2011. október 10., hétfő

Nemzetközi sajtovisszhang Vettel bajnoki címéről

  „Tavaly még egy tapasztalatlan 23 éves volt, idén egy 24 éves veterán” – írta a Guardian. Sebastian Vettel és a Red Bull dominanciája új korszakot hozott a Forma-1-be. Nemzetközi médiakörkép, a második bajnoki cím megszerzése után.

Sebastian Vettel ugyan ’csak’ harmadik lett tegnap Suzukában, de ez is elég ahhoz, hogy legnagyobb vetélytársának, Jenson Buttonnak már matematikai esélye se legyen behozni őt a világbajnoki tabellán. A spanyol El Mundo szerint még ezzel a harmadik helyes sikerrel is „túl tökéletes” volt az év a Red Bull vezetőjének.

Jackie Stewart azt nyilatkozta a brit Daily Mailnek, hogy nem látja okát, miért ne folytatódhatna az elkövetkező években Vettel és a Red Bull dominanciája. „Kétségtelenül ő a legérettebb 24 éves pilóta, akit valaha láttam” – nyilatkozta a háromszoros világbajnok.

Telegraph: „Vettel meghatározó lehet 10 évig.”

Independent: „Egy új Senna vagy Prost időszakot jelez.”

Guardian: „Tavaly egy tapasztalatlan 23 éves volt. Idén egy 24 éves veterán.”

Az 1996-os Monacói Nagydíj győztese, Olivier Panis a következőt nyilatkozta a finn Turun Sanomatnak: „Ő az egyike azon kevés pilótáknak, akik megdönthetik Michael Schumacher szinte megdönthetetlen rekordjait.”

A Virgin pilótája Timo Glock a német La Gazetta magazinnak nyilatkozott Vettelről: „Ha úgy tud haladni, mint az idén, le tudja győzni Michaelt.”

Vettel eredményével csatalakozik Schumacherhez, és további hét pilótához – köztük Fangióhoz, Hakkinenhez és Alonsóhoz – akik két egymást követő évben tudtak bajnokságot nyerni.

Angela Merkel német kancellár már átadta hivatalos gratulációját a német pilótáknak, míg a Kölner Express egy Norbert nevű ’rajongót idézett’: „Nem vagyok kétszeres világbajnok, csupán az apja.” Hozzátette: „A Forma-1-ben keménynek kell lenni, de a ő nem egy gazember.”

A kanadai La Presse szerint Vettel nagy mértékben felelős a Red Bull dominanciájáért, és „’Crash Kidből’ ’Mr. Következetesség’ lett.

Dr. Helmut Marko, a Red Bull csapat tanácsadója is pozitívan látja, mind a jelent, mind a jövőt: „Amennyiben együtt marad az egész csapat, nem látom okát, miért ne lehetnénk ugyanilyen sikeresen a következő évben.”

Niki Lauda a következőket írta a Bild újságba: „Barátságosnak tűnik, de a babaarca mögött egy gyilkos van.”

Felmerült a kérdés, hogy most már elképzelhető-e, hogy megdönti mentora, Schumacher legnagyobb rekordjait, Vettel mosolyogva csak ennyit felelt: „Észrevettétek már, hogy Michael a valaha élt legfiatalabb hétszeres világbajnok?”

Forma 1 Koreai Nagydíj

Start:     Oct 14, '11 03:00a
End:     Oct 16, '11 10:00a
Photobucket

2011. október 14. péntek
Első szabadedzés : 03:00 - 04:30
Második szabadedzés: 07:00 - 08:30

2011. október 15. szombat
Harmadik szabadedzés: 04:00 - 05:00
Időmérő edzés: 07:00 - 08:00

2011. október 16. vasárnap
Verseny: 08:00 - 10:00

Korean International Circuit
Város: Yeonnam
Alapítás éve: 2010
Kanyarok száma: 18
Körök száma: 55
Pálya hossza: 5615 méter
Első F1-es futam: 2010
Első győztes: Fernanado Alonso - Ferrari
Körrekord: 1:50.257 (Fernanado Alonso - Ferrari)

Tavalyi eredmények: http://laczyi.multiply.com/calendar/item/10061
Tavalyi videó összefoglaló: http://laczyi.multiply.com/video/Formula1 Korea2010

Korean International Circuit pályarajz:
Korea

2011. október 9., vasárnap

F1 - Vettel történelmet írt

  Sebastian Vettelt koronázták 2011 világbajnokává, miután harmadik helyen ért célba a Japán Nagydíjon, Jenson Button és Fernando Alonso mögött.


A Red Bull Racing pilótájának egy pontot kellett szereznie Suzukában a bajnoki címhez, mivel ez sikerült a Formula-1 történetének legfiatalabb kétszeres világbajnoka lett.

Miután a gyorsabb Buttonnal szemben nem tudott védekezni Suzukában, Vettel a harmadik helyre esett vissza és úgy döntött, nem kockáztat Alonsóval szemben.

Button volt az egyetlen pilóta, aki megállíthatta volna Vettelt a világbajnoki cím megszerzésében, de ehhez a hátralévő öt versenyen győznie kellett volna úgy, hogy német riválisa egyetlen pontot sem szerez.

2011. október 5., szerda

Button több évre hosszabbított a McLarennel

  Most már hivatalos: Jenson Button több évre szóló szerződést írt alá jelenlegi munkaadójával, a McLaren Mercedes csapatával.

A brit pilóta 2010-ben csatlakozott a csapathoz, miután 2009-ben világbajnok lett a Brawn GP-vel. Eddig négy győzelmet aratott a McLarennel, és már régóta találgattak a szerződése meghosszabbításáról, most azonban mind Button, mind a csapat egyértelműen bejelentette a közös folytatást.

„Még soha egy csapatnál sem éreztem annyira otthon magam, mint a Vodafone McLaren Mercedesnél. Már négy versenyt nyertem mióta velük vagyok, jelenleg a második helyen állok a bajnokságban, jobbnak érzem magam, mint valaha. Ezek nagyon fontos érzések számomra versenyzőként, és ezzel csak megerősödött a vágyam, hogy hosszú távon a csapatnál maradjak. Nem titkolt vágyam, hogy ismét bajnokságot nyerjek, és hiszem, hogy ez az a hely, ahol elérhetem ezt a célomat. Mi, itt a Vodafone McLaren Mercedesnél tudjuk, hogyan lehet nyerni, és azon vagyunk, hogy az elkövetkezendő években ez sikerüljön is” – mondta el Button a szerződéshosszabbítás kapcsán.

Martin Whitmarsh, a csapat főnöke hozzátette: „Jenson nagyszerű vezető és nagyszerű srác. Sőt, nyugodtan mondhatom, hogy a valaha volt egyik legtehetségesebb és legelismertebb vezető, éppen ezért vagyok elragadtatva, hogy velünk folytatja a munkát a jövőben. Hitelt ad a szervezetnek, büszke vagyok rá, hogy én lehetek a vezetője. Biztos vagyok benne, hogy az eddig együtt elért sikereket tovább építi majd az elkövetkező években. Azt hiszem, ő és Lewis jobbak, mint bárki más. Észrevételeiket jelzik, tiszteletben tartják egymást, bíznak egymásban és bizonyítják, hogy a Vodafone McLaren Mercedesnek van a legjobb pilótacsapata az egész mezőnyben.”

2011. október 1., szombat

ADrive | 50GB Free Online Storage, Online Backup, Cloud Storage

http://www.adrive.com/
ADrive Features:
FREE 50GB Online Storage
Cloud Storage
Upload & Store Files
Access Files Anywhere
Share Files
Edit Documents Online
File Transfer Protocol (FTP)
ADrive Desktop

2011. szeptember 30., péntek

Forma 1 Japán Nagydij

Start:     Oct 7, '11 03:00a
End:     Oct 9, '11 10:00a
Photobucket

2011. október 7. péntek
Első szabadedzés :03:00 - 04:30
Második szabadedzés: 07:00 - 08:30

2011. október 8. szombat
Harmadik szabadedzés: 04:00 - 05:00
Időmérő edzés: 07:00 - 08:00

2011. október 9. vasárnap
Verseny: 08:00 - 10:00

Suzuka International Racetrack
Város: Suzuka International Racetrack
Alapítás éve: 1962
Kanyarok száma: 18
Hosszúság: 5,807 km
Csúcssebesség: 310
Körök száma: 53
Első F1-es futam: 1987. november 1.
Első győztes: Gerhard Berger
Első pole pozíció: Gerhard Berger
Versenyen futott leggyorsabb kör: 1:31.540 - Kimi Räikkönen (2005-McLaren)

Website: www.suzukacircuit.com/
Tavalyi eredmények: http://laczyi.multiply.com/calendar/item/10060
Tavalyi videó összefoglaló: http://laczyi.multiply.com/video/Formula1 Japanese2010

Suzuka International Racetrack pályarajz:
Japán

2011. szeptember 29., csütörtök

MacX Video Converter Pro Giveaway for Mac and Windows

http://macxdvd.com/giveaway/iphoneipadreviews.htm
This giveaway is valid till Oct 5, 2011.

MacX HD Video Converter Pro is a feature-rich, high quality and blazingly fast video converter for both windows and Mac OSX users. Built in 420+ video/audio codecs and advanced HD video decoding engine, this video converter can convert between almost all video formats to MOV, MP4, FLV, AVI, iMovie, iTunes video, MP3, AVC, WMV, VOB, HD AVI HD AVC, MPEG4 HD, MPEG-2 TS HD, WMV HD, Quick Time HD and Youtube HD with top quality. In addition, you can select a specific output for your Apple device i.e. iPhone, iPod, iPad as well as Windows Media Player, PSP, PS3, Xbox, Zune, Android, Blackberry etc.

Besides powerful main function, this multimedia software has a built-in Online Video Downloader that lets you freely enjoy downloading video from video sharing websites like YouTube, Facebook, Metacafe, Myspace Video, Dailymotion, Vimeo etc. and convert all downloaded videos to the formats you preferred or to the portable devices. On top of that, the windows version allows you burn video to DVD which is a worth unexpected bonus for users.

MacX HD Video Converter Pro Key Features:
Professional HD Video Converter
Compatibler with Portable Devices/Console Player
Download Online Website Video Easily
Burn Your Video to DVD for Sharing
Multi-track HD Video Converter
Easy to Use with Straightforward Interface
Take Snapshot Picture and Extract MP3 Music
Smooth HD Video Playback and Flexible Parameter Setting

2011. szeptember 17., szombat

Forma 1 Szingapúri Nagydíj

Start:     Sep 23, '11 12:00p
End:     Sep 25, '11 4:00p
Photobucket

2011. szeptember 23. péntek
Első szabadedzés: 12:00 - 13:30
Második szabadedzés: 15:30 - 17:00

2011. szeptember 24. szombat
Harmadik szabadedzés: 13:00 - 14:00
Időmérő edzés: 16:00 - 17:00

2011. szeptember 25. vasárnap
Verseny: 14:00 - 16:00

Marina Bay Street Circuit
Város: Singapur F1 Track
Alapítás éve: 2008
A pálya hossza: 5073 méter
Kanyarok száma: 23
Körök száma: 61
Első F1-es futam: 2008.
Első győztes: Lewis Hamilton McLaren-Mercedes
Első pole pozíció: Lewis Hamilton McLaren-Mercedes
Körrekord: 1:45.599 – Kimi Raikkönen (2008, Ferrari)

Website: http://www.singaporegp.sg
Tavalyi eredmények: http://laczyi.multiply.com/calendar/item/10059
Tavalyi videó összefoglaló: http://laczyi.multiply.com/video/Formula1 Singapore2010

Singapur F1 Track pályarajz:
Szingapur

2011. szeptember 1., csütörtök

Az FIA véglegesítette a 2012-es Formula-1-es naptárat

Az FIA kiadta a 2012-es szezon végleges versenynaptárát, miután a Motorsport Világtanács megszavazta azt. Az Egyesült Államok Nagydíjának érkezésével, valamint a Török Nagydíj kikerülésével 20 futamból áll majd a szezon, mely március 18-án, Ausztráliában kezdődik. A szezonzáró versenyre november 25-én, Brazíliában kerül sor.


03/18 Ausztrália
03/25 Malajzia
04/15 Kína
04/22 Bahrein
05/13 Spanyolország
05/27 Monaco
06/10 Kanada
06/24 Európa Nagydíj
07/08 Anglia
07/22 Németország
07/29 Magyarország
09/02 Belgium
09/09 Olaszország
09/23 Szingapúr
10/07 Japán
10/14 Korea
10/28 India
11/04 Abu Dhabi
11/18 Egyesült Államok
11/25 Brazília