtt tíz órakor kezdődik. Az időmérő edzés szombaton 14 órákor indul, míg a versenyt vasárnap szintén 14 órától rendezik.
2009. május 6., szerda
Forma 1 Spanyol Nagydíj
| Start: | May 8, '09 02:00a |
| End: | May 10, '09 11:45p |
| Location: | Barcelona, Circuit de Catalunya |
Első szabadedzés: 10:00 - 11:30
Második szabadedzés: 14:00 - 15:30
2009. május 9. szombat
Harmadik szabadedzés: 11:00 - 12:00
Időmérő edzés: 14:00 - 15:00
2009. május 10. vasárnap
Verseny: 14:00 - 16:00